A vadon termő immunerősítő

Az erdőben található növények jó része felhasználható, köztük megannyi ehető- és gyógyhatású példányt találhatunk. Ezek megismerése akárkinek a hasznára válhat, és adott esetben a túlélésben is segíthet. Ezek között találhatjuk a csipkebogyót, amelynek kiváló hatásai vannak. 

A megjelenés

A csipkebogyó hazánkban őshonos növény, amit népiesen vadrózsának, vagy hecsedlinek is neveznek. A rózsafélék családjába tartozik, évelő, 2-3 méter magas cserje. Az ágai ívesen hajlóak és tüskések, a levelei pedig öt darabból tevődnek össze. Tavasszal virágba borul, ilyenkor a megjelenésére a fehér vagy halványpiros szín jellemző. Ősszel jelennek meg rajta a tojás vagy körte alakú, pirosas és savanykás termések. A cserjéseknek, az erdő széli utaknak gyakori tagja a csipkebogyó, ritkábban a karszterdőkben és a száraz tölgyesekben is felfedezhetjük.

Miért hasznos a csipkebogyó?

Ez a növény egy igazi vitaminbomba, amiben nem csak C- hanem A-, B1-, B2-, és még K-vitamin is található. Emellett képes erősíteni a vérerek falát és megszilárdítani a kötőszöveteket. Magas antioxidáns tartalmának köszönhetően fokozza a szervezet védekezőképességét és ellenállást a betegségek, legfőképp a megfázás és a fertőzések ellen. Éppen ezért a túlélés során nagyszerű védelmet biztosít a későbbi problémák ellen. A csipkebogyó egy igazi csodaszer, hiszen mindezeken felül a csontképző folyamatokra is jó hatással van, valamint javítja a vér koleszterinszintjét, a vérnyomást és az emésztést.

A felhasználás lehetőségei

A csipkebogyó az őszi fagyok idején érik be. Termésének színe változó, megtalálhatjuk a narancssárgától egészen a sötét mélyvörösig. A tápértéke akkor a legmagasabb, ha a leszedés után egyből hasznosítjuk. Az erdőben ennek legegyszerűbb módja a teafőzés, aminek több pozitív hatása is van. Egyrészt a meleg ital kellőképp átmelengeti a testünket, másrészt érvényesül a csipkebogyó gyógyhatása. A bogyókat tilos forró vízben áztatni, mert 50 Celsius fok felett a bennük rejlő C-vitamin eltűnik. Ezért inkább csak általánosan meleg vízben áztassuk addig, amíg a víz át nem veszi a pirosas-barnás, enyhén bordós színt. Az erdei túlélés során hasznos lehet a csipkebogyó, hiszen a fogyasztása megannyi pozitív eredménnyel járhat. Keressük fel, és bátran hasznosítsuk ezt az igazán remek növényt.

Scroll to Top
HUF
  • HUF
  • EUR