Figyeljünk a gyűrűzött vízivadra (Nimród, 1979. augusztus)
Schmidt Egon: Figyeljünk a gyűrűzött vízivadra
A madárgyűrűzés révén ismertük meg a madarak repülési útvonalait. Ma már szervezetten folyik a madárgyűrűzés a Magyar Madártani Egyesület keretében. A gyűrűző táborokban a résztvevők megfelelő felszereléssel a legkülönbözőbb madárfajok jelölését végzik el.
A madarak tudományos célú jelölése egész Európában évről évre nagyobb ütemben folyik és a visszajelentések által mind több alkalmunk nyílik arra, hogy a különböző fajok sokszor nagyon is rejtélyesnek tűnő vándorútjairól, a telelőhelyekről tájékozódjunk. A gyűrűzések segítségével kapunk adatokat a vadon élő madárfajok szabadban elért átlagéletkoráról, a párok összetartásáról, a fiatal madarak területhűségéről stb. is.
A madárfogás módszerei a különböző fajoknál erősen eltérőek. Míg például az apró énekesmadarak megfelelő hálók segítségével nagy tömegben foghatók és jelölhetők, addig éppen a vízi vadnál még nincsenek általánosan elterjedt és jól bevált fogási módszerek és eszközök. Az Angliában és Hollandiában vonuló libák fogásra alkalmazott úgynevezett rakétahálók például igen költségesek.
Egyes fajok gyakrabban kerülnek gyűrűzve kézre, mert vadászatók. A visszajelentések eredményei azt bizonyítják, hogy az apró énekesekből mindig nagy mennyiségeket kell megjelölnünk ahhoz, hogy később a visszafogások révén kellő számú adatot kapjunk, sokkal többet, mint a vadászható madarakból. Így azután, bár libákból, récékből összehasonlíthatatlanul kevesebbet jelölnek Európában, mint mondjuk vörösbegyből vagy poszátákból, a megkerülések aránya a vízi vadnál mégsem mondható kedvezőtlennek.
Hazánkban az elmúlt évtizedek során sok esetben vadászok jóvoltából számos külföldön gyűrűzött liba és réce került kézre és az így nyert adatokból néhány óvatos következtetés már levonható. Tudjuk például, hogy az NDK területére érkező vetési ludak néha tovább húzódnak Közép-Európa belseje, így hazánk területei felé. Érdekes eredményeket hoztak például a Berlintől nyugatra levő Rathenow menti Gülper-tónál folytatott rendszeres libajelölések. Az ott meggyűrűzött vetési ludak megkerülési adataiból példaképpen bemutatok néhányat:
GÜLPER-TÓ (NDK)
1976.10.22. – Tata, 1978.01.15.
1977.10.14. – Tata, 1978.01.02.
1977.10.22. – Dunakiliti, 1977.11.25.
1977.10.22. – Tata, 1977.12.08.
1977.10.22. – Tata, 1977.12.08.
Látjuk ezekből az adatokból is, hogy a megjelölt libák a gyűrűzés után is együtt maradtak, így indultak útnak és jutottak el Magyarországra, ahol több mint 700 kilométernyire a gyűrűzés helyétől kerültek ismét emberközelbe.
Egyébként ez a mozgási irány természetesen nem korlátozódik kizárólag az NDK-ból érkező vetési ludakra, ugyanezt tapasztaltuk a Hollandiában megjelölt példányoknál is. Néhány adatot ezek közül is bemutatok:
HOLLANDIA
1958.02.04. – Gönyü, 1958.12.20.
1961.02.19. – Tata, 1963.02.02.
1970.12.17. – Tata, 1973.12.16.
1973.01.08. – Almásfüzitő, 1973.12.20.
Úgy látszik, a magas északról érkező vetési ludak nem ragaszkodnak egyetlen telelőhelyhez, és ha a körülmények úgy kívánják, a nyugat-európai tengerpartokról egykettőre Közép-Európa szívébe teszik át tanyájukat. Pedig ez a légi út egyáltalán nem elbecsülendő, ezer kilométer körül mozog. A „távolsági rekordot” egyébként nálunk egy Balmazújváros határában 1941.10.20-án lőtt példány tartja, amelyet több mint 4 ezer kilométernyire északkeletre a Jenyiszej folyó mentén jelöltek meg 1941.08.01-én.
Érdekes adatokat kaptunk a gyűrűzések segítségével a megjelölt tőkés récék vonulási útvonalait illetően is. Az eddigi eredmények alapján arra következtethetünk, hogy a nyár végén és ősszel nálunk időző tőkés récék legalábbis egy részét keleti-északkeleti irányból, elsősorban a Szovjetunió európai területeiről kapjuk. Ha azután az időjárás hidegre fordul, beállnak a vizek, a récék nagy csapatai tovább kényszerülnek nyugat-délnyugati irányba. Ezt bizonyítják a Rhone deltájában, Franciaország déli részén, valamint Angliában és Belgiumban megjelölt és nálunk megkerült példányok. Néhány idevágó adat a Madártani Intézet törzskönyveiből:
Ladoga tó, 1931.08.30. – Lelesz, 1932.01.03. 1500 km
Volga-delta, 1936.07.19. – Szeged-Fehétó, 1937.01.16. 2000 km
Novgorod, 1960.07.03. – Szenyér, 1960.08.28. 1400 km
Leningrád, 1974.07.26. – Mezőzombor, 1975.11.06. 1500 km
Slimbridge, Anglia, 1957.12.15. – Cserkeszőlő, 1958.10.28. 1500 km
Belgium, 1958.12.12. – Pusztaszer, 1959.12.01. 1000 km
Rhone-delta, 1960.02.24. – Tokaj, 1960.09.18, 1000 km
Rhone-delta, 1961.12.22. – Ercsi, 1962.12.01. 1000 km
A többi hazai récefajról egyelőre sajnos csak néhány adattal rendelkezünk. Érdekes a Szenegál folyó deltájában 1976.01.28-án megjelölt böjti réce adata, amely még ugyanazon év augusztus 28-án Kőtelek határában került kézre, kereken 5 ezer kilométernyire a gyűrűzés helyétől. Bár egyetlen megkerülésből természetesen nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket, mégis valószínűnek látszik, hogy böjti récéink nyugat-afrikai területeken töltik a téli hónapokat. Irodalmi adatok szerint ez a faj vonulása során egészen a Kongó vidékéig eljut.
A gyűrűzések sok értékes adattal szolgálhatják a madártan tudományát, de csak akkor, ha mindenki tisztában van azzal, hogy mi a teendő a lőtt liba vagy réce lábán talált hazai vagy külföldi jelzőgyűrűvel. Természetesen senkitől sem kérjük azt, hogy mondjon le egy ízletes vacsoráról és a lőtt madarat egészben küldje fel Budapestre. Csupán azt kérjük, hogy a gyűrűt a megfelelő adatokkal együtt (lelőhely, dátum, az elejtő neve és címe) szíveskedjenek a Magyar Madártani Egyesület központi irodája címére (1024. Budapest, Keleti Károly u. 48.) beküldeni. Az adatokat azonnal továbbítjuk az illetékes jelölőállomás felé, és az onnét kapott gyűrűzési adatokat minden esetben közöljük a bejelentővel is. Egyik-másik külföldi gyűrűző állomás sajnos nem nagyon siet az adatok visszaigazolásával, így az esetleges késedelemért előre is szíves elnézésüket kérjük.
A vízi vad jelölés és az így nyert adatok bővítik a libákra, récékre és társaikra vonatkozó ismereteinket. Kérjük vadászainkat, hogy a birtokukba jutott gyűrűk beküldésével is segítsék ezt a munkát.
