Meg kellene nyúzni, más megoldás nincs – javasolja valaki. Leszek persze szeretné, ha a kant neki ítélnék. A legjobb kan tizenöt éves vadász pályafutása során! Újra vizsgálja tehát centiméterről centiméterre a disznót. Végre megvan – apró kis nyílás a gerincnél. Következik az ünnepélyes pillanat, a töret átadása. Őszinte mosolyok és gratulációk.
Senki sem siet haza. Itt, a Zielona Góra környékén a vadászok tiszteletben tartják a hagyományokat és szokásokat. A kis tisztáson az első lángnyelvek mohón kapnak a két méter magas máglyába.

Milyen mély és egészséges az álom egy ilyen vadásznap után! Az éjszaka elszáll akár egy pillanat, s már kopognak is az ablakon, indulunk újabb vadászatra. Ezúttal a Cetrzewie vadásztársaság területére. Ma az egész évi munka eredményét megyünk betakarítani. Új arcok az erdőben, a joviális, mindig mosolygó vadásztársasági elnök, Kazinierz Wiebel (a legrégebbi elnök az egészvajdaságban, már 25 éve tölti be ezt a funkciót) és a hivatásos vadász, ALeksander Kolosionek. Eligazítás, a helyek kisorsolása. Feltűnik a terület „gazdájának” hatalmas alakja.
Megkezdjük a vadászatot. A területen ez idáig ötvenegynéhány vaddisznó esett. Vajon hány lesz a mai napon?
Az első hajtás üres. Bár…röviddel a hajtás befejezése előtt felhangzik egy lövés. Csak a legközelebbi szomszéd tudja, hogy ez csak afféle vadászügyeskedés. A lövés a levegőbe szállt a már egészen bizonyosan üres hajtás érdekesebbé tételére, hogy újra reménykedjenek a már kételkedők.
Arról, hogy milyen hasznos volt ez az ügyeskedés, meggyőződöm mindjárt a következő hajtásban. A csend hosszú, a feszültséget fölcsigázó percei után mielőtt még a hajtás hangjai eljutottak volna hozzánk, valahol a balszárnyon felrikácsolt egy szajkó. A gyakorlott vadász ebből is hamar következtet. Bal oldali szomszédom is már mindent tud, látom a viselkedésén…
A vaddisznó vadászatok során ritka pillanat, amikor még nem hallunk semmit, de már tudjuk, hogy jönnek. Ezen a napon szerencsém volt hallani és látni és átélni a megismételhetetlen pillanatot, amikor a disznók a sűrűből előrobognak, hirtelen élettel töltve meg az addig oly csendes színteret. Négy – úgy tűnik, megkésett -, lövés s a látomás már el is tűnt a szirtfalak mögött. Valami visszhangot még hallunk, azután visszatér az erdő megszokott csendje…
Egy idő után felhangzik az ezúttal puskacsőbe fújt lefújás. Futás arra a helyre, ahol a sorban a második disznót érhette a két drillingből leadott kereszttűz.
Megvan a vérnyom! A havon, egy száraz ágon, a fenyő törzsén, amelyhez hozzákente oldalát az eredeti útirányától már eltért vad. Van, aki azt mondja, hogy itt kell feküdnie a közelben. Még vagy száz méter…Fekszik.
Mindannyian odamegyünk. Kan. A jobb szemmértékűek már mondják is: százhúsz kiló. Késő este a felvásárló helyen ez be is bizonyosodik.
A társaság legidősebb tagja gallyat tör, a szerencsés vadász féltérdre ereszkedik, s látható meghatódással fogadja, hogy idős társa a kalapjára tűzi a töretet.
A következő sűrűben elesett egy süldő, majd a továbbiakban két kan, két róka és néhány nyúl.
Végére maradt a „vigasztanya”. Van ám benne vad. Jelzik őket a hajtásban és körös-körül kotnyeleskedő szajkók. A fák közt feltűnnek egy kiváló agancsú bika körvonalai, a vaddisznók azonban oldalt törnek ki, a szárnyak végénél.
És újra terítékrakás, mihelyt alkonyodni kezd. A teríték négy sarkán egy-egy tábortűz. A lángok megvilágítják az embereket és fákat a mind sötétebb alkonyatban. Az erdei asztalnál fogy a vadászok hagyományos káposztája, a bigos, nevetés, anekdotázás mindenütt. Nehéz megkülönböztetni, ki mond mesét, ki igazi vadásztörténetet. Majd folytatják őket a terepjáró autók sötét belsejében, miként tegnap is. Ilyenkor jól lehet mesélni is, hallgatni is. Nem látni a mesélő szemét, s azt sem, hogy a hallgatóság egyetértően bólogat-e, vagy éppen a száját húzza.