A túlélés

Túlélés. Vajon mit jelent ez a szó? Van-e értelme külön városi és természetbeni túlélésről beszélni?

Az értelmező szótár szerint a szó jelentése: „Az a tény, hogy valaki a körülötte lévő világból érkező szorítások és megpróbáltatások ellenére továbbra is fennmarad, tovább él.” Nincs kikötve tehát, hogy ezek milyen megszorítások vagy megpróbáltatások lennének. Ha kirándulás során ér minket meglepetés, pl. egy váratlan vihar, akkor beszélhetünk a természetbeni túlélésről. Azonban ha a városban, például a forgalomtól, vagy más emberektől próbáljuk megóvni magunkat, akkor a túlélés egy másik fajtájára gondolunk. Ezt a túlélést önvédelemnek is nevezhetnénk.

Túlélés a városban

A nagyvárosokban élőket sokszor félelem járja át, amikor a forgalmas utakon, vagy a sötét aluljárókon kell keresztülhaladniuk. Az országban néhány hete megnőtt menekültek száma szintén félelmet vált ki sokakban. A magukkal hozott ismeretlen az emberekben aggályokat szül, ami a túlélésre ösztönzi őket. Ezért egyre többen vásárolnak önvédelmi eszközöket, elsősorban gázsprayt és viperát. Azonban nagyon fontos, hogy a komolynak tűnő helyzetben is igyekezzünk hideg fejjel gondolkozni. Ugyanis az önvédelmi eszközök helytelen vagy indokolatlan használata komoly sérüléseket is okozhat.

Az indokolt használat

A védekezésnek minden esetben arányban kell állnia a támadás mértékével. Tehát a félelem ellenére mindig a lehető legenyhébb védekezést kell választanunk. Nem használhatunk gázsprayt vagy viperát egy apróért könyörgő ember vagy a számunkra unszimpatikus közeledő ellen. Azonban ha láthatóan inzultálni vagy bántalmazni akar minket valaki, akkor indokolt lehet egyes eszközök használata. Ezek azonban soha nem lehetnek az élet kioltására alkalmasak. Természetes, hogy megvédjük magunkat, de ez nem kerülhet egy másik ember életébe. A viperát könnyű elrejteni és használni is, azonban súlyos maradandó sérülést lehet vele okozni. A gázspray szintén könnyen kezelhető, de a hatásosságát az egyéni érzékenység és a légmozgás is befolyásolhatja. Ezért mindkettő esetében rendkívül fontos a körültekintő használat.

Scroll to Top
HUF
  • HUF
  • EUR