A marhabőr, amit eredetileg az agyazás javítására használtak.

Amikor ránézek az öltésekre, el tudom képzelni a nagypapámat, ahogy a konyhában ül a kályha előtt – az egyetlen bútor a házban – a kis otthonában Oak Creek, Colorado-ban. Gyerekkoromban egy két hetet töltöttem ott minden nyáron – ez még a 70-es években és a 80-as évek elején volt. Még arra is emlékszem, amikor a nagypapám az apámnak adta ezt a puskát. 17 vagy 18 éves voltam és nagyon hangosan beszéltek. Nem kiabáltak egymással, csak ordítottak, mivel a nagypapám hallása nagyon rossz volt a sok éves láncfűrészes munka miatt. A következő dolog, amire emlékszem, hogy a nagypapám bemegy a hálószobájába és kihoz egy kis puskatokot, és majdnem vonakodva átadja az apámnak. Ezután csend lett és vége lett a beszélgetésnek. Amikor gyakran beszélgettek egymással, apámnak egyszerűbb volt spanyolul beszélni hozzá. Úgy tűnt jobban megérti, de nekem nehezebb volt rájönni, hogy miről beszélnek. Amit ki tudtam venni a beszélgetésből, hogy a nagypapám gyakran adott dolgokat a család többi tagjának, de az apám nem kapott semmit. Ez nem volt szándékos, inkább a logisztika miatt.  A nagypapám legtöbb gyereke Coloradoban lakott, ezért gyakrabban látogatták, mint az apám (mi Minesotaban éltünk). De most megkapta nagypapám puskáját.

2011 Decemberében az apám váratlanul elhunyt.  Hónapokkal később az anyám és én apám dolgait válogattuk és a szekrényének hátuljában eldugva megtaláltuk azt a kis puskatokot, amire annyi év után is emlékeztem. Amikor fiatalabb voltam, még emlékszem, hogy többször elővette, mert megkértem. Soha nem lőttünk vele, csak fogtuk és néztük, és arról mesélt, hogy a nagypapám mennyire szerette azt a puskát…az én puskámat.