A rozsdamentes acél atyja – 1. rész
A rozsdamentes acél ma már olyan mélyen gyökerezik a hétköznapjainkban, jelenléte olyannyira természetes, hogy eszünkbe sem jut rákérdezni, hogy vajon miként lett része az életünknek. A rozsdamentes acél egyet jelent a minőséggel, gondoljunk akár konyhai eszközökre (vagy akár a modern stílus jegyében: konyhabútorokra), akár vadászkésekre, vagy bármilyen más eszközre.
Persze ez sem a fán terem
Azok az anyagok, melyek átitatják az életünket, gyakorlatilag láthatatlanná válnak, mint a nyelv, amit használunk. Pedig egyik sem volt velünk a kezdetektől, fel kellett találni, elő kellett állítani, ki kellett alakítani őket. Nem volt ez másképp a rozsdamentes acéllal sem. Ezt az anyagot gyakorlatilag a 20. század elején „találták fel”.
És ebből már következik is a kérdés: ki találta fel a rozsdamentes acélt, ki volt az a férfiú, aki megajándékozott minket ezzel a fantasztikus anyaggal, amelynek neve azóta minőségi és minőséget hazudó késekbe egyaránt bele van vésve? Ez egy TV-s kvízjátékban bizonyára a sokmilliós kérdés lenne, hiszen az általános válasz: passz!
Jelentkezzen, aki ismeri
Harry Brearley-nek hívták azt az angol kohászt, aki a 20. században megteremtette az anyagot, ami aztán minden modern háztartás nélkülözhetetlen eleme lett. Pontosabban ma úgy tartjuk, hogy ő volt a feltaláló. Mi értelme van a helyesbítésnek?Nos, ez a kor (tehát az 1900-as évek eleje) eléggé nyugtalan időszak volt Európa történelmében. Azt mondhatnánk, hogy ez a világháborúk és a találmányok kora. Versengtek egymással a feltalálók, ahogy versenyt futottak egymással a tudósok és a kutatók is, hogy ki fedez fel előbb egy anyagot, ki készít el előbb egy eszközt, ki ír le előbb (helyesen) egy jelenséget stb. Mai tudásunk szerint tehát valóban Harry Brearley a rozsdamentes acél büszke feltalálója, de sokan igényt formáltak még erre a címre, sokan jelentették, hogy valójában ők értek célt előbb. Izgalmas kis történet ez!