A vadászkutya

A kezdeti döbbent csend után vadászkutya vitánk kezd egyre jobban élővé válni, sőt elmérgesedni. Nem titkoljuk, a célunk az volt, hogy kiugrasszuk a nyulat (jelen esetben a kutyát) a bokorból. Jellemző a vita hevére: volt aki „felülről” indított, és be akarta tiltani a cikk megjelenését, volt aki kutyás „párviadalra” hívta ki szerkesztőségünket, ismét mások levelében a szakbarbárság csak a legenyhébb jelző volt, amellyel „megtisztelt” bennünket. A játékszabályok tisztasága érdekében a szélsőséges véleményeknek is helyt adunk.
Zömében azonban a vadászok megértették szándékunkat, amely nem a vadászkutyák és gazdáik ellen irányul, hanem a jövő járható útjának keresését célozta.

Bod Lajos (megyei fővadász): KUTYAHELYZET AZ A KUTYA – HELYZET!

Örömmel olvastam lapunkban a vadászkutyaügy gondjainak reális összegzését. Végre!
A vadásztársaságon belül is feszültséget jelent, hogy egyes vadászok anyagiakat és munkát nem sajnálva betartják a vadászati szabályzatot, és törzskönyves, munkavizsgás kutyával jelennek meg a vadászatokon. Ugyanakkor már a gyülekezőnél látják, hogy a jellegtelen, képzetlen kutyát (illetve gazdáját) sem éri semmi hátrány, tehát a szabályzat megsértése „bocsánatos bűn”.
A szabályzat célja helyes, csupán annak alapja kritizálható: a munkavizsga rendszer! Nyilván más volna a vadászok véleménye és hozzáállása, ha a vadászatokon kitűnne a munkavizsgás kutyák előnye a nem vizsgázottakkal szemben.
Javasolnám tehát, hogy a követelmény legyen korszerű: gyakorlati vizsgával legyen teljesíthető, amelyen nagyobb létszámmal, fedett terepen rendezett társas vadászaton helytálló vizsla legyen csak a megfelelő.
Mindnyájan tapasztaljuk az apróvadállomány katasztrofális csökkenését. Ma, amikor egy vadász 5 hónap alatt alig több mint tíz fácánt lő (mint Somogy megyében), minden egyes lőtt vad megkeresése nagyobb erkölcsi- és anyagi kötelesség, mint bármikor.
A területviszonyok változása, az élőhely átalakulása, a megnövekedett vadászlétszám módosította a vadállomány faji megoszlását, létszámát, a vadászati módokat, de a kutyák használatában konzervatívak maradtunk. Változtassunk!
Nem értek egyet azonban a cikknek azzal a felvetésével, amelyben az őzvadászaton a véreb munkáját hiányolja. Az őz után keresésére (sajnos tisztességes magyar vadászkifejezésünk nincs erre a fogalomra) szerintem a tacskó és a vizsla jobb a vérebnél. A véreb feladata a szarvas és vaddisznó megkeresése.
Más a véleményem a „disznóskutya” fajtakérdésben is. Van alkalmas kutyafajta (jagd-, welsh-, foxterrier, hómentes terepen a tacskó), csak ezek nem a vadászoknál, hanem leginkább a tenyésztőknél vannak. Azon ne csodálkozzunk, ha a gyakorlatban különböző fajtakeverékű, jellegtelen kutyák használata terjedt el, hisze a szakirodalomban is található ajánlás, hogy olyan kutya vesz részt a vaddisznó vadászatokon, amilyet a hajtók (ha vannak) hoznak magukkal a faluból. Helyesen állítja párhuzamba a Vadászat Kézikönyve a vadászat kulturáltságát a disznós kutyákra vonatkoztatott fajtatisztasággal.
Aki jár versenyre, bizonyára örül annak, hogy állandóan ismerősökkel találkozik. Ez kellemes, de nem hasznos! Sőt! Kialakult egy nem túl népes állandó versenyző elit, de alig látszik ennek bővülése!
A kynológiai bizottságok is a versenysport támogatását helyezik előtérbe, ugyanakkor a vadásztársaságoknál egész szezonok telnek el munkavizsga nélkül.
A vadászkutya helyzet megoldása csak a vadászok széles rétegének támogatásával és egyetértésével érhető el. Számunkra nem kívülről és felülről kell segítséget adni, hanem velük együtt tenni a jó ügy érdekében!
Szakembereink dolgozzanak ki olyan munka-vizsga szabályzatokat, amelyek nem elit „kutyaegyéniségek” érvényesülését, hanem a gyakorlati vadászat számára alkalmas kutyák kiképzését segítenék. A társaság számára hasznos kutyák kiképzési munkáját ismerjék el társadalmi munkának. Azt is el tudnám képzelni, hogy a hivatásos vadászok számára legyen a terület jellegének megfelelő kutya tartása, bevezetése, vizsgáztatása és használata az alkalmazás feltétele.
Irtózom attól, hogy a „kötelezettségek” körét feleslegesen bővítsük! Van belőlük elég. De feleslegesek-e a szakszerű vadgazdálkodás és kulturált vadászat alapfeltételei?
Egyszóval kutyahelyzet ma a kutya-helyzet.
Sürgős és hathatós intézkedések kellenek.

dr. Győrffy Lajos (körzeti állatorvos Bácsalmás): HOL VAN A KUTYA ELÁSVA

A vadászkutya bizottság felmérése szerint több ezer kutya segíti a vadászatot az országban. A jó vizslavezető azonban már sokkal kevesebb. Véleményem szerint ez nem szabadidő kérdése, hanem az az oka, hogy ezen a téren nem képezik magukat a vadászok. A jelenlegi vadászvizsga kutyával kapcsolatos anyaga olyan kevés és silány, hogy vajmi keveset tanulhat meg valaki, bármennyire vonzódna is a kutyával való vadászathoz.
Elképesztően téves és vitaindító cikknek az a része, amelyben a mai vadászatról, és itt a kutyák használatáról írtak. A mezőgazdasági növények betakarítása után az erdősávokban, árkok mentén, gátoldalakon tanyázik a fácán. És itt, a brigádvadászatokon, igenis nagy szerepe van a jól dolgozó vizslának. Az is szomorú, mennyire nincs tisztában a cikk szerzője a törzskönyvezés jelentőségével. Nem is tudom, van-e még a világon egy más komoly szaklap, amelyik ilyen goromba szakszerűtlenséget le merne írni! Elképzelhető-e állattenyésztés törzskönyvezés nélkül? Bár kétségtelen, hogy öszvéren is lehet lovagolni, de azért csak jobb az angol telivér. És ezt a fajtát sem a véletlen hozta létre.
Talán a házinyúl- vagy sertéstenyésztő azért áldozza fel a szabadidejét, hogy munkája eredményét ingyen ossza szét a húsra éhes lusta emberek között? A kutyatartás – különösen a mai körülmények között – jelentős pénzösszegbe kerül. „Nyerészkedésről” csak olyanok beszélhetnek, akik sohasem próbálták ki, mibe kerül egy színvonalas tenyészet fenntartása.
A MEOE és a MAVOSZ vadászkutya bizottsága pedig nem alszik! Az újonnan alakult vizslafajta szakosztályok segítségével most foglalkozik, és nemsokára nyilvánosságra hozza azt a javaslatát, amely külön választja a versenyszabályzatot a munkavizsga szabályzattól!
Ami pedig a nagyvad után keresését illeti, azt nem a vérebre kell alapozni. Kétségtelenül virtuóz munka a 24 órás vagy ennél idősebb csapán dolgozó véreb teljesítménye, de ilyenkor már csak a trófea értéke térül meg, a húsérték kárba vész. Friss csapára – különösen őzcsapára – csak vizslát szabad használni, és az után keresést minél előbb – a húsérték megmentése miatt – meg kell kezdeni.
De hol van igazán a kutya elásva?
Bizony, a szervezeti kérdéseknél! Hiszen egy fecske nem csinál nyarat, de itt 19 fecskéről, azaz megyei kynológusról van szó! Akik – sajnos – minden támogatás, segítség és hatáskör nélkül állnak a megyékben a kutyafront élén. Nem tagjai a megyei intéző bizottságnak, csak megtűrt személyként „lelkendeznek” a kutya-ügyekben. Mindenki előtt világos az, hogy minden határozat, utasítás végrehajtása a megyében a MAVOSZ hivatásos személyének, a megyei fővadásznak a kezében van. De fővadászaink – tisztelet a kivételnek – nemigen törődnek a kutyákkal, egy-két kivétellel nem kutyás vadászok. Sajnos, így nem is értenek annyit hozzá, mint azt egy rangos szakvezetőtől elvárnánk. De különféle szaktanfolyamok anyaga, a szakoktatás is mostohán bánik a kérdéssel, a legszükségesebbeket sem tartalmazza. Így azután nem is igen fordult elő, hogy a MAVOSZ központ a vadászkutya-ügy megyei helyzete miatt a fővadászt megdorgálta volna. Pedig a vadászati szabályzat ide vonatkozó része éppen olyan fontos, mint bármi más. Legalább olyan jelentős feladata, mint a fácán kibocsátás vagy az élőnyúl befogás. És még egy! Az országos vagy netalán nemzetközi versenyen a főtitkáron kívül senki nem jelenik meg a szakvezetők közül, a legtöbb esetben a rendező megye fővadásza sem!
Ami pedig a versenyzőket illeti: komoly tenyésztői és kiképző munkával kivívták azt maguk és kutyáik számára, hogy a többieknél kiválóbbak legyenek. Igenis versenyezzenek! Érjenek el hazai és nemzetközi sikereket! Érjenek el hazai és nemzetközi sikereket! Az ilyen vadásztársaktól nem kell sajnálni azt, hogy kutyáikat jobb áron adják el, mint azok, akik a ház végénél láncon tartják! Ez nem ütközik etikai szabályba, mert ez nem „munka nélkül” szerzett jövedelem!

Herczegh György (Nádler Herbert vt. Budapest): MUNKAKUTYA-KUTYAMUNKA

Nem nyugodhatunk bele abba, hogy a mai vadászok közül sokan szinte teljes antipátiával viselkednek a vadászkutyákkal szemben. Csak az eredmények hajtják őket, nem pedig a csendes vadászséta egy hűséges, megbízható, igaz baráttal: a vizslával. Pedig semmi nem tiltja, hogy a vadász egyedül vagy kis csoportokban barangolhasson a területen. Ahol az egyéni „kutyás kimenetelt” a házi szabály tiltja, ott alapvető bajok vannak a társaság felfogásával, és nem ismerik a vadászat igazi lényegét, a természettel való azonosulást!
Sok vadász tart kutyát a ház körül, és az mégsem mindig vadászkutya. Ugyanakkor sokan – különösen a fiatalok – tanítanak lelkesen minden érdek nélkül vizslát, és örömük akkor teljes, ha véletlenül – akárcsak hajtóként is – részt vehetnek a vadászaton. Ki érti ezt?
Ez év áprilisában rendezett kutyakiállításon 133 vizsla szerepelt, 29 rövid- és 16 szálkásszőrű képviselte a magyar vizsla fajtát. „Munka” osztályban három indult, ebből is egy osztrák. A CAC címet és a nemzetközi III. helyezést Varga Katalin kutyája nyerte el, aki „természetesen” nem vadász, de szereti és tanítja kutyáját, és hajtóként részt vett már vadászaton is. A munkakutya fogalma egy kissé átértékelődött, nem azt jelenti mint régen, amikor is a munkakutya azért volt munkakutya, mert rendszeresen dolgozott. Sok elhízott magyar vizslát látok Budapest utcáin, és ha egyszer ezek „letették” a vizsgát, örök életükre munkakutyák maradnak-e?
Vagy a munka osztály azért van, hogy legyen ilyen is?
Én azt szeretném – látva és értékelve a fiatalok lelkes és mindenképpen hasznos munkáját -, ha fáradozásaik nem válnának öncélúvá és értelmetlenné! Mi vadászok valamilyen formában támogathatnánk őket. Meghívhatnánk őket a vadászatokra, és esetleg a tagfelvételeknél is figyelembe vehetnénk az ilyen törekvéseket.
A törzskönyv és fajtatisztaság kérdésében nem kívánok a szakemberekkel vitatkozni, de elég régen vadászom ahhoz, hogy nem láttam volna számtalan olyan vadászkutyát, amelynek származása ugyan kétséges, de munkája kiváló volt.
Valami engedményt kellene tenni, mert ezek a kutyák sokszor több hasznot hajtanak, mint az olyan „munkába indulók”, amelyek még soha nem láttak élő fácánt. Ezeket a kutyákat is lehet szeretni, sőt becsülni is! Nem pedig eltiltani a vadászatról, mert néha különb munkát végeznek, mit akármelyik „jobb házból” való csodakutya. És itt a vadászat a lényeg, nem pedig a MEOE szakvéleménye, és a kutyák le- és felmenő rokonsága. Ennek különösen a vaddisznós kutyák esetében van nagy jelentősége, mert itt kizárólag az elért eredmény a döntő! Véleményem szerint a vadásztársaság maga döntse el, jó-e a kutya, vagy zavarja a vadászatot, hiszen csak ők tudják a területükön hogyan és mire lehet vadászni. Kár megkövetelni, hogy a kutya szabályosan ülve adja át a nyulat, ha azon a területen az utolsó öt évben nem lőttek egyet sem, és nem is fognak lőni már.

Tóth Győző (Őrhalom Tsz vadásztársaság): MI LESZ VELED VADÁSZKUTYA?

Világszerte felismerik, hogy a civilizáció terjeszkedése a környezet szennyezése a növény- és állatközösségek kipusztulását okozhatja. A vadászkutya-fajtákkal kapcsolatban ugyan még szó sincs a kipusztulásról, csupán a vadászösztönök „tudatos” háttérbe szorításáról.
Hogy miért tudatos? Azért, mert a legtöbb tenyésztő formalista szempontok szerint (szín, küllem, egyebek) tenyészt. Valóban igaz az a megállapítás, ha valamelyik munkakutya fajtát felfedezik a „sport”tenyésztők, az a fajta vesztét okozza. Nem vagyok a csúnya kutyák védelmezője, de elsősorban a teljesítmény alapján szelektáljunk. Emellett ha még szép is a kutya, annál jobb, de nem lehet ez önmagában cél. Talán erre időben rájöttünk, és még nem késő.
A munkavizsga követelményrendszere kissé erős a hétköznapi vadász számára. Más szóval: nem biztos, hogy a puska alatt kereső vizsla megfelel a vizsgán, mint ahogy az sem, hogy a vizsgázott kutya jó a vadászaton. Szerintem a munkavizsga szabályzaton feltétlenül módosítani kell. Hogy miben? Elsősorban röviden kereső kutyákra van szükség, lövésre nem szükséges hasaltatni, ennek semmi gyakorlati értelme nincs, ez csak produkció! Az eredmények elérésének nem az a módja, hogy magasra emeljük a mércét, és aki ezt nem tudja teljesíteni az kiesett, aki pedig veszi az akadályt, az a favorit! Ez jó a versenyeken, de nem a vadászaton. Vagyis legyen tömegsport és élsport, más és más követelményekkel. A leírt szó még nem tett, cselekedjünk, de sürgősen!