Szabolcs József: Az őz és környezete

Évtizedek óta selejtezzük az őzeket, mindig sokkal több selejtet lövünk, mint érettet, selejtezzük a sutákat, igyekszünk a helyes ivararányt elérni, gyérítjük az állományt, a bakok jelentékeny része mégis selejt marad. Normává vált a selejtbak fogalma.
Az őz fizikai és pszichikai értelemben is a legjobban érzékeny a környezetre.
MIT ÉRTÜNK AZ ŐZ KÖRNYEZETÉN, és melyek a rá ható környezeti tényezők? Tudjuk, hogy a mezei őzek mozgási körzete nagyobb, mint az erdeieké, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a környezeten belül milyen körülményeket találnak. Minél több őz él a környezeten belül, annál szűkebb az egyes egyedek rendelkezésére álló terület. Az ivarérett őzbak tavasztól az üzekedés idejéig bizonyos körzetet alakít ki a maga számára, ennek határát megjelöli, és más bakokkal szemben igyekszik megvédeni. Minél nagyobb az állomány sűrűsége, annál kisebb terület jut egy-egy baknak saját körzete kialakítására, annál több energiát kell körzete megvédésére fordítania. Ha több a bak, és összeszűkül az egyes bakok körzete, sokat nyugtalanítják egymást, sőt a sutákat is. A suták javára történő ivararány-eltolódás következményei közismertek. Végső esetben a suták egymással szemben is erőszakossá válnak.
A korelosztás akkor szabályos, ha a fiatal egyedek vannak legtöbben, és az idősebbek fokozatosan kevesebben. Ez mindkét nemre vonatkozik. Gyakori hiba, hogy a közepes korú és öreg bakok a kellőnél kevesebben vannak, ugyanakkor a sutaállomány elvénül, mert többnyire a sutagidákat és a fiatal, egyéves sutákat lövik selejtezés címén. Az ilyen eltolódás minden magasabb rendű életközösségnél hátrányos következményekkel jár.
A környezet adta táplálkozási lehetőség az állomány minősége szempontjából az egyik legfontosabb környezeti tényező. Éppen ezért legtöbbet azzal segíthetünk őzbakjaink agancsminőségén, ha élőhelyüket és különösképpen táplálkozásukat javítjuk.
LÉNYEGES TOVÁBBÁ az őzállomány szociális összetétele. Az őzek részben kisebb családi kötelékben, részben egyedenként elkülönülten élnek. A suták gidáikkal, a bakok többnyire magukban élik világukat a körzeten belül. Ha ebbe a körzetbe idegen bak kerül, azt vagy kiüldözik, vagy leszűkül a körzet. Ez nyugtalanságot, illetve tápanyag konkurenciát okoz. Ha a vadász fegyverrel beavatkozik az állomány szociális harmóniájába, nagyon könnyen nyugtalanságot, zavart okozhat. Például ha lelövik a körzetet uraló bakot, akkor a máshonét kiszorított bak fog oda betelepülni. Jelenléte az ott honos sutákat, gidákat, fiatal bakokat izgatja, nyugtalanítja. Legkevesebb zavart okoz egy-egy gida lelövése. Ha az anyát lövik le, a gidák hontalanná válnak, a környezetben élő más őzek ezeket elűzik.
Ezekkel már érintettem a környezeti hatások egyik legfontosabb, de legkevésbé tudomásul, sőt semmibe vett tényezőjét, a nyugalmat. A nyugalom hiánya, a zavarkeltés keletkezhet az előbb említett belső környezeti hatásoktól, de van sok más külső hatás is.
A selejtezést vizsgálva az őz minőségét döntően befolyásoló két hatócsoportot, az örökítést és környezeti hatást kritikusan kell egymás mellé állítani. Mit ér az egyik, mit a másik és mit a kettő együtt?
Nézzük az örökítést. Ennek értékelésére két telepítési példát mutatok be.
EGYIK TERÜLETÜNKRE (síkvidék-homoktalaj), ahol igen gyenge őzállomány élt, és ahol a bakok többnyire gyöngytelen és fakó agancsának súlya ritkán haladta meg a 250 grammot, a Békés megyei kiváló örökítő tulajdonságokkal rendelkező őzekből „vérfrissítés” céljára tízet hozattunk és engedtünk ki. A kihelyezett őzeket jobb fülük megcsonkításával megjelöltük. Ezek évekig megmaradtak abban a 80-100 hektáros körzetben, ahol kibocsátottuk őket, csupán egy bak húzódott el három kilométerre. De mi lett belőlük? Nemhogy a környék őzállománya feljavult, volna, hanem ezek is hozzáidomultak az ott levőkhöz.
Ennek ellenkezőjére is van példa. Köln környékéről, igen gyenge őzállományból három bakot és két sutát kitelepítettek az észak-friz Föhr-szigetre. A sziget 8200 hektárnyi és csak kis részben erdősült. Az egyik suta elhullott, az egyik bak dagálykor a tengerbe fulladt, maradt két bak és egy suta. A telepítés 1939-ben megtörtént. 1941-ben már hatra, 1942-ben tizenháromra szaporodtak. 1945-ben vadásztak rájuk, akkor már 180 őz élt a szigeten. Közben sok elhullott, főként a bakok közül, amelyek üzekedés idején megpróbáltak az apálykor sekély tengeren át ismeretlen tájak felé új hazát keresni, és dagálykor megfulladtak.
Az őzek ezen a szigeten kedvezőbb helyzetbe kerültek, mint eredeti helyükön voltak. Életükben az ember nem avatkozott bele. Természetesen alakult az állomány összetétele, és ebben a szociális összetételben nyugodtan teltek napjaik. Periodikus életciklusuk is zavartalan lévén, testben és agancsban is sokkal erősebbek lettek Köln környéki elődeiknél. A 180-as állomány két apától (de lehet, hogy csak egytől) és egyetlen anyától származott, mégsem volt az agancsok közt két azonos típusú, volt hosszú és rövid ágú, szűk és erősen terpesztett, egyenes és kosár alakú, mindössze egyben egyeztek: az agancsszár hossza – akár az elődöknél – nem haladta meg a 20-21 centiméternyit. Abban tehát, hogy az állomány testben és agancserősségben feljavult, csak a környezetnek volt érdeme, mert az ember sem pozitív, sem negatív jelleggel nem avatkozott be.
Hogy egy őzállomány selejtezését teljesen a vélt öröklés alapján végezzük, és jó eredményt érjünk el, ahhoz még túl keveset tudunk. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy a telepítések esetében a fenotípus felülkerekedik a genotipuson. Ez egyben a vérfrissítések értékét kétségessé, az új telepítéseket esetleg célzatossá teheti.
NAPJAINK GYAKORI GENOTÍPUSÁT, a gombnyársasok és örökös közepes agancsú bakok megjelenését szerintem nem örökítési és agancs centrikus szemszögből, hanem környezeti oldalról kell megközelíteni, ha javítani akarunk rajta.
A külső környezeti hatásba sok minden besorolható, például emberek által okozott zaklatás, különösen turizmussal, természetjárással kapcsolatos fogalom. Véleményem szerint azonban a vad nyugalmának legtöbbet árt a helytelen vadászati módok alkalmazása, az úgynevezett agresszív vadászatok.
A gyakori hajtás, riglizés, a gépkocsis hajszolás, gyakori zaklatás az éjjeli tartózkodási helyen, fényszórózás, éjszakai lövések: mind mind súlyosan befolyásolják az őz egészséges fejlődését. Stressz hatást váltanak ki, ami szervi elváltozással járó állapotot okoz a szervezetben. Ahol az őzeket gyakran ezek a külső környezeti hatások, ahol agyonvadásszák, ahol kóbor kutyák nyugtalanítják őket, ott ne várjunk erős agancsú bakokat.