Két nap a vaddisznók nyomában (Nimród, 1978. július)
Amikor Zielona Gorából elindultunk, piszkosszürke pocsolyák búcsúztatták a társaságot, itt viszont minden megfelel a kalendáriumnak. Igazi tél van, amilyet az utóbbi időkben oly ritkán élvezhettünk. Még nem tudjuk, hogy két nap múlva majd éppen olyan váratlanul eltűnik, mint ahogyan jött.
A Dzik vadásztársaság hivatásos vadásza, Tomasz Smilen azzal a jelentéssel várt, hogy ráakadtak egy vaddisznókonda nyomára.
A társaság 32 tagjának áldozatkészsége és ügybuzgalma hozta létre ezt a gyönyörű és gazdag vadászterületet. Ha a vadászszerencse nem fordul, remélhetjük, hogy sikerül majd teljesítenünk az ez évi tervet, az 50 vaddisznót. Egy-egy vadászévadban a társaság tagjai mintegy száz nagyvadat ejtenek el (13800 hektár területen, melyből 7000 hektár az erdő.) Mindez a jó gazdálkodás eredménye 6 vadföld, 25 etető, 37 magasles, tíz tonnánál is több vegyes takarmány föletetése, két hivatásos és egy társadalmi vadőr szorgalma és végül a társaság tulajdonában levő hat jagdterrier munkája.
Még nincs szél sem, így hamarosan megkezdhetjük a hajtást. A vadászok vonala felállt a lőállásokon. Csend van, melyet most semmi sem zavar. Telnek a percek, amelyek számunkra hosszú negyedóráknak tűnnek, és végre meghalljuk az oly ismerős és annyira várt csaholást. Egy kutya vadra bukkant! Megélénkül az erdő, éled a remény. Egy gyors pillantás a jobb oldali szomszédságra, majd a bal oldalira. Látszólag még nyugodtak, feszülten figyelnek, tudják a zöld gally mindannyiunknak kihajtott ugyan, de melyikük kalapja mellé kerül a töret a mai napon! A kutyák hangja hol közeledik, hol kissé távolodik, de a disznók nemigen hagyják magukat a puskásvonatra terelni.
Hirtelen csend lett, mintha valamennyi kutya egyszerre venne mély lélegzetet, s másodpercnyi idő múlva fájdalmas vonítás hallatszik – a vad éles agyara elérte a kutyák legbátrabbikát, azt, amelyik elölről támadott. Hallani, ahogy a disznó fújtat, forgatják a kutyák. Már egészen közelre ért a vad és üldözői. Már hallani is nehéz robogását, törését. Ha nem gondolja meg magát, néhány másodperc múlva átvág a vonalon, két lőállás között, az egyiktől vagy 70, a másiktól 30 méterre.
Itt van!
Mindkét vadász felkészült. De milyen sokáig nem lőnek! Egy szemvillanás múlva lehet, hogy már késő lesz!
Lövés dörren. Két lövés volt, nem is egy. A disznó egy mélyedésbe zuhan.
Vége a hajtásnak.
Hatalmas kan fekszik a terítéken. Keressük, hol hatolt be a golyó. Nem találunk mást sem jobbról, mint forradásokat, a vetélytársakkal még nem olyan régen vívott csaták emlékét. Remek agyarak! A zsigerelésnél majd remélhetőleg megállapíthatjuk, hogy hol érte a golyó. Körülállják a vadászok Leszek Sawicki szerkesztőségi kollégánkat. Tudja, hogy ő találta el a disznót, de a szomszéd bizonyítékot kíván.
Meg kellene nyúzni, más megoldás nincs – javasolja valaki. Leszek persze szeretné, ha a kant neki ítélnék. A legjobb kan tizenöt éves vadász pályafutása során! Újra vizsgálja tehát centiméterről centiméterre a disznót. Végre megvan – apró kis nyílás a gerincnél. Következik az ünnepélyes pillanat, a töret átadása. Őszinte mosolyok és gratulációk.
Senki sem siet haza. Itt, a Zielona Góra környékén a vadászok tiszteletben tartják a hagyományokat és szokásokat. A kis tisztáson az első lángnyelvek mohón kapnak a két méter magas máglyába.
Milyen mély és egészséges az álom egy ilyen vadásznap után! Az éjszaka elszáll akár egy pillanat, s már kopognak is az ablakon, indulunk újabb vadászatra. Ezúttal a Cetrzewie vadásztársaság területére. Ma az egész évi munka eredményét megyünk betakarítani. Új arcok az erdőben, a joviális, mindig mosolygó vadásztársasági elnök, Kazinierz Wiebel (a legrégebbi elnök az egészvajdaságban, már 25 éve tölti be ezt a funkciót) és a hivatásos vadász, ALeksander Kolosionek. Eligazítás, a helyek kisorsolása. Feltűnik a terület „gazdájának” hatalmas alakja.
Megkezdjük a vadászatot. A területen ez idáig ötvenegynéhány vaddisznó esett. Vajon hány lesz a mai napon?
Az első hajtás üres. Bár…röviddel a hajtás befejezése előtt felhangzik egy lövés. Csak a legközelebbi szomszéd tudja, hogy ez csak afféle vadászügyeskedés. A lövés a levegőbe szállt a már egészen bizonyosan üres hajtás érdekesebbé tételére, hogy újra reménykedjenek a már kételkedők.
Arról, hogy milyen hasznos volt ez az ügyeskedés, meggyőződöm mindjárt a következő hajtásban. A csend hosszú, a feszültséget fölcsigázó percei után mielőtt még a hajtás hangjai eljutottak volna hozzánk, valahol a balszárnyon felrikácsolt egy szajkó. A gyakorlott vadász ebből is hamar következtet. Bal oldali szomszédom is már mindent tud, látom a viselkedésén…
A vaddisznó vadászatok során ritka pillanat, amikor még nem hallunk semmit, de már tudjuk, hogy jönnek. Ezen a napon szerencsém volt hallani és látni és átélni a megismételhetetlen pillanatot, amikor a disznók a sűrűből előrobognak, hirtelen élettel töltve meg az addig oly csendes színteret. Négy – úgy tűnik, megkésett -, lövés s a látomás már el is tűnt a szirtfalak mögött. Valami visszhangot még hallunk, azután visszatér az erdő megszokott csendje…
Egy idő után felhangzik az ezúttal puskacsőbe fújt lefújás. Futás arra a helyre, ahol a sorban a második disznót érhette a két drillingből leadott kereszttűz.
Megvan a vérnyom! A havon, egy száraz ágon, a fenyő törzsén, amelyhez hozzákente oldalát az eredeti útirányától már eltért vad. Van, aki azt mondja, hogy itt kell feküdnie a közelben. Még vagy száz méter…Fekszik.
Mindannyian odamegyünk. Kan. A jobb szemmértékűek már mondják is: százhúsz kiló. Késő este a felvásárló helyen ez be is bizonyosodik.
A társaság legidősebb tagja gallyat tör, a szerencsés vadász féltérdre ereszkedik, s látható meghatódással fogadja, hogy idős társa a kalapjára tűzi a töretet.
A következő sűrűben elesett egy süldő, majd a továbbiakban két kan, két róka és néhány nyúl.
Végére maradt a „vigasztanya”. Van ám benne vad. Jelzik őket a hajtásban és körös-körül kotnyeleskedő szajkók. A fák közt feltűnnek egy kiváló agancsú bika körvonalai, a vaddisznók azonban oldalt törnek ki, a szárnyak végénél.
És újra terítékrakás, mihelyt alkonyodni kezd. A teríték négy sarkán egy-egy tábortűz. A lángok megvilágítják az embereket és fákat a mind sötétebb alkonyatban. Az erdei asztalnál fogy a vadászok hagyományos káposztája, a bigos, nevetés, anekdotázás mindenütt. Nehéz megkülönböztetni, ki mond mesét, ki igazi vadásztörténetet. Majd folytatják őket a terepjáró autók sötét belsejében, miként tegnap is. Ilyenkor jól lehet mesélni is, hallgatni is. Nem látni a mesélő szemét, s azt sem, hogy a hallgatóság egyetértően bólogat-e, vagy éppen a száját húzza.
Meg kellene nyúzni, más megoldás nincs – javasolja valaki. Leszek persze szeretné, ha a kant neki ítélnék. A legjobb kan tizenöt éves vadász pályafutása során! Újra vizsgálja tehát centiméterről centiméterre a disznót. Végre megvan – apró kis nyílás a gerincnél. Következik az ünnepélyes pillanat, a töret átadása. Őszinte mosolyok és gratulációk.
Senki sem siet haza. Itt, a Zielona Góra környékén a vadászok tiszteletben tartják a hagyományokat és szokásokat. A kis tisztáson az első lángnyelvek mohón kapnak a két méter magas máglyába.
Milyen mély és egészséges az álom egy ilyen vadásznap után! Az éjszaka elszáll akár egy pillanat, s már kopognak is az ablakon, indulunk újabb vadászatra. Ezúttal a Cetrzewie vadásztársaság területére. Ma az egész évi munka eredményét megyünk betakarítani. Új arcok az erdőben, a joviális, mindig mosolygó vadásztársasági elnök, Kazinierz Wiebel (a legrégebbi elnök az egészvajdaságban, már 25 éve tölti be ezt a funkciót) és a hivatásos vadász, ALeksander Kolosionek. Eligazítás, a helyek kisorsolása. Feltűnik a terület „gazdájának” hatalmas alakja.
Megkezdjük a vadászatot. A területen ez idáig ötvenegynéhány vaddisznó esett. Vajon hány lesz a mai napon?
Az első hajtás üres. Bár…röviddel a hajtás befejezése előtt felhangzik egy lövés. Csak a legközelebbi szomszéd tudja, hogy ez csak afféle vadászügyeskedés. A lövés a levegőbe szállt a már egészen bizonyosan üres hajtás érdekesebbé tételére, hogy újra reménykedjenek a már kételkedők.
Arról, hogy milyen hasznos volt ez az ügyeskedés, meggyőződöm mindjárt a következő hajtásban. A csend hosszú, a feszültséget fölcsigázó percei után mielőtt még a hajtás hangjai eljutottak volna hozzánk, valahol a balszárnyon felrikácsolt egy szajkó. A gyakorlott vadász ebből is hamar következtet. Bal oldali szomszédom is már mindent tud, látom a viselkedésén…
A vaddisznó vadászatok során ritka pillanat, amikor még nem hallunk semmit, de már tudjuk, hogy jönnek. Ezen a napon szerencsém volt hallani és látni és átélni a megismételhetetlen pillanatot, amikor a disznók a sűrűből előrobognak, hirtelen élettel töltve meg az addig oly csendes színteret. Négy – úgy tűnik, megkésett -, lövés s a látomás már el is tűnt a szirtfalak mögött. Valami visszhangot még hallunk, azután visszatér az erdő megszokott csendje…
Egy idő után felhangzik az ezúttal puskacsőbe fújt lefújás. Futás arra a helyre, ahol a sorban a második disznót érhette a két drillingből leadott kereszttűz.
Megvan a vérnyom! A havon, egy száraz ágon, a fenyő törzsén, amelyhez hozzákente oldalát az eredeti útirányától már eltért vad. Van, aki azt mondja, hogy itt kell feküdnie a közelben. Még vagy száz méter…Fekszik.
Mindannyian odamegyünk. Kan. A jobb szemmértékűek már mondják is: százhúsz kiló. Késő este a felvásárló helyen ez be is bizonyosodik.
A társaság legidősebb tagja gallyat tör, a szerencsés vadász féltérdre ereszkedik, s látható meghatódással fogadja, hogy idős társa a kalapjára tűzi a töretet.
A következő sűrűben elesett egy süldő, majd a továbbiakban két kan, két róka és néhány nyúl.
Végére maradt a „vigasztanya”. Van ám benne vad. Jelzik őket a hajtásban és körös-körül kotnyeleskedő szajkók. A fák közt feltűnnek egy kiváló agancsú bika körvonalai, a vaddisznók azonban oldalt törnek ki, a szárnyak végénél.
És újra terítékrakás, mihelyt alkonyodni kezd. A teríték négy sarkán egy-egy tábortűz. A lángok megvilágítják az embereket és fákat a mind sötétebb alkonyatban. Az erdei asztalnál fogy a vadászok hagyományos káposztája, a bigos, nevetés, anekdotázás mindenütt. Nehéz megkülönböztetni, ki mond mesét, ki igazi vadásztörténetet. Majd folytatják őket a terepjáró autók sötét belsejében, miként tegnap is. Ilyenkor jól lehet mesélni is, hallgatni is. Nem látni a mesélő szemét, s azt sem, hogy a hallgatóság egyetértően bólogat-e, vagy éppen a száját húzza.