ifj. Illy Bertalan: A vizsla megtanítható csapázásra

A mai korszerű lövedékek az őzön még rossz lövés esetén is olyan kilövést ejtenek, hogy az bő vérnyom miatt kutya nélkül is gyakran megkerül. Mégis megtörténik – az esetek 8-10 százalékában -, hogy a sebzett őz elvész.
Az évente terítékre hozott őzmennyiség túlnyomó részét az ország apróvadas területein lövik, ott, ahol szinte egész évben nélkülözhetetlen a vizsla munkája, de ahol az apróvaddal párhuzamosan sebzett őz után keresésére is gyakran sor kerül. Erre a munkára pedig úgyszólván valamennyi jó orrú vizsla ránevelhető!
Elsődleges célunk, hogy a vércsapát a kutya ismerje. Jöjjön rá, hogy érdemes azon végigmenni. Fektessük le kezdetben – mindig hátszéllel – 50-60 méter hosszú egyenes csapát. (A vér lehet bármilyen csülkös vadé, de birka, marha, disznó egyaránt megteszi.) 2 deciliteres csavaros tetejű kis üvegbe 1 deci vért teszünk, és mintegy 3 milliméteres lyukat ütünk a kupak közepére. Ezt az üveget menet közben lefelé fordítva ütemesen rázogatjuk. Ezáltal két-három lépésenként kerül cseppentett vér a talajra, amely szemmel is jól látható az egész nyom vonalán. A csapa elkészítését és a jutalomfalat elhelyezését lehetőleg idegen személy végezze. Kezdetben 15-20 percnél ne várjunk többet az után kereséssel, csak míg a vér enyhén megszikkad.
Nagyon fontos, hogy kutyánk minden esetben végigdolgozza a csapát és végén a jutalomfalatot elnyerje. A fentiekből nyilvánvaló, hogy a tanítás során a gyakorlatot jóllakott kutyával nem végezhetjük.
A csapa kezdetét mindig jelöltessük meg földbe szórt ággal. Kutyánkon a munkánál 3 centiméter széles puha nyakszíj és azon 18-20 milliméter széles, legalább 8 méter hosszú vezeték legyen. Ügyeljünk arra, hogy a vezeték a kutya szügye alatt, két első lába között helyezkedjék el. Így, ha a szíjat meg is feszítené, kénytelen alacsony orral a talajon keresni. Amint látjuk, hogy elindul a nyomon: mutasd! mutasd! – bíztassuk és dicsérjük, de csak akkor, ha a vért mutatja (szaglássza, nyalogatja). Így a csapa végére érünk még akkor is, ha segítenünk kell a tanítványnak munkájában.
A tanítvány „előmenetelétől” függően nyújtjuk idővel a csapa hosszát fokozatosan 6-800-1000 méterig. Eleinte enyhe, majd később 40-45 fokos törésekkel nehezítsük a munkát, a töréspontokat, sőt a csapa vonalát is láthatóan megjelölve, hogy kontrollra lehetőségünk legyen. Ez mindenképpen nagyon fontos követelmény, mert eleinte egészen biztos, hogy gyakran lesz szükség a kutya igazítására, ismételt csapára állítására. Ha észrevettük, hogy téveszt (köröz vagy vágtázni akar a vezetéken), egyszóval nem fekszik bele a szíjba, vezessük vissza a nyomra és bíztassuk újból tovább: „mutasd!” A vér 500-600 méter hosszú csapára 3,5-4 deci, ám a későbbiek során fokozatosan csökkentenünk kell a mennyiséget 2-2,5 decire. Igen jó hatása van, ha a töréspontoknál bővebben freccsentünk, esetleg szivaccsal a talajra kenünk vért.
Volt olyan vizslám, amelyet a vér sem, de a falat, azaz a gyomra sem izgatta. Ennek a kutyának – egyébként igen rámenős volt – jutazsákba kötött élő macskát tettem a jutalomfalat helyére. Hozzá nem juthatott, de érdeklődését módfelett felcsigázta. Olyannyira, hogy egyik legszenvedélyesebben vércsapázó kutyám lett belőle, amelyet a vér ettől kezdve annyira érdekelt, hogy inkább csitítani, mint bíztatni kellett a vércsapán. A macskás zsák is összevolt a csapa vérével kenve. Később a kutya már nem kapott macskát a csapa végére, csak zsákot vagy kitömött őzbőrt, véresen.
A vércsapán történő tanításnál, tekintet nélkül, hogy mesterséges vagy természetes-e, egyaránt „tilos” a kényszer alkalmazása! Minden kutyának megvan a sajátos ritmusa, és képességei (orr, felfogóképesség, stb.). Ez szolgáljon alapul különböző mesterkedéseinkhez, amivel az érdeklődését felkeltjük vagy fokozzuk, esetleg tempóját óvatosan fékezzük. Szándékosan szólok a tempó fékezéséről, mert ezt a munkát gyorsan csak rosszul lehet csinálni!
Ha tehát kutyánk a vércsapa követésénél túl hevesnek mutatkozik, kíméletesen állítsuk meg a vezetéken. Szedjünk annyit fel belőle, hogy a kutyát simogatva nyugtathassuk. Egy-két perc még pihenőnek is jó, mert a vezetékmunka kutyának, vezetőnek egyaránt igen megerőltető tevékenység.
Tudjuk jól, hogy a gyakorlatban a sebzett nyomát számtalanszor keresztezheti frissebb, meleg, egészséges csapa, ami a vizslánkat esetleg eltérítheti. Ennek megelőzésére szintén mód nyílik a mesterséges vércsapázások közben. Tekintve, hogy az embernyom mindig a vércsapa mellett halad (azé, aki lefekteti a csapát), a kutya megszokná, hogy a két szimat: a véré és az embernyomé mindig együtt van. Ezért ajánlatos időnként egyrészt más-más személyt segítőül igénybe venni, másrészt olyan idegen egyéb nyomokat a vércsapa közvetlen közelében, később azon keresztül mesterségesen lefektetni, amelyek követéséről a kutyát azonnal le tudjuk inteni. Így rá fog jönni, hogy csakis a vért, a vércsapát kell követnie, még akkor is, ha az a másik meleg, friss. A kutya rutinjának növekedésével a megtévesztő nyomok 8-10 órával fiatalabbak is lehetnek a követendő vércsapánál.
A későbbiek során fektessünk csapát friss vadjárta (pl. vadlegelőn, vadföldön) területen is. A türelem, fokozatosság meg fogja hozni az eredményt.
Vizslánkat, ha biztonsággal tartja a 8-10 órás mesterséges csapát, bevezethetjük a gyakorlati vadászatba, sebzett őz után keresésére. Ehhez jó több mindent szem előtt tartani. Legyen a sebzett olyan, hogy a vizsla mindenképpen eredményes munkát végezhessen; ne legyen az első természetes után keresésé túl vad dús területen, vagy nehéz terepen; lövés után egy óránál többet ne várjunk a munka kezdésével; a jelzésből és elugrásból állapítsuk meg kellő biztonsággal a lövés minőségét: vizsgáljuk meg a lövés helyén található vágott szőrt, csontszilánkot, esetleg bélsarat, vért stb., de ennél a műveletnél a kutyát távolabb (20-30 méter) fektessük el. Elsőnek lehetőleg gidát sebezzünk az őszi szezonban. A munkát a rálövés helyén kezdjük, ahol kutyánk először a lövésjelekkel ismerkedik; ne sürgessük, mert az őz nyoma a vizslát úgyis nagyon érdekli (valamikor természetes zsákmányállat volt).
A körülmények ismeretében folytassuk a munkát vezetéken. Ellenőrizzük, hogy vizslánk igaz nyomon jár-e? Célszerű a keresését segítővel végezni, aki segítséget nyújthat (előkeresés, ellenőrzés, utolsó vér jelölése stb.). Ha dermedt vadat találunk már sebágyban, kapjon meg kutyánk mindent, hiszen megérdemli a jutalmat. Bizonyára a legtöbbje belefog az őzbe, erősebbje fel is venné. Ezt ne engedjük, de ne intsük le, hanem kíméletesen vonjuk el a dermedttől, közben dicsérve. A zsigerelésnél a kutya feküdjön a közelben – alvadt vérből, vagy egészséges májból, lépből kapjon falatot. Időzzünk, ha mód van rá, a dermedt, feltört vadnál a kutyával együtt 15-20 percet, hisz közös zsákmányunkat őrizzük, birtokoljuk.
Ha még élő vadat érünk utol vezetéken, hajszára csak akkor engedjük a vizslát, ha megállapítottuk, hogy a sebzett egyedül kelt felel előlünk. Ha másod vagy többedmagával menekülne sebágyból a sebzett, bármilyen fáradtságos is, vezetéken folytassuk a munkát tovább. Ugyanezt tegyük, ha vizslánk éretlen még a hajszára (ez 2 éves kor előtt gyakori) vagy nem eléggé rámenős.
Nagyon fontos, mint már említettük, az első természetes vércsapa végén az eredmény. Mégis le kell szögezni, hogy egy eredménytelen vezetékmunka okozta kedvetlenség, vagy visszaesés kisebb gondot jelent a továbbiakban, mint amikor a hajszára engedett tapasztalatlan kutya egészséges őzet kezd hajtani a sebzett helyett. Ez az, amitől óvnunk kell, és ez az, amiről később rendkívül nehéz leszoktatni!
Ragadjunk meg az után keresés gyakorlására minden lehetőséget! Ha akár 50 vagy 100 métert dolgozik a kutya, már gyakorolt. Itt pedig ugyancsak áll a régi közmondás: gyakorlat teszi a mestert!