dr. Vörös Károly: A kutyák parvo vírus okozta bélgyulladása

A fővárosban tavasszal egy hazánkban eddig ismeretlen, veszélyes fertőző betegség jelentkezett. Április—májustól kezdődően egyre több, elsősorban fiatal kutya került az Állatorvos tudományi Egyetem Belgyógyászati Tanszékének Kisállat kórházába, amelyeknél előzetesen étvágytalanságot, ismétlődő hányást és hasmenést észleltek. Eddigi megfigyeléseink szerint rendkívül ragályos, és igen sok áldozatot követelő betegségről van szó, így célszerű, hogy a kutyatulajdonosokat tájékoztassuk a legfontosabb tudni- és tennivalókról.
E körképről először 1977-ben az USA-ban számoltak be. A következő egy-két évben a betegség robbanásszerűen, szinte egyszerre jelentkezett az egész világon. 1978-ban már Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon, sőt Nagy-Britanniában is megjelent. Rövidesen Európa többi nyugati országát is elérte, és feltehetően innen került Magyarországra.
A bántalom kórokozója az úgynevezett parvo-vírusok csoportjába tartozik. Nevét rendkívül kis méretéről kapta (parvus jelentése latinul: kicsi). Az eddigi tapasztalatok és a külföldi szakirodalom adatai szerint a kutyák említett betegségét okozó parvo-vírus csupán a kutyaféléket képes megbetegíteni, tehát az emberre veszélytelen.
A macskák vírus okozta gyomor-bélgyulladását szintén parvo-vírus idézi elő. Ez a betegség már régóta ismert és széleskörűen elterjedt hazánkban is. A macskákat megbetegítő parvo-vírus azonban a kutyákra ártalmatlan. A macskák sem kaphatják el a kutyáktól a vírusos bélgyulladást, de a két vírus közötti típus – hasonlóság alapján a macskák fertőző gyomor- bélgyulladásának megelőzésére használt élőcsírás vagy elölt anyag a kutyák védőoltására is alkalmas. Ilyen elölt oltóanyagot használunk jelenleg Magyarországon is. Van azonban olyan vélemény, hogy éppen az élőcsírás oltóanyag felelős a betegség ilyen gyors, világszerte jelentkező szinte egyidejű megjelenéséért.
A kutyákat megbetegítő parvo-vírus elsősorban a beteg, vagy még csak fertőződött egyedek bélsarával, nyálával kerül a külvilágra, s ennek révén terjed. E váladékok szájon át történő felvétele során fertőződnek aztán újabb és újabb állatok. A betegség lezajlása után a kutyák feltehetően még legalább 2-3 hétig ürítik a vírust, így fertőző képesek. A vírus a külső környezet kedvezőtlen hatásaival (hőmérséklet, nedvesség, stb.) szemben rendkívül ellenálló. Ezért a kutyák olyan helyeken is fertőződhetnek, ahol e váladékok már beszáradtak. A vírus nagy fertőző képessége miatt „közvetett” fertőződés is elképzelhető. Ha például az említett fertőző anyagok az ember lábbelijére, ruhájára kerülnek, és ezekkel a kutya érintkezésbe kerül, az akkor megbetegedhet. A betegség kórokozója iránt elsősorban a fiatal kutyák fogékonyak tekintet nélkül fajtára és ivarra. Mivel a betegség hazánkban eddig ismeretlen volt, az idősebb kutyákban sem alakulhatott ki védettség ellene. A járvány kezdetben csak a főváros kutyái között okozott súlyos betegséget, de igen rövid idő alatt az ország távolabbi vidékein is megjelent. Ez teljesen érthető is, hiszen a kutyákat kiállításokra, vadászatokra szállítják.
A betegség kialakulására jellemző, hogy a fertőződés után a vírus a bélcsatorna nyálkahártyájában telepszik meg, és ott elszaporodva igen súlyos elváltozásokat okoz. A bél nyálkahártyájának egy része elpusztul, a tápanyagok és a víz felszívódása ezáltal lehetetlenné válik. A bélfal vérereinek sérülése miatt a fel nem szívódott, sőt, bomlásnak indult béltartalomhoz gyakran vér is keveredik. A következmény: ismétlődő, szinte csillapíthatatlan hányás és hasmenés, amikor is a beteg igen sok folyadékot, ásványi sókat és tápanyagot veszít. Ez „kiszáradást” és súlyos vérkeringési zavart eredményez, aminek következtében az állat akár igen rövid időn belül is elpusztulhat.
A betegség első tünetei rendszerint a fertőződést követő 4-10. napon belül jelentkeznek. A kezdeti eseteket csaknem mindig teljes étvágytalanság, bágyadtság kíséri, ezt rövidesen ismétlődő hányás és általában 24 órán belül hasmenés követi. A hányadék fehéres, nyálkás, vagy habos összeállású, a hasmenéses bélsár nagy mennyiségű, kezdetben sárga vagy sárgásbarna színű, később – a betegség súlyosbodásával – vörhenyesbarnává vagy kimondottan véressé válik, és feltűnően bűzös. A hányás és a hasmenés – ha csak az állat nem pusztul el már a betegség kezdetén – 7-9 napig is fennállhat. A bágyadtság fokozódik, sőt, a súlyos esetekben a kutyák teljesen elesetté válnak, egész nap fekszenek, és még a szólításra is alig reagálnak. Legtöbbször vizet sem isznak, máskor éppen hogy sokat fogyasztanak, de azt kihányják. Hőemelkedés, sőt ritkán magas láz is jelentkezhet. (Az egészséges kutya testhőmérséklete, a végbélben mérve 38,0-39,0 C között van). Előrehaladott súlyos esetekben és az elhullás előtti állapotban ezzel szemben a hőmérséklet több tized fokkal a normális érték alá süllyedhet. Néhány napi betegeskedés után az állatok szőrzete elveszít megszokott fényességét és simaságát, a bőr pedig szárazzá és rugalmatlanná „könnyen ráncbaemelhetővé” válik. A kutyák szeme beesett. A hasfal megnyomása, vagy enyhébb tapintása is általában komoly fájdalmat okoz. Ha a beteg a bántalom első 3-4 napját túléli, a gyógyulás esélye jelentősen megnő.
A kórtani folyamat súlyosságának fokát a bélcsatorna károsodásának mértéke határozza meg. Ez a vírus elszaporodásának és a másodlagosan károsító baktériumok hatásának a függvénye. Az étvágy rendszerint a betegség 5-7. napján tér vissza. EZ már a gyógyulás jele, még az esetleges ritkán tovább jelentkező, de mérséklődő hányás és hasmenés ellenére is. A betegség lefolyása a fiatal kutyáknál szinte mindig súlyosabb, lmint az idősebbeknél. Összes eseteinknek mintegy 30 százaléka pusztult el a gyógykezelés ellenére, és ezek többségükben egy év alatti állatok voltak. Főleg a nagyfokú elesettséget, magas lázat és kifejezett véres hasmenést mutató kutyák életben maradása kétséges. Hangsúlyozni kell, hogy számos más betegség is okozhat hányást és hasmenést. Ezért a diagnózist mindig alapos állatorvosi vizsgálatnak kell megelőznie, és a gyógykezelés is orvos irányításával történjék.
Minthogy a betegség okozója vírus, nincsen olyan gyógyszer, amely a kórokozót a megbetegedett állat szervezetében elpusztítaná. Így a gyógykezelés tüneti, vagyis a betegség következményeit próbáljuk elhárítani. Legfontosabb az elveszített folyadék, „só” és tápanyag pótlása vénás infúzióban vagy bőr alá fecskendezve. Hasznos a másodlagosan károsító baktériumok ellen ható antibiotikumok alkalmazása, valamint különböző, a hányás és a hasmenés csillapítására szolgáló gyógyszerek adagolása. Az egészen enyhe eseteknél ez utóbbi eljárás egymagában is elegendő. A vírus nagymértékű elszaporodása és az elváltozások súlyossága esetén még a legszakszerűbb beavatkozás is csak csekély reményt ad az állat életben tartására. Ezért a megelőzésére kell törekedni. A még egészséges állatok – de csakis ezek – a betegség ellen védőoltásban, úgynevezett aktív immunizálásban részesíthetők. A rendelkezésre álló oltóanyag, például a Phylaxia által importált és forgalmazott FELIVAX, csak rövid, 3-4 hónapig tartó védettséget biztosít. Ehhez a kutyákat egymás után két alkalommal kell 10-14 napos időközben beoltani. A már megbetegedett állatoknál ez a beavatkozás eredménytelen, sőt, amennyiben egy adott kennelben, udvarban együtt tartott kutyák között jelentkezik a betegség, valószínű, hogy az első beteg észlelése után beoltott társak fertőződésének következményeit nem csökkenti. A betegség kitörését a védőoltás ilyenkor már nem akadályozza meg.
Külföldön próbálkoztak a beteg állatok szerumos gyógykezelésével is. (Ez a betegséggel szembeni „ellenanyagok” bevitelét jelenti, melyet a szervezet nem maga termel, hanem „készen” kap, így a védettség gyorsabban kialakulhat.)
E betegségnél ez a módszer azonban nem járt eredménnyel. A betegséget átvészelt kutyák tartós, valószínűleg egész életre szóló védettséget szereznek.
A megelőzés másik lehetséges módja a fertőzés veszélyének csökkentése. Ennek érdekében, – legalábbis amíg a járvány mértéke nem csökken – nem ajánlatos az oltatlan kutyákat más állatokkal összeengedni, közös játszóhelyre stb. vinni. A közvetett fertőződés veszélye fertőtlenítőszerek segítségével némileg csökkenthető. Erre a célra a 3 százalékos formalin, vagy 2 százalélkos nátronlúg ajánlott. A kereskedelemben kapható Flóra és Flóraszept mosószerek is megfelelőek. Előnyük, hogy ezekkel a fertőzést leggyakrabban közvetítő lábbeli, sót a kéz is lemosható.
A vadászkutyákat mindenképpen ajánlatos specifikus védőoltásban részesíteni. A kutya életmódja miatt a fertőzési veszélyt a legtöbb esetben nehéz csökkenteni.
A járvány országos lezajlásának időpontját a hazai állomány szinte teljes fogékonysága miatt nagyon nehéz előre megjósolni.
Remélhetőleg a védőoltások számának növekedésével ennek a rendkívül súlyos betegséget okozó és sok áldozatot követelő kórformának a jelentkezése észrevehetően csökkenni fog.