Sokkal kevésbé emlékszem az első csókomra, mint az első találkozásomra egy szarvassal. És ez most nem a fekete hajú Debbie ellen szól. Csupán azt jelenti, hogy amikor én gyerek voltam, akkor hatalmas dolog volt szarvast látni Kansas-ben. Kiskoromban rengeteg időt töltöttem el egy helyi üzletben, a Thompson’s Barber Shop-ban. Ha elég sokáig várakoztam, akkor megjelent valaki egy szarvasról szóló történettel. Végül 1965 őszén, pont mielőtt Kansas-ban – utolsóként – megnyílt volna vadászidény, nekem is lett egy saját történetem. Épp az egyik barátomhoz mentem el. Ahogy beálltunk a felhajtóra, megláttunk két szarvast. Abban az esti megvilágításban fényleni látszottak. Még most is emlékszem azokra a szén-fekete szemekre, a fehér arcukra, és a gyönyörű agancsukra. Semmi a gyerekkoromból nem maradt meg ennyire élénken az emlékezetemben, mint ennek a két csodálatos állatnak a látványa. Még az a meglepetés sem, amikor Debbie ajkai az enyémhez értek. Talán nem teljes szívvel csókolt meg. Talán csak azt akarta, hogy végre abbahagyjam a történetek mesélését a szarvasokról és a vadászatról. De ahogy Debbie most már tudja – 35 évnyi házasság után – ez sohasem történhet meg, soha nem hagyom abba a történetek mesélését.