Kis Lajos: A hazaszállt fácán

Társaságunk öreg, de megbecsült és közkedvelt Károly bácsija és Néró kutyája e történet hőse. Az öreg elmaradhatatlan a vadászatokról, bár hét évtizedet tudhat maga mögött, de velünk egy sorban tapossa a havat, sarat. S tréfáival, ugratásaival derűsebbé teszi vadásznapjainkat.
Történetünk idején derűs októberi vasárnap volt. Brigádunk a kijelölt területre indult, amit felfogtunk, elég széles volt. A termés jó részét már betakarították. Hát bizony jól meg kell zaklatni a csatornák gazosait, a kis nádfoltokat, az út menti sűrűket. Csak fácánra vadásztunk, s ezekből sokat reméltünk.
A Kutricánál kezdtük. Öreg Nimródunk a Néróval az erdősáv bal oldalán indult neki. S alig indultunk meg, a kutya már áll is. Mégpedig szilárdan. Károly bátyám bíztatja is:
-Keresd, Néró! Hozzad, kiskutyám!
Zörög is a gazos, s látjuk egy megszeppent fácánkakas igyekezne kifelé, de belegabalyodik az itt mindent átszövő szederindába.
-Keresd, Néró, keresd! – újabb bíztatások hallatszanak. Majd: hozzad, hozzad! Nérónak sem kell több, ő parancsot kapott, keresd, hát kereste, meg is találta, meg is állta. Kutyaesze azonban nem fogja fel, hogy a gazdi miért nem lő. Nem repült a fácán? Bizony nem! Újra felhangzik a parancs, de most már keményebben: Hozzad, Néró! Hozzad! (az öreg nyilván azt gondolta, hogy sebzett.) Néró meg is fogja szépen a kakast, s viszi a gazdihoz. Az öreg boldog. Dicséri is segítőjét.
-Jól van, jól!
A kakas rövidesen el is tűnik a hátizsákban, aminek száját gondosan be is köti. Indulás tovább. A fácánok szépen repülnek. Szólnak a puskák. Ma jó napunk volt. Délutánra márt már az idő, amikor befejeztük a vadászatot, s a falu melletti szőlő- és gyümölcskertnél arrafelé indultunk. Mikor az egyik cimborám megjegyzi:
-Az öreg zsákjában van egy üveg bor. Még reggel tette bele azzal, hogy vadászat után jólesik leöblíteni a közben sebtiben bekapott falatokra.
Ez igaz is, valóban úgy futtában ettünk szalonnát, tepertőt, s bizony az zsíros. Az öreg, aki előttem ballag, hallja is, nem is akarja a hangulatot elrontani. Hátraszól:
-Ejnye, vegye már ki azt az üveget, teli csak nem viszi haza.
Ki is vettem.
-Egészségünkre! Egészségünkre!
A szomjas torkok hamar elnyelték az üveg tartalmát.
-De tegye is vissza azt az üveget!
Hát ez csak úgy, menet közben történik, a hátizsákot sem vetette le. Kis idő múlva látom, hogy a hátizsákon valami piros van, majd az felkerül az öreg vállára. Meglepődve álltam meg, s akkor hangos szárnysuhogással strartolt a kakas. Az, amelyiket az öreg a kezdettől. S több kilométeren át cipelt a hátán. A kakas, amelyik túlélte vadászatot. Pillanatnyi megdöbbenés mindenki, aztán kitör a hahota. Igaz, az öreg ebben nem osztozott velünk. Sűrűn emlegette a fácánok felmenő rokonságát. Az elképzelhető szentekkel együtt sokféle jót kívánt nekik. Nekem is!
A kakas pedig visszaszállt oda, ahonnan Néró kutya reggel kivette.
Az öreg egy kicsit neheztelt rám, hogy nem jól kötöttem be a zsákot, de aztán feloldódott. Igaz, a történet már régebben volt, de ha azon a területen vadászunk, a pihenőn a haza szállított kakas esete mindig derűre hangol bennünket, megszépítve vadászemlékeinket.