Hideg hajnalra ébredünk. Dér csillog az ősz itt felejtett levelein… Hét órára megérkezik a terepjáró. Elindulunk a jól ismert úton a Mátra magasabb oldalai, gerincei felé. Sokáig nem látunk vadat. Az út kettéágazik, balra fordulunk és mindig magasabbra kapaszkodunk; fent járunk már a felsőtarjánkai vadászháznál. Alattunk a patakmedréből muflonok kapaszkodnak felfelé. Megállunk és a part oldalába lapulva figyeljük az előttünk átváltó csapatot. Lassan haladnak, zavartalanul a jobb oldali sziklás szálas oldalában. Jerkék, bárányok összekeveredve. Sokan vannak. Csak egy 3-4 éves kos kíséri őket. Megáll egy szikla ormán. Nagyszerű jelenség! Gyönyörködöm benne…A patakmeder oldalán kövek gurulnak lefelé…újabb csapat érkezik az előző nyomán. Nagyszarvú nyerges kosok. Egyik erősebb a másiknál. Gyakorlatlanságomban is látom, hogy ezek között van már olyan, ami meglőhető. Odalapulok a part oldalába egy tuskóhoz. A kosok már áthaladtak előttem és kapaszkodnak a gerinc felé…”Az utolsó erős kos, lőhető” hallom a bíztatást. A kosok megállnak, figyelnek. Hat kost látok, az utolsót szikla takarja. Kísérőm hátrább lapul, ő látja a hetediket, a lőhetőt, én sajnos csak a fejét és nagy ívű csigáját látom. Felejthetetlen kép! Várnom kell, amíg kilép a takarásból. Lövésre készen várok. Izgalmas pillanatok. Végre elindulnak egymás után szép sorjában, csak a hetedik tűnik el láthatatlanul a sziklák között. Elmúlt a nagy lehetőség! Rövid tanakodás után sziklától-szikláig kúszva utánuk lopakodom fel a gerinc pereméig.
Óvatosan dugom ki a fejemet…, a kosok eltűntek. Kis tisztáson vagyunk, középen csavarodott törzsű évszázados tölgyóriás, odvában őszi virágokkal díszített Mária kép. Így is hívja a nép ezen a vidéken…Vasárnap van. Valahol harang csendül a hegyek között. Kísérőm a cserkészúton halad előttem. Integet. Meggyorsítom lépteimet és mellékúszom. Felmutat a gerincre. Az ég kékjében muflonok rajzolódnak ki sötéten. Jerkék, bárányok és néhány fiatal kosocska. Kis pihenő után tovább indulunk nyugatnak a Kékes felé. Sziklás, meredek oldalon kapaszkodunk a nyereg felé. Előttünk kövek gördülnek pattogva le a mélybe…Kicsúszom a nyeregre. Alattunk füves gerinc. Négy ígéretes fiatal kos legel rajta nyugodtan, békésen. Nem zavarjuk őket. Visszahúzódunk az ellenkező irányba a katlan oldalán. Itt kő követ, szikla sziklát ér. Védett, napsütötte muflontanya, csak a muflonok hiányzanak belőle. Vastagtörzsű, magas tuskós területre érünk. Ló temetőnek hívják ezt a helyet. Amikor letarolták a hajdani őstölgyet, igen sok ló lehelte itt ki páráját a rönkök huzatásánál. Az ő emléküket őrzi a hegy oldala. Visszatérünk a Mária-képhez…Felszállt a köd, süt a nap. Lekívánkozik rólunk a reggel felvett meleg ruha. Pihenünk, sütkérezünk, megbeszéljük a további útirányt. Abbahagyjuk a cserkészést és újból terepjáróba ülünk. Kanyargós utunk két oldalát sűrű rudas borítja. Jobbról nagy csapat szarvas figyeli autónkat. Mind tehén és borjú. Kanyargós utunk végére értünk. Végre fent vagyunk egy széles hátú gerincen, ahol elhagyjunk terepjárónkat. Ismét oldalak, katlanok következnek. Síkos a száraz fű, többször igénybe veszem a nadrágféket. Pihenésre nincs idő, pedig a tufaképződmények lapos padkái ugyancsak kínálgatják magukat. Kísérőm előttem jár, így a kísértésnek ellenállok. Közben néhány kisebb csapat muflont sikerül belopnunk. Érdemes kos azonban egyik csapatnál sincs. Csodálatosan szép a környező világ körülöttünk. Messze a Kékes csúcsa fürdik a decemberi ragyogásban. Kárpótol minden fáradtságért.
Lereszkedünk a gerinc oldalába. Öregerdő borítja, egymástól nagy távolságra állnak a mohás oldalú hatalmas törzsek. Fától-fáig ereszkedünk a katlan aljában legelésző magányos koshoz. Arany barnán csillog az oldala a betűző napsugárban. Fejét vastag törzs takarja…Eltelik néhány perc, míg abbahagyja a legelést és előre lép. Nagyon szép 5-6 éves kos. „Ennél különbet lövünk” súgja kísérőm és húzódik visszafelé. Hátha ennél különbet lövök, akkor …. akkor nem is tudom mit csinálok. Elindulunk hazafelé. Kifáradva érünk a vadászházhoz. Az ötórás cserkészés kivette belőlem az erőt. Az ebéd utáni alvás rövid ideig tart. Megbeszéljük az esti tervet. Úgy határozunk, hogy lazítunk és a magasleshez megyünk, hiszen nehéz délelőtt van mögöttünk. Korán sötétedik a hegyek között, így három óra után indulunk, kényelmes tempóban figyeljük a szembenéző oldalakat és latolgatjuk a lehetőségeket. Azt a nagyon nagy kost nem tudom elfelejteni! Gondolataimba merülve csaknem belebotlom Laciba. Meredten áll előttem. Balra muflonok a hegyoldalban, de feleslegesen, mert én is látom őket. Nyugodtan legelnek és a tisztás felé húzódnak. Otthagyjuk őket. Már kiviláglik a sziklás tisztás a fák közül a magaslessel, amikor megtorpanunk. Jerkék mozognak a szálasban. Lépésről-lépésre lopakodunk a magasles közelébe szemünket a muflonokon tartva.