A délelőtt legnagyobb eredménye az volt, hogy sikerült 20-30 méterről két hegyi viszonylatban is jó elefántbikát lefényképezni. Az autóút mellett álltak, bánatosan lógatva orrmányukat. Nagy füleikkel szaporán legyezték magukat. Szerettem volna, ha az autó felé indulnak támadó mozgással, de füttyögetésemre hátat fordítottak, és le sem „trombitálva” bennünket távolodtak. Hazaérve az előző héten talált pithon koponyáját raktam össze. 90 apró hegyes fogat találtam az állkapocsban. Mindegyik a garat felé hajlott. Amit ez az állat bevesz a szájába, az már csak befelé mehet. Nincs visszaút! Ezért félnek az apró emlősök úgy a kígyótól.
Délután négykor S. A. megint invitált, hogy kísérjem el, mert bivalyt kell lőni! Cserkelésünk nem járt eredménnyel! A 3-as és a 12-es magasles közelében még friss bivalynyomokat sem találtunk. Ez elkedvetlenített bennünket. Mi a szívünket, lelkünket, nyugalmunkat feláldoztuk, hogy összetalálkozzunk velük, s ez a bivalyokat mégsem hatja meg! Haragudtunk a ránk kiabáló páviánokra is. Szerencséjük, hogy nemcsak a leopárdnak, hanem az oroszlánnak is elfogyott az élelme, különben a hangos, nagymellű hímet leszólítottuk volna őrhelyéről. Egy száraz fa ágán ült, a törzshöz tapadva figyelt bennünket és vakkantva figyelmeztette a társait a veszélyre! Varacskosok is felfigyeltek a vészhangra, és mielőtt közelükbe értünk volna, bevágtattak a sűrűbe.
S. A. hirtelen irányt változtatott. Ha sietünk, még elérünk a határra, s talán (?) ott összetalálkozunk az óvatos és kiszámíthatatlan bivalytársasággal.
Hat órakor már a bokrokkal tarkított több kilométer hosszú hegyoldalt vizsgáltuk távcsöveinkkel. Autózúgás közeledett. A vadászháztól visszatérőben Kitiaék meglátták a kocsinkat, hátha segíteni tudnak.Egészen messziről, a lejtő aljából mákszemnyi fekete pontok indultak fölfelé. Ezek a bivalyok csak sötétben lépik át a határt! Mi akkor már régen megettük a vacsoránkat! De….mintha közelről bőgést hallottunk volna?

S. A. pillanat alatt leguggolt, s kezét figyelmeztetően emelte a magasba, s máris csúszott visszafelé. Nem tudtuk, hogy miért teszi, de követtük őt! Bivaly mozgott alattunk, de még a Nemzeti Park területén. Egyenletesen ropogtatta a füvet és nagyon lassan haladt a határ felé. Az oldalban több árok húzódott. Az egyikben el is tűnt a nagy fekete vad. Óvatosan visszahátráltunk a nyiladékig és vártunk. Muhere visszament az előző őrhelyre, hogy jelezze, ha irányt változtatna a bika. Rajta kívül Kitia és egy vadásztanuló várt a hátunk mögött. Kezemet a fülem mögé tettem, és tátott szájal kémleltem abba az irányba, ahol a bivalyt sejtettem. Szerettem volna meggyorsítani az útját! Néha egy egy ágroppanás kísérte, de pontos tartózkodási helyét csak sejtettük. Éppen S. A.-nak szóltam, hogy véleményem szerint a bivaly már a nyiladékban van, csak a mély árok takarja el szemünk elől! – amikor intett: látja a vadat!
Erősen szürkült. Nehéz volt szabad szemel megtalálni. A távcsövet vettem segítségül. Szemben állva, körülbelül 150 méterről közeledett legelészve felénk. Csak a lábát láttuk A fejét eltakarta a fű. Mindenki a bivalyra koncentrált én pedig arra, hogy „lenyeljem” izgalmamat! Nagy lélegzetvételekkel igyekeztem letompítani lüktetését. A bivaly, mintha érezte volna, mi vár rá, nagyon lassan lépegetett. Attól féltem, hogy jobbra belép a sűrűbe! De egyre közelebb jött! Már fele testével kiemelkedett a hajlatból. Hatalmas marját szélesen tolta felénk. Ülve célozgattam, de testhelyzetet változtattam. Lefeküdtem, hogy az elég nagy távolságra biztosabban tudjak lőni. Nagy volt a test, de nagy volt az előkészület is, no, meg a sok néző sem nyugtatja az embert!
S. A. odaszólt – ha úgy gondolod, hogy lőni fogsz, szólj!
A távolság 120 méter lehetett, amikor a fejét még nem láttam, de éreztem, hogy lőnöm kell!
-Figyelj! – súgtam S. A.-nak
-A mar és a nyak találkozására lövök! Éleset csattant a puska! A roppant állat megrogyott, pillanatig állt, majd lassan fordult. Ismételtem! Amikor a szálkeresztet a vad testére akartam helyezni S. A. elefántlövője is eldördült a fülem mellett. Ez a nem várt, hirtelen, a dobhártyámat is megrepesztő hang elrántatta velem a ravaszt. A földbe lőttem! S. A. golyója a lábát találta. A bivaly eltűnt! Mindenki fülelt! Talán 5 másodpercig vártunk, amikor nehéz, félelmetesen hörgő sóhajtás remegett bele az estébe. Szép halála volt!
A távolabb leállított fiúk odafutottak hozzánk és sürgettek bennünket. S. A. mindenkit – de főleg engem – megnyugtatva, egy cigaretta elszívását javasolta. Mivel csak én nem cigarettázom, nekem tartott a leghosszabb ideig a várakozás, annak ellenére, hogy fél cigaretta sem égett el, amikor a gyors sötétedés miatt cselekednünk kellett!
Hátán feküdt a bika! Négy erős lába az égnek meredt. Sok harcban megedzett, vastag, erős szarvával támasztotta ki magát. Igazi ősállat volt. Szőre alaposan megkopott, füleit ellenfelének szarvai szabdalták cikkcakkosra, fej- és nyakbőre hosszú hasításokkal volt tetoválva. Sok kemény csatát átélt ez a legény életében, s lám ez a kicsiny golyó milyen könnyen elbánt vele! Bal oldali szarvát jobban leköszörülte, ennek ellenére is nagyon impozáns trófeához segített Diana istenasszony!
Mindenki melegen szorította meg a kezem! A közelben hiénák kezdtek követelőzni. Szemtelen hangon, hosszú üvöltéssel adták tudtunkra jelenlétüket. Sajnos, fotót nem tudtam már csinálni erről a nagyon szép vadról, mert a hiénák miatt nem hagyhattuk a szabadban reggelig!
A neheze ezután következett! Öten nekilódultunk, hogy olyan helyre húzzuk, ahol jól hozzáférünk. Húzásról szó sem lehetett. A húskolosszus meg sem mozdult. A gurítást választottuk! Milliméterről centiméterre haladtunk csak! Egyikünk-másikunk néha elvágódott, nekem a nagyujjam bicsaklott ki, de csináltuk!
Mindenki karikákat látott, s a borult ég ellenére sok csillagot is, amikor 20 méterre felgörgettük a 8-10 mázsás testet. Ezután a fiúk – milyen szerencse, hogy találkoztunk! – előszedték a pangákat is nyiszitelni kezdték a kemény bőrt. Roppant feladatot jelentett az előző tehenemnél kétszer akkora bika szétszedése, de sikerrel járt! Fölraktuk a kocsira a nagy húsdarabokat. A féderek nyikorogva panaszkodtak a rossz úton. Mi pedig jóleső érzéssel gondoltunk arra, hogy ma megérdemeljük a vacsorát!
Másnap a fejéről csináltam felvételeket! Harmadnap pedig kifőztem a koponyát.