4 kulcs szempont, ami alapján megítélhetjük a fekete medvék méretét

Ez a vadkamerával készített kép egy nagy, felnőtt hímet ábrázol egy nősténnyel. A különbség látható a fej és test felépítésében, valamint a bundájukon. A nőstény bundája több helyen kidörzsölődött.

Itt Alaszkában és sok más helyen is közeledik a tavaszi medve szezon. Nagyon várom már a szezont, mivel mozgalmas volt a tél, és nem találkoztam egyetlen olyan fekete medvével sem múlt évben, amit érdemes lett volna kilőni. Megpróbáltam elkapni azt a nagyot, ami a képen látható, de nem volt alkalmam lövést leadni. Azt már nem is mondom, hogy mennyit nézegettem a régi vadkamerás képeket, miközben arról álmodoztam, hogy jöjjön el végre a szezon ideje.

Közismerten nehéz tud lenni a fekete medvék méretének, trófea minőségének és nemének bírálása. Jópár medvét meg kell nézni, mire ráérzünk, de még így is trükkös tud lenni. Voltak olyan medvéim, amik jelentősen „összementek”, és olyanok is voltak, amik nagyobbak voltak, mint amekkorának hittem őket. Van néhány alap dolog, amikre figyelhetsz és könnyebb lesz a dolgod a terepen.

1. Méret referencia
Ez jobban alkalmazható a csali kihelyezős vadászatnál, mint a észlelő-lopakodó vadászatnál, de ha van valami ismert méretű dolog a medve mellett, akkor könnyebben megsaccolhatjuk, hogy mekkora egy medve. Sokan alkalmaznak egy limbó rudat, csalis hordót, vagy egy a földbe leszúrt póznát, hogy megállapítsák a medve magasságát. Átalános szabáj, hogy egy olyan medve, aminek a vállmagassága 92 cm az kiterítve 1,8×1,8 m vagy nagyobb. Valószínűleg a lista többi módszerére is szükséged lesz, ha nem a csalikihelyezős módszerrel vadászol. Nagyon nehéz megbecsülni egy medve méretét, ha nincs viszonyítási eszközünk.

2. Testfelépítés és mozgás
Egy medve testalkata utalhat a méretére és a nemére is. A tipikus nőstények és a fiatal hímek hosszúkás megjelenésűek, kis mancsokkal és vékony csuklókkal a testük többi részéhez képest. Egy nagy felnőtt kannak tipikusan nagy és vastag a mellső lábai és vállai vannak, nagyobb hasa és megjelenésük sokkal dundibb. Egy nagyon nagy medve menés közben hajlamos „kilengeni”. A nőstények és a fiatal hímek inkább döcögnek.

3. Fej profil
Másik jó módszer a fej alapján megállapítani a méretet és a nemet. A nőstényeknek és a fiatal hímeknek hegyesebb az orruk és a fülük nagyobbnak tűnik, mint az idősebb medvéké. Ez valószínűleg nem igaz mindenhol, mindenesetre ha megnézzük a nálunk található „fekete” fekete medvék orrának oldalát, akkor egy nőstényé szinte mindig sokkal halványabb, mint egy hímé. 10-ből kilenszer amikor észreveszem, hogy egy medve orra világos színű, akkor egy nőstényt látok. Egy nagy kan feje zömökebb, az orra sokkal sötétebb, a nyaka vastagabb és a fülei úgy tűnnek, mintha a fej oldalán helyezkednének el.

4. Szőr
Amennyiben nem csak a hús miatt vadászol, figyelned kell a kiszemelt medve bundájának minőségére. Sokan hallották már olyan medvékről, amik „kidörzsölődöttek”, és legtöbbünk el tudja képzelni, hogy ez mit jelent, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a szőr egészen a bőrig kopott. Nagyon sok nősténynek és fiatalabb medvének hosszabb a szőre, és gyakran „dörzsölődnek” olyan helyeken, mint a has, fenék, könyék és a nyak. Gyakran csak a védő szőrt dörzsölik le és így szabadon áll az alsó szőrzet. Barna színű medvéken nehezebb észrevenni, de látszódni fog a szőnyegen, vagy a falvédőn. A fekete színű medvéknél keress ezeken a területeken olyan foltokat, amik barnának látszanak.

Ezen kívül a szőr hosszúsága is utalhat a kiszemelt fekete medve osztályára. Tipikusan a nagy felnőtt kanoknak rövidebb, de egyenletesebb és vastagabb a szőre. Simábbnak tűnik, míg a nőstényeknek és a fiatalabb hímeknek általában sokkal hosszabb a szőre és bozontosabb a kinézetük. Ha látsz egy olyan medvét, ami úgy néz ki, mint Chewbacca (Csubakka), akkor valószínűleg nem egy idős kant figyelsz.

Biztos vagyok benne, h nem csak én várom izgatottan a tavaszi medve szezont, ez az egyik kedven időszakom az erdőben, remélhetőleg számodra is sok izgalmat tartogat az idei tavasz!

Scroll to Top
HUF
  • HUF
  • EUR