Tájékozódás téren és időn át
A természetjárók egyik legkedveltebb eszköze az iránytű. Ez a föld mágneses erősségén alapuló iránymutató műszer, segít megtalálni a helyes utat – bárhol és bármikor. Akár kis helyen is elfér, ezért minden kirándulás alapvető kelléke. De nem volt ez mindig így, az iránytű fokozatosan vált mindenki számára könnyen használhatóvá.
Az iránytű lényegében egy dobozban (szelencében) feltámasztott mágnestű, amely szabadon mozoghat. A tű sötétebb vége mindig észak felé mutat, és alatta pedig a főbb világtájakat ábrázolják. Mindennek segítségével könnyen meghatározhatjuk, hogy merre kell továbbindulnunk.
Az iránytűt hosszú évszázadok óta használják tájékozódásra, azonban eleinte nem mindenki számára volt egyszerűen beszerezhető és értelmezhető.
Az iránytű fejlődése
Európába csak a XIII. században, az arab karavánok révén jutott el az „iránytű”. Ekkor vízen úszó szalmaszálakból állt, amelyek közé mágnesezhető fém csíkokat erősítettek. Ugyan ez még messze nem a ma ismert megjelenése volt, de tény, hogy ekkor már kizárólag navigációs céllal használták.
Később forradalmi változást hozott Falvio Gioia kezdeményezése, aki a mágnestűt egy függőleges tengelyre helyezte és egy dobozba rakta. Ő a hajója középvonalán helyezte el ezt az eszközt, ami így mindig utat mutatott a tengeri utazás során.
Ezt követően az iránytű folyamatosan fejlődött az évek során, de elvében sok változás már nem történt. Kialakultak a különböző járműveken használatos formái, és megjelent a tájoló is, ami már irányszögmérésre is alkalmas.
Az iránytű tehát hosszú utat tett meg a kezdetleges kínai kialakítástól, a ma ismert és a világ minden országában használt megjelenéséig. Ennek az útnak köszönhetően ma már akárki számára könnyen meghatározhatóak az irányok, ami rendkívüli segítséget nyújthat a tájékozódás során.
