A hangos nevetés és a jó történetek a reggelizőasztalnál elhalnak, amint a vadászok felkapaszkodnak a pótkocsira, amelyet egy régi Ford traktor húz, amely már jobb napokat is látott. Csak halk kuncogás és mosolygás a kisebb, még nem feledhető történeteken az egyébként koncentráló arcokon. Itt az idő! Az emberek egymás után másznak le a pótkocsiról a helyükön. Megemelik a kalapjukat, és egy gyors kacsintás jelenti a “jó vadászatot” a maradottaknak. Körülnéznek. Van olyan vad, amelyik veszélyt érez, vagy mozdulatlanul követi tekintetével az utánfutót? A magaslesre felfelé menet eszedbe jut, hogy a negyedik lépcsőfok alulról nyikorog. Éppen csak sikerül rátenned a csizmádat, mielőtt arra gondolnál, hogy “ó, ez az”, és egyenesen az ötödikre lépsz.

Eltart néhány percig, mire teljesen ellazulsz az ülésben, és nemsokára elkezdesz figyelni a mögötted lévő erdő talaján letörő ágakra és csikorgó hangokra. Percről percre, óráról órára, mígnem a sofőrök látótávolságba kerülnek, és továbbhaladnak, hátrahagyva téged. Ekkor lehet esélyed arra, hogy zsákmányolj egy rókát. Szeret hátulról előbújni. Szinte érzed belőle a gőgös nevetést, ahogy lustán oson a sorban álló verők között, le a tó melletti nádasba. Próbál emlékezni, hogy melyik vadászok hol indultak el, és ki lehetett az, aki lövést adott le. Vajon őz vagy gímszarvas volt – vagy ezúttal a róka járt túl az eszén?

Lélegzeted a fagyban, és a napok rövidek, de világosak. A téli fény azért kellemes, mert a hóval együtt felülről és alulról is érkezik, és a szemed különleges téli fáradtságot kap egy ilyen tisztáson ücsörgő egész nap után.

A traktor közeledése hallatszik, és hamarosan újra nevetést hallasz. Minden újra felébred, ahogy bemászol a pótkocsiba. Most ismét felvonulás következik, lucfenyővel, fáklyákkal és kürtös szalutálással. A pajta és a kandalló újabb történetekre vár, de most másképp, mint reggel.