A keleti sztyeppéken (Nimród, 1978. június)

Fodor: A keleti sztyeppéken

Lassan már hagyománnyá válik évről évre számot adni a NIMRÓD hasábjain a tavaszi hónapokban a legnagyobb európai madárról. Hazánk túzokállományát jl ismerjük, szintén pontos adatokat tudunk Közép-Európa túzoklakta országainak: Ausztriának, Csehszlovákiának, Jugoszláviának, Lengyelországnak, a Német Demokratikus Köztársaságnak és Romániának madarairól.
Jóleső érzés, hogy szomszédaink és barátaink ránk tekintenek: a magyarországi tapasztalatokból, kutatásokból szerzett eredmények alapján kívánnak előbbre jutni. Ha még csak kezdeti lépések történtek is, de kibontakozóban van egy nemzetközi együttműködés. Sőt felfigyelt a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (C.I.C.) is: szófiai értekezletén 1978. májusában napirendre tűzte a túzok európai problémáját. Megvitatni: hogyan tud a nagyobb tapasztalatokkal rendelkező országok közreműködésével a vadászat a természetvédelemnek, a túzokállomány megmentésének, létszámfejlesztésének segíteni.
A közép-európai helyzetkép tiszta és világos. A problémák többnyire hasonlók és közösek, a mélypontról kivezető út is jórészt azonos. De minden értekezleten, minden megbeszélésen felmerül a kérdés: és mi van a kelet-európai, Szovjetunióban levő és a nyugat-európai – pontosabban az Ibériai félszigeten élő populációkkal? Ezekről a területekről alig ismert a helyzet, a meglevő kevés adat ellentmondó vagy régi.
Hát most ezek egyikére törekszem választ adni, hogyan alakult a Szovjetunió túzok állománya, mi a helyzet az európai területeken élő törzsalakkal a helyzet az európai területeken élő törzsalakkal (Otis t. tarda) és az ázsiai alfajjal (Otis tarda dybowski). A Szovjetunió túzokállományáról Iszakov akadémikus számolt be: ez eddig az egyetlen részletes és összefoglaló tanulmány, amely az 1970-es évek túzokadatait tartalmazza.
A XVIII. században a túzok általánosan elterjedt szárnyas volt Oroszországban. A Balti-tengertől egészen az Ural-hegységig, az erdős-sztyepp és a sztyeppövezetben egyaránt megtalálható volt. Oroszország déli határai mentén mindenütt vadászták, elég gyakori, de nehezen elejthető vad volt. Régi orosz feljegyzések szerint Minszk, Gomel, Csernyigov, Brjanszk, Gorkij környékén nagyszámban fészkelt, de ugyancsak ismert volt a mai Csuvas Autonóm Köztársaság és a Tatár Autonóm Köztársaság, valamint Szverdlovszk vidékén.
A nyugat-szibériai túzokállomány az erdős-szteppi zóna déli részén, illetve ettől még délebbre a szteppi övezetben tartózkodott. A XVIII. században az erdők ritkítása és a folyó menti földek mezőgazdasági művelésbe vonása elősegítette a túzok elterjedését olyan területeken is, ahol azelőtt nem fordult elő. Ez azonban csak átmeneti jellegű volt: a XIX. század végére a mezőgazdasági művelés intenzívebbé válása ezekről a területekről visszaszorította. Oroszországban a túzok számára a legkedvezőbb területek a nagy kiterjedésű legelők, rétek, sztyeppi zónák, kisebb mértékben a szántóföldekkel vegyes rétek voltak. A túzok eltűnését először az egykori Kelet-Poroszországban, a mai Kalinyingrád környékén jegyezték fel. Majd sorra jöttek jelzések a többi területről is – elsősorban a nyugati és északi részekről – megfogyott a túzok. Ez a jelenség összefüggésben van a századforduló mezőgazdasági arculatának változásával. A hegyek közé benyúló völgyek túzokállományának megfogyatkozása (Kaukázus, Altáj, Ural vidéke) a mezőgazdasági parcellák felaprózódásával, az intenzívebb művelés kiterjesztésével párhuzamos.
A századforduló túzokállománya Oroszországnak csak a sztyeppi területein stabil. Másutt fogy, csökken. Vadászati tilalom nem védi, Kazahsztánban sassal is vadásszék. Teríték, létszámadat erről az időszakról nincs, csak annyi: van, még akad belőle, vagy eltűnőben van.
A vadászati hatóságok vadászok és ornitológusok segítségével 1971-ben kezdtek hozzá a Szovjetunióban a túzokállomány felméréséhez.
A kapott számadatok még az óvatos becslések ellenére is figyelmeztetőek: az európai túzok létszáma mindössze 4400-4600 példány. Az ázsiai túzok pedig mindössze 1100-1200 darabra tehető.
A Szovjetunió hatalmas területén ez a túzokszám igen alacsony. Napjainkban az állományok mindegyike felaprózott, és nagy területen kis populációkban él, amelyek közül mindössze kettő haladja meg az ezres létszámot. Tehát az állomány zöme veszélyeztetett, kritikus számú kis populáció.

A Fekete-tengertől északra Moldáviából, Közép-Ukrajnából nemrég tűnt el a túzok. A legnagyobb állomány Dél-Ukrajnában Ogyessza, Poltava és a Krím-félsziget között van 1400 darab. A Volga-Don környéki populáció a középső és az alsó szakasz szteppéin él: Szaratov, Volgográd, Voronyezs körzetében. Ebben a szintén elkülönült túzokállományban mintegy 1050 darabot számláltak.
A Kaukázus térségében, elsősorban a Kubán folyó völgyeiben, valamint a Kaspi-tenger dagesztáni partjainál szétszakadt, apró csapatokat láttak, összlétszámuk mindössze 180-220 darab.
A nyugat-kazahsztáni állomány érintkezik a dél-urali lejtők alatt elterülő síkságok, így az Orenburg környéki madarakkal. Számuk azonban mindössze 220-250 darab.
A közép-kazahsztáni túzokok főleg a Turgaj völgyében és az alacsony dombok vidékén figyelhetők meg. Számukat 800-850 példányra becsülik, de újabban a csökkenés évről-évre tapasztalható.
Kelet-Kazahsztánban, a tulajdonképpeni karagandai állomány az európai túzok legkeletibb előfordulása. Az itt élő túzokot korábban külön alfajnak is nyilvánították Otis tarda korejevi néven. Ez azonban megdőlt, bebizonyosodott, hogy külleme mindenben megegyezik a törzsalakkal. Magatartásában azonban kétségtelenül van eltérés: a szemipalatyinszki sztyeppéken, a karagadnai síkon honos madár gyakorta felhúzódik az Altáj-hegység völgyein keresztül a magasabb fennsíkokra is. Kelet-Kazahsztán túzokszáma azonban csak 680-700 példány.
Az ázsiai túzok a Szovjetunió területén valamikor honos volt Szibéria földjein, a távol-keleti tengermelléki síkságon, valamint az Amúr-menti földeken is. innét teljesen eltűnt. Mindössze két szórványpopulációt ismernek: az egyik a Bajkál-tó mellett, a Burját Autonóm Köztársaságban és Csita környékén található. Számukat 700 darabra becsülik. Egy kisebb állomány a Tuvai Autonóm Köztársaságban él: mintegy 400 példányt ismernek erről a területről.
Az ázsiai túzokról azonban nem teljes a kép. Jelentősebb mennyiségük él Mongóliában. Bár számadat nincs róluk, az ott dolgozó magyar geológusok gyakran zsákmányolják. Gyakorinak mondják. Vadászati korlátozás nincs a túzokra, ugyanis a mongol vadászok megvetik, nem tekintik zsákmányállatnak. Kínában is nagyobb számban él, azonban a jelenlegi viszonyok ismeretében nem remélhető, hogy a közeljövőben még csak megközelítő számokat is nyerjünk erről a területről. Lassan kikerekedik a kép a túzok európai, sőt ázsiai helyzetéről. A vadászati kultúrával rendelkező országok mind jobban érzik: tenni kell a túzok érdekében. A munka alapját a megközelítően pontos becslések, az állományok létszámának folyamatos figyelemmel kísérése, a vadgazdálkodás és természetvédelem érdekeinek összeegyeztetése képezi. Ebben a munkában új partner a Szovjetunió. Ott is megkezdődött egy alapozó, védelmi tevékenység a túzok érdekében. Reméljük, sikerrel!

Scroll to Top
HUF
  • HUF
  • EUR