France Cvenkel: Medvevadászat a szlovén havasokban

A havazás elállt. A felhők szertefoszlottak, és a hold teljes pompájában sütött a tiszta égről. Öreg, vastag ágú fenyőfára épített, zárt magaslesben, meleg bundákba takarózva, közel egymás mellett ült Hans, a Tirolból jött vadászvendég, Frenk és Toni. Hirtelen mintha függöny nyílt volna szét. Az előttük levő tisztás sápadt fényében világlott, és a friss hóval takart sziklákon visszaverődött a holdfény. A tisztás közepén lévő egyetlen sötét pont egy öreg, beteg lónak a háta, amelynek utolsó „feladata” az volt, hogy ezen a helyen medvecsalétekül szolgáljon. A ló melletti mély gödröt viszont hó takarta. Toni, az osilicai vadásztársaság elnöke oly csendesen, mint a kis hegyi patak csörgedezése, suttogta:
-Ez itt a döghelyünk. Ide rakjuk ki a medvének szánt csalétkeket. A magasles is új. Ezen a helyen még egyetlenegy medvét sem lőttek.
Aztán síri csend vette őket körül. Hat szem figyelte a keskeny lőnyíláson keresztül a tisztást, hat fül hallgatózott figyelmesen.
Klepec vadőr, aki a vendégeket még napvilágnál vezette fel ide Ribjek községből, amely a Kolpa folyó mellett fekszik, a többi között ezt mesélte:
-Naponta kimegyek a döghelyre, és összeszedem azokat a csontokat és húsdarabokat, amelyeket a medvék elhurcoltak és visszarakom őket a gödörbe. Három vagy négy medve jár ide.

EGY HÉTTEL EZELŐTT csapáztuk közülük az elsőt. Valószínűleg a Ribjek hegység sziklás üregeiben aludták téli álmukat. A hóban levő csapák alapján, úgy gondolom, kettő közülük 150 kilós lehet, egy azonban feltétlen eléri a 200 kilót. Tegnap éjszaka azonban jött egy negyedik medve is, amely csapája után ítélve nagyon nagy lehet; ez a Kolpán keresztül váltott át a túlsó oldalról, horvát területről. Már megették az elásott tehenet is, és most a lovat kezdték meg. Levágatom a kezemet, ha ez a medve ma este jön meg!
Hirtelen hangos koppanást hallottak a kunyhó hátsó oldalán. Összerezzentettek. Mintha medve ütött volna mancsával a fából készült ajtóra. Frenknek hirtelen vér szökött a fejébe…
De ki ne gondolt volna a medvére, amikor azt várják minden idegszálukkal, és az ágak közül hirtelen lehullik egy jeges hó csomó, amely a fa törzséről a kunyhó ajtajára csapódik.
Mind hidegebb szél zúdult le a hegyekről. A vadászok egyre inkább fáztak. Frenk már kezdett elszenderedni, amikor Hans térde enyhén megnyomta az övét: az erdő szélén a tisztáson mozdulatlanul állt egy hatalmas sötét alak – a medve.
Mozdulatlanul állt és feszülten figyelt. Azután fejét a dög felé fordította, néhány hullámzó lépést tett, és megállt. Majd hamarosan mást gondolt, megfordult, és visszaballagott az erdőbe.
-Most csupán bemutatkozott. Még kijön. De teljesen csendben legyünk! – suttogta Toni.
Az biztos, hogy kanmedve volt, mert a nőstények márciusban még nem jönnek elő. Újév táján ellik meg kölykeiket, amelyek még magatehetetlenek, vakok, akkorák, mint egy patkány.
DE FIGYELEM! A medve ismét megjelent, ugyanazon a helyen! Megint megállt, hátsó lábaira emelkedett, és a magasles felé nézett. Azután körüljártatta tekintetét, hatalmas első mancsait kinyújtotta, mintha valakinek parancsot osztogatott volna. Talán a többi gyengébb medvét, amelyek valószínűleg itt az erdő sűrűjében a közelben tartózkodtak, akarta arra figyelmeztetni, hogy étkezésénél senki se zavarja őt.
Aztán megint leereszkedet…
-Ez ő, valóban a legnagyobb? Érett-e már a golyóra, vagy nem? – suttogta Hans Frenknek, Frenk pedig tovább Toninak. Toni még hallgatott, nem tudta elhatározni magát. Nem is olyan könnyű dolog holdvilágnál pontosan megállapítani, hogy milyen nagy a medve.
A medve már szétropogtatott egy nagy tehén csontot, és a lóhoz lépett. Figyelmesen körüljárta, egyszer, kétszer, azután fogaival megfogta állkapcsát, mind a négy lábát megvetette, és hátrafelé meghúzta a lovat, de a helyéből nem tudta kimozdítani. Pedig el akarta vonszolni a sűrűségbe, hogy ott minden kíváncsi szem elől rejtve, nyugodtan lakmározhasson.
Ezért még egyszer megfogta az állkapcsát, mérgesen dörmögött és akkorát rántott rajta, hogy a ló, mintha valamiképpen megnyúlt volna, de a helyéről nem mozdult. Ugyanis acéldrót rögzítette bal lábát egy fatörzshöz. Ez felmérgesítette a medvét. Mancsaival megfogta a drótot, hogy eltéphesse, de az acél erősebb volt, mint karmai.
Közben köd ereszkedett a tisztásra, és fátylai részben elfedték a medvét is, amely már kevesebb hévvel tépte a lovat, mint eleinte. Kezdett maga körül tekintgetni. A lónak kitépte a tüdejét, és odébb vitte. Ekkor Toni leengedte messzelátóját:
-Úgy látszik, hogy már jóllakott. Akkora a medve, hogy Hans bizonyosan nagyon örülni fog neki, lője hát meg!
Hans már nem volt kezdő vadász. Lőtt már jó néhány zergét és szarvasbikát is. Megszokott dolog volt számára a holdvilágnál való lövés. De most alig hetven lépésnyire tőle ott a medve. Európa legerősebb ragadozója! Izgalmas, idegtépő másodpercek ezek! De Hans kezei nem remegtek. Nyugodtan emelte fel puskáját, vállához igazította, és a céltávcső segítségével a medve lapockáját kereste. A köd azonban egyre sűrűsödött, és nehézzé tette a célzást. Hans szemmel látható türelmetlenséggel rázta a fejét, és törölte meg a távcső lencséjét. Ha most nem lő, a medve odébb lép, vagy a köd rögtön eltakarja.
Frenket hirtelen nagy izgalom fogta el. Először majdnem elkapta a köhögés, most pedig a köd fenyegeti a sikert? Lövésre kész vadász helyett őt fogta el a vadászszenvedély. Térdei remegni kezdtek, szíve a torkában dobogott. A hosszú pillanatok számára örökkévalóságnak tűntek. Ekkor eldörrent a nehéz fegyver. A visszhang a sebzett vad ordításával keveredett. A medve összeesett, mintha villám csapta volna, legurult a lejtőn és felkelt!
-Lőjön megint! – parancsolta Toni. Hans fegyveréből újból felvillant a torkolattűz, de a medve már a sűrűségben volt. A második lövés visszhangja is ide-oda csapódott a hegység sziklái között, mintha a Kolpa környéki vadon kacaja lenne. Frenk karórájára pillantott. Fél tizenkettő.
PÉNTEKEN, A SEBZÉS UTÁNI NAPON négy vadász: Klepec, Sercer, Tomec és Stanko – Hansszal együtt – követték a medvét. Úgy vélték, halálos sebet kapott, és már nem viszi messzire. Ezért már egész korán elindultak, anélkül, hogy valamit is ettek volna. Hansszal csak a rálövés helyén, a döghelyen találkoztak, abban a hitben, hogy a medvét hamar megtalálják, és a völgybe szállíthatják. A sebzett állat eleinte sok vért vesztett, a rálövéstől egy kilométernyire feküdt a hóba, kihűtötte sebeit, és azután tovább vonult. A seb úgy látszik, ekkor már majdnem bezáródott, mert a vér ezután csak csöppenként folyt belőle. A sebzett vad rendszerint lemegy a völgybe a vízhez, a medve azonban a Ribjek hegység sziklás szakadékai felé iparkodott. A régi vadászregula úgy parancsolja, hogy minden sebzett vadat a lehető utolsó reménységig keresni kell, hogy kínjaitól megszabadítsuk. Ezért a vadászok egész nap követték a csapát a mély hóban, amely helyenként derékig ért. Körülbelül tizenkét kilométert haladhattak, és puskáikat mindig lövésre készen tartották, ha a medve netán megtámadná őket. Reggeltől estig nem ettek mást, mint néhány maréknyihavat. De eredménytelenül jártak: a medve csapája este még mindig folytatódott. A vadászoknak abba kellett hagyniuk a nyomkövetést, és éjjel lemenniük a völgybe. Hans már kezdett kétségbe esni, de az osilnicai vadászok másképp gondolkoznak. A medve nem olyan, mint a nyúl, amelyet már néhány szem vékony sörét is elejt. Nem hiába mondják, hogy olyan erős, mint amedve. Mert valóban nem nehéz a medvét eltalálni, de annál nehezebb halálos sebet ejteni rajta! Hans golyója ugyan egy vödör vért folyatott ki belőle, de lövése nem volt halálos.
Ivan Grajs a kocevjei ismert medvevadász Kastor nevű kutyájával eddig már 33 sebzett medvét keresett meg, és ezek közül néhányat három napig is üldözött, sőt, egyet hat napig. Grajsnak az az alapvető tanítása, hogy a medve csapázásánál a tartás több eredménnyel kecsegtet, mint mindenki más.
Az idő nagyszerű volt, ki adná hát fel a reményt? A mi vadászaink szombaton ismét a medvecsapára álltak. Ezúttal hóráfokat kötöttek a lábukra, és hátizsákjaikban élelmet is vittek magukkal.

A MEDVE CSAPÁJA EGYRE KÖZEDETT a terület határához. Olyan vidékre fog vonulni, amely a vadászok előtt is ismeretlen? De aztán mégis mást gondolt, és a Kolpa fölötti hegyek felé vette útját. A vadászok egész nap kísérgették, hogy valahol körbezárják, és azokat a helyeket körülcsapázták, ahol a medve megfeküdhetett. De hiába. Mintha a nagy medve visszakapta volna az erejét. A nap már kezdett a Sveta Gora mögé süllyedni, amikor Klepec és Sercer, akik a medve csapáját követték, leereszkedtek a Krokar egyik szurdokába. Körülcsapázták és nem találtak kivezető nyomot. A medve tehát ebben a vad hegyszakadékban pihen.
De ma már vasárnap van, a csapázás harmadik napja. Stimec Antal fővadász a vadászokat ezúttal a völgyből egyenesen vezette fel a sziklák közé. Kétórás erőltetett menet után végre a helyszínre értek.
A Krokar a medvék vára. Ha ebben megállt, akkor éjszaka biztos nem hagyta el – mondta, és felosztotta a puskásokat. Sercer balra az ormokra. Klepec és Tomec pedig a szakadék kivezető váltójára menjetek, hogy ha a medve menekülni akar, lezárják az útját. Hans a beváltás bal oldalán marad. Josko pedig a jobb oldalon!
Hans állása a szakadék szélén volt. Türelmetlenkedni kezdett, és kételkedett a sikerben. Az elvonuló vadászok talpa alatt a hó sercegését már nem hallotta, a szakadékok és szurdokok felett is mély csend honolt.
Azután a szakadék túlsó oldalán, alig belátható terepen, valami feketeség mozdult. A medve! – szalad rajta végig az izgalom. De a messzelátón pontosan megállapította, hogy csak egy erős zergebak….

STIMEC VÁRAKOZÓAN ÁLLT A HELYÉN. Lábánál a kutya kezdett nyugtalankodni. Órájára nézett. Klepec és Tomec most már a helyükön kell, hogy legyenek. Szeméhez emelte messzelátóját. A két fekete pont a magas szikla tetején: a két vadőr.
-Keress, keress Beba! – parancsolta kutyájának és leoldotta nyakörvét. A kutya azonnal eltűnt a sziklák között.
A nagy csöndben egyszer csak vad kutyaugatás hallatszott, azután rögtön egy lövés. A Sercer puskájából kilőtt golyó a medve fölött vágott a sziklába. Hans látta messzelátóján keresztül, hogy a medve hatalmas fejét hirtelen felcsapta, és a kőgörgetegből kiutat keresett. Megindult feléje!
Amint lőtávolságba ért, kereste a halálosan sebezhető pontot. Most már igazán nem lehet késlekedni, lőni kell! Ám Josko gyorsabb volt. Odalőtt a medvének, amely összecsuklott, azután megindult, de hátsó lábára sántított. Ismét Hans felé vette útját. Hans szíve vadul dobogott. A medve állandóan közeledik, céltávcsövének hajszálkeresztje a sziklák között keresi a célt, hogy a medvét szíven lőhesse. Amint puskája dörrent, felágaskodott a medve, vadul vágott mancsaival a sziklák felé, mintha magával akarná tépni őket. De átlőtt szívéből elfogyott az erő. Elvesztette egyensúlyát, és lehanyatlott, majd legurult a mélybe.
Közben az égről eltűnt a nap, sötét felhő vonta be a sziklás hegységet, és a Krokarból jövet fekete holló repült át a szurdok fölött. Mintha a természet is gyászolta volna a szlovén erdőségek hatalmas urát.