A rozsdamentes acélpengéből sokat ki lehet hozni. Egy előző sorozatban írtunk arról, hogy milyen sokféleképpen vissza lehet adni egy tompa kés élét. Odafigyelést és némi tapasztalatot igényel ugyan, de azért mégsem varázslat. A kerámia kések esetében más a helyzet. Ezeket nem fogjuk tudni otthon élezni, s alternatív módszerekkel még kevésbé találkozhatunk. Azonban, míg a rozsdamentes acél éle viszonylag hamar az enyészet martalékává lehet, addig a kerámia kések pengéje megdöbbentően strapabíró, gyakorlatilag nem lesz szükség élezésre, vagy csak nagyon-nagyon ritkán. Ekkor viszont csak gyémántpor bevonatú fenőkoronggal érhetünk el eredményt (tipp: a legtöbb gyártó ezt ingyen elvégzi a saját termékeivel). Miért? Bizonyára mindenki ismeri a Mohs-féle keménységi skálát. Ezen a skálán a rozsdamentes acél a maga 6-6,5-ös keménységével viszonylag előkelő helyet foglal el (a skála csúcsán, 10 egységponttal a gyémánt áll). A kerámiakés viszont 8,5-ös keménységével bőven felette van. Nem csoda, hogy a rozsdamentes acél késeket sokszor kerámia fenőköveken élesítik. Ez azonban azt is megmagyarázza, hogy miért marad éles a kerámiapenge: kevés dolog van, ami keményebb nála, vagyis, ami koptatja. Ez tehát egy kvázi-tudományos magyarázat arra, hogy miért olyan jó a kerámia kés pengeéle, s hogy miért érdemes egyet otthonra is beszerezni.