A vadászat joga
A vadászat nem alapvető jog. Éppen ellenkezőleg, tiltani is lehet. Azért, hogy ezt elkerüljük, nekünk, vadászoknak biztosítanunk kell a hosszú távú társadalmi támogatottságunkat. Mit is jelent ez? A társadalom és a közvélemény vadászattal kapcsolatos konfliktusáról esszét lehetne írni. Az esszében ki lehetne fejteni a választ arra a kérdésre, hogy mi mindent kell annak érdekében tennünk, hogy a vadászat 2030-ban még mindig szabad tevékenység legyen.
A vadászok, a hivatalos vadászati szervezetek, azaz maga a vadászat sem a politikusok, sem a közvélemény részéről nem elég elismertek, sőt, sok helyütt felháborodva elutasítják a tevékenységüket. Lásd például Cecil történetét. Az amerikai vadász annak tudatában ejtette el az oroszlánt, hogy a zimbabwei vezetők megszerezték számára a szükséges engedélyeket. Az engedély azonban nem volt meg, így tette orvvadászatnak minősült. Mindennek tetejébe az állat a zimbabwei Hwange Nemzeti Park közönségkedvence volt, így a vadásznak nem csak a bírósággal gyűlt meg a baja, hanem a közvéleménnyel is, akik igen erőteljesen támadták őt. Teljesen egyértelmű, hogy a vadászat, a vadászok, és a vadásztársaságok jövője attól (is) függ, hogy a társadalom és a közvélemény meggyőződik-e arról, hogy a vadászat fontos, és szükséges. “Lehetővé teszik-e” a vadászatot? Ekkor, és csakis ekkor lesz még engedélyezve a vadászat 2030-ban is.