A muflon és vadászata (Nimród, 1980. december)
dr. Mátrai Gábor: A muflon és vadászata
Az elmúlt esztendőkben az új telepítések hatására erőteljesen fejlődött a magyarországi muflonállomány. Az 1970-ben 2300 darabos törzsállomány 1980-ra mintegy 5 ezer darabra növekedett és 1990-re pedig a 10 ezer darabos törzsállomány elérését tűztük ki célul. Az állomány növekedésével párhuzamosan természetesen a vadászati lehetőségek is bővültek.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy mivel a muflon nagyon sok helyen új vadfaj, a vadászok nem ismerik kellőképpen. Az ismeretek hiánya főként a vadászatánál mutatkozik, holott tisztában kellene lenni a biológiai alapokkal, az állat viselkedésével, minőségének megítélésével.
A muflon hímjét kosnak, nőstényét kétéves korától az első bárányozásig jerkének, majd anyajuhnak hívjuk. Megkülönböztetünk kosbárányt és jerkebárányt.
A muflonnak a szaglása és a hallása egyaránt jó, látása is kiváló. Utóbbira abból is következtethetünk, hogy a csapatok rendszerint olyan beálló helyeket választanak ahonnan távolra is kilátás nyílik.
A bárány anyját keresve vékony hangon mekeg, mire az anyajuh mélyebb bégető hanggal válaszol. Nyár végén, ősszel – mivel a bárányok erre az időszakra már felnőnek – ezek a hangok már ritkábban hallhatók. A veszélyt a vezérállat füttyentéssel jelzi. A füttyhangot az orrlyukon át a kifújt levegő okozza.
Az üzekedő öreg kos morgó, röfögő hangja ritkán hallható.
A muflon nyomára jellemző, hogy elöl a csülökhegyek benyomatai kissé nyitottak. A szétnyitott csülökhegyek miatt a nyom elöl szögletes, hegyes. Vágtában a fattyúcsülkök nem hagynak nyomot a talajon. A kifejlett kos nyomszélessége 40-45, hosszúsága 60-65 milliméter, az anyajuh nyomszélessége 35-40, hosszúsága 55-60 milliméter. Lépés közben pedig a bárány nyomtávolsága decemberben 29-31 centiméter, az anyajuhé 34-37, a kosé pedig 42-46 centiméter. Futás közben az úgynevezett háromszögbe lépés a jellegzetes nyomképlet. Az első nyomok a hátsó lábtól a hátsók pedig az első lábtól származnak. Az ugrás távolsága elérheti a 6-8 métert is.
Ősszel és télen, amikor a muflon száraz takarmányon él, hullatéka tojásdad alakú sötétbarna, feketés. Átmérője 6-8, hossza 10-12 milliméter. Tavasszal és nyáron, ha sok zöldet eszik az állat, a hullatéka világosabb színű. A bogyók gyakran nem esnek szét, hanem pépesen összeállnak. A hullaték alakjából nem lehet az állat nemére következtetni.
A muflon alapszíne barna, viszont a hastájék, a láb belső oldala és térdtől lefelé a külső oldala, valamint az orr és a szem körüli rész, a fül belső szőrzete, illetve a fartájon lévő tükör fehéres. Az alapszín nyáron vörösesbarna, télen sötétebb gesztenyeszín.
A jerkebárány színe világosabb, a kosbárányok szőre egy árnyalattal sötétebb. A láb még belül is szürkésbarna. A kos színe barna, a háta a gerince mentén sokszor sötétbarnásan szíjalt. A keresztcsont előtt mindkét oldalon gyakran fehérszürkés folt, a nyereg található. ez a „nyerges” változat nem önálló alfaj. Az orr körüli fehéres rész a kor előrehaladtával, mind a kosokon, mind az anyákon felhúzódik a homlok felé, és a szem körüli fehéres karika szélessége is tágul. Sok kos nyakán, mellkasának első részén, néha a gerinc vonalon nem cserélődnek az ecsetszőrök, így a hosszabb, sötétebb szőrökből kialakul az úgynevezett „szakáll”. Az anyajuhokon, jerkéken ét színváltozat figyelhető meg. A sötét fejű típusnál a szürkésbarna alapszín hamarább megy át a fehéres szürkébe, és ezzel idősebb kor látszatát is keltheti.
A kosok téli szőrében négy színváltozatot különböztetünk meg:
– tarka típus: feketén szegett, a vörösbarnától a gesztenyebarnáig terjedő árnyalatokban, a tükör, a has oldal, a láb és a nyeregfolt határozottan fehér;
– barna típus: csaknem mindenütt középbarna színű, a hátvonalon sötétebb szijaltsággal, a has vonalán a vékonyánál sötétebb szalaggal, a nyeregfolt elmosódott, inkább szürke, mint fehér;
– sötét típus: a test túlnyomórészt sötétbarnán, feketén színezett, a nyak legtöbbször világosabb, közép barnával áttört, a nyeregfolt világos fehéren hat, vagy szürkésbarna színű;
– fekete típus: a test és a nyak fekete, sötétbarna átmenő színezettel, nyeregfolt nincs.
A gyakorlat általában nyerges és fekete kosokat különít el. A nyereg nélküli fekete kosok a magyarországi állományokban 6-8 százalékban fordulnak elő.
A legfontosabb tudnivalók ismerete feltétlenül szükséges a muflon vadászatánál, megfigyelésénél, mivel így elkerülhető az esetleges „tévedés”. Többször előfordult már ugyanis, hogy a vadász vaddisznó helyett fekete színezetű kost lőtt tilalmi időben, vagy őzsuta helyett muflon jerkét.
Kormeghatározás a szarvkörátmérő alapján
A muflon a pihenőhely és a legelőterület között, vagy legelésző vonulás közben ritkán tesz meg nagyobb távolságot. Ez rendszerint 1-2 kilométer. Szívesen keresi fel a sózó- és ivó helyeket. Erre rendszerint kora hajnalban vagy a szürkületi órákban kerül sor.
A muflon viselkedése a korral megváltozik. A bárányok játékosak, „gyerekesen” érdeklődők, kíváncsiak. Fejüket járás közben magasan tartják. A középkorú állat viselkedése kiegyen súlyozott, elővigyázatos, gyanakvó, de zavarás után hamar megnyugszik. Az öregek nagyon óvatosak, minden szokatlan körülményre érzékenyek.
A muflon tipikus „nyájállat”, a társas élet iránti hajlama erős, ritkán látni magányosan. A csapatok összetétele évszakonként változik. Üzekedés után a középkorú és öregebb kosok különválnak, és rendszerint 3-5 egyedből álló kos csapatot alkotnak. A kos csapatokban olykor néhány fiatal, 1-2 éves egyed is megtalálható. Az öreg kosok kettesével, hármasával, ritkán egyedül járnak. Az anyajuhok, a bárányok, a jerkék, a fiatal kosok együtt maradnak, 6-10-es, vagy 20-30-as vegyes csapatokban. A kos csapatok rendszerint a vegyes csapatok környezetében tartózkodnak, de nem tartanak velük kapcsolatot. Ha a területen sok az önállóságra törekvő öreg anyajuh, több kisebb csapat alakul ki. A kos csapatokban rendszerint a legerősebb példány a vezető, vegyes csapatokban pedig a legtapasztaltabb, kezdeményező, korosabb anyajuh veszi át a vezető szerepet. A csapat mozgását a kialakult napi és évi ciklusnak megfelelően, a vezérállat szabja meg. A veszélyhelyzetet a csapat bármely tagja észlelheti és jelezheti, de menekülésre általában a vezérállat adja meg a jelt – rövid éles füttyentő hanggal – és elindulva ő szabja meg a menekülés irányát is. A veszélyhelyzet jelzése több módon történik. Az állat nyugtalanul mozog, forog, miközben szaglászik, fülel, első lábával dobbant, illetve dobol a földön. A vezér a csapat legelése, mozgása, pihenése közben úgy helyezkedik el, hogy a terepet jól áttekintve legelsőnek tudja észlelni a veszélyhelyzetet. Ha lelőjük a vezérjuhot, a csapatban pánik tör ki. Észlelik a veszély helyzetet, de határozatlanul ide-oda szaladgálnak, mivel nincs, aki a menekülés irányát megszabja. Ez után több napra felborul a rend a csapatban, míg egy másik anyajuh át nem veszi a vezető szerepét.
Jellegzetes selejt trófeák:
a) áll alá növő, b) tarkó fölött záruló, c) tarkó fölött laposan növő, d) tarkóba növő, e) ökörszarv típus
Október közepén a kosok egyre ingerültebben viselkednek egymással szemben, majd a kos csapatok felbomlanak. Az erős egyedek igyekeznek minél több ivarérett jerkét, anyajuhot leválasztani a vegyes csapatból, és megkezdődik az üzekedési harc. Eközben nem törekednek egymás megölésére. A cél csupán a vetélytárs eltávolítása az üzekedési területről. A kosok 10-20 méterről rohannak egymásnak, szarvaikat összecsapva, majd szarvval, testtel lökve, igyekeznek egymást kimozdítani az egyensúlyhelyzetből. Ha a próbálkozás nem sikerül, néhány másodpercig pihenőállásba merevednek, majd hirtelen hátrálva újra kezdődik a harc. A küzdelem zaja, a szarvcsattogás messzire elhallatszik. A vesztes elismerve az erősebb, ügyesebb kos egyeduralmát, eltávozik, hogy más csapatban keressen üzekedési partnert. Az üzekedési időszakban a bárányok és a még nem ivarérett fiatal kosok vagy az üzekedő csapattal vannak, vagy átmenetileg külön csapatot alkotnak.
A muflon szorosan kötődik születési helyéhez, ezért elvándorlásának a valószínűsége kisebb, mit a többi nagyvadfajé. Téves tehát az a vélemény, hogy a muflon terjeszkedésének az utak, vasutak, patakok szabnak határt. Főleg hegyvidéken figyelhető meg, hogy a tél közeledtével a csapatok levonulnak a hegység alacsonyabban fekvő bozótos, füves, déli részére. Ezeken a területeken egyrészt kisebb a hó magasság, másrészt az állatok könnyebben hozzájutnak fő táplálékukhoz, a fűfélékhez. Kora tavasszal azonban a csapatok ismét visszatérnek a hegység zavartalanabb központi részébe, a bárányozási helyek környékére.
Jellegzetes selejt trófeák:
a) áll alá növő, b) tarkó fölött záruló, c) tarkó fölött laposan növő, d) tarkóba növő, e) ökörszarv típus
Október közepén a kosok egyre ingerültebben viselkednek egymással szemben, majd a kos csapatok felbomlanak. Az erős egyedek igyekeznek minél több ivarérett jerkét, anyajuhot leválasztani a vegyes csapatból, és megkezdődik az üzekedési harc. Eközben nem törekednek egymás megölésére. A cél csupán a vetélytárs eltávolítása az üzekedési területről. A kosok 10-20 méterről rohannak egymásnak, szarvaikat összecsapva, majd szarvval, testtel lökve, igyekeznek egymást kimozdítani az egyensúlyhelyzetből. Ha a próbálkozás nem sikerül, néhány másodpercig pihenőállásba merevednek, majd hirtelen hátrálva újra kezdődik a harc. A küzdelem zaja, a szarvcsattogás messzire elhallatszik. A vesztes elismerve az erősebb, ügyesebb kos egyeduralmát, eltávozik, hogy más csapatban keressen üzekedési partnert. Az üzekedési időszakban a bárányok és a még nem ivarérett fiatal kosok vagy az üzekedő csapattal vannak, vagy átmenetileg külön csapatot alkotnak.
A muflon szorosan kötődik születési helyéhez, ezért elvándorlásának a valószínűsége kisebb, mit a többi nagyvadfajé. Téves tehát az a vélemény, hogy a muflon terjeszkedésének az utak, vasutak, patakok szabnak határt. Főleg hegyvidéken figyelhető meg, hogy a tél közeledtével a csapatok levonulnak a hegység alacsonyabban fekvő bozótos, füves, déli részére. Ezeken a területeken egyrészt kisebb a hó magasság, másrészt az állatok könnyebben hozzájutnak fő táplálékukhoz, a fűfélékhez. Kora tavasszal azonban a csapatok ismét visszatérnek a hegység zavartalanabb központi részébe, a bárányozási helyek környékére.
