Zalay Géza: A vörös róka

Nevét túlnyomóan vörös színe miatt kapta, de sok színváltozata van, amelyek közül a leggyakoribb a „szenes róka”, ezüst róka, platina róka, keresztes róka, stb. A kölykök színe körülbelül 4 hetes korig feketésszürke.
Vadászterületre mintegy 8-10 kilométeres távolságra terjed ki. Párzási ideje január-február, amikor gyakran hallható a kan néhány szakaszos, magas tónusú, rendszerint kettős ugató hangja. Március-áprilisban 5-9 fiat vet, de 12 kölyket is találtak egy alomban. A kölykök szeme 12-15 napos korban nyílik és háromhetes korig csak anyatejen élnek, ezután már szilárd táplálékot is fogyasztanak. Három hónapos koruktól a fiatalok önállóak. Már egyedül járnak vadászni, habár megfigyelték, hogy nagyobb zsákmány elejtésénél többen összefognak.
Még kedvezőtlen körülmények között is a törzsállományhoz viszonyítva 180-240 százalékos szaporulatot kell figyelembe vennünk. A szaporulatot évről évre vadászatta kell csökkentenünk, különben néhány év alatt rendszeressé válik területünkön a rókák túlszaporodása és a veszettség terjedésének összefüggő láncolata alakulhat ki. A túlszaporodást ebben az esetben, mint természetes biológiai egyensúlyszabályozó tényező, a veszettségi járványperiódus akadályozza meg.
A róka évi táplálékszükséglete a tudományos vizsgálatok szerint 310 kilogrammot tesz ki a következő megoszlás szerint: 40 százalék különféle hús, 38 százalék egér, 14 százalék növényi, 8 százalék rovar, 1 százalék egyéb. Egy másik vizsgálat szerint 42 százalék egér, 38 százalék különféle vad, 8 százalék rovar, 18 százalék növény (gyümölcs, bogyó, stb.) A két megfigyelés szerint tehát lényegében azonos a tápláléka. Eltér ezektől a dél-alföldi rókapopulációk tápláléka: 58,2 százalék apróvad, 29,5 százalék káros rágcsáló, 12,3 százalék vegyes táplálék.
A róka nagy előszeretettel egerészik, s ezzel jelentős hasznot hajt a mezőgazdaságnak (118 kilogramm egér évente20 grammjával 5900 darab egeret tesz ki rókánként, 25 kilogramm rovar pedig 2,5 grammjával 10 ezer darabot!). Jelentős szerepe van a vadbetegségek terjedésének megakadályozásában, mert elsősorban a beteg, legyengült, menekülésre képtelen állatokat zsákmányolja, és elfogyasztja a dögöt is.
A vörös rókára, mint a természet minden fajára valóban szükség van az élővilág önszabályozásában. S hogy ennek ellenére jelentős figyelmet kell fordítani apasztására, Európa-szerte gondot okoz, s olykor drasztikus – ember-állat viszonylatához nem méltó – módokhoz is kell nyúlni. Ennek oka nem csupán állategészségügyi, hanem ezen túlmenően közegészségügyi kérdés is!
A róka tudvalevően a veszettség legfőbb terjesztője. A veszettséget okozó vírus a rókák között főképpen párzási időben, a kanok verekedése révén terjed. Ezekről átterjed különféle, a róka táplálékául szolgáló állatfajokra, háziállatokra, amelyeknek közvetítésével az ember is megkaphatja.
Ebből a szempontból legveszedelmesebb a macska és a kutya, mivel ezek az emberrel szoros közösségben élnek. A megelőző veszettség elleni védőoltás vagy az ember esetében az azonnali kezelés elmulasztása esetén halálos kimenetelű a betegség.
Vadásztársaságunknál 1978-ban 70 róka került terítékre. Ezenkívül minden feltérképezett kotorékot állatorvosi ellenőrzés mellett, a kitűzött időben, az előírások szerint elgázosítottunk. Ez a teríték, amely 3,2 darabnak felel meg 1000 hektáron, alacsonynak számít. Ha ez valóban az évi szaporulatot jelenti vagy helyesebben jelentené nem mondhatnánk, hogy sok a róka, erős a veszettségveszély. Területünkön ennek megfelelően csak behurcolás, bevándorlás révén, szórványosan fordult elő veszettség az elmúlt években.
Nyugat-németországi vizsgálatok során arra a következtetésre jutottak, hogy a veszettség megszűnik, ha nyáron az állományból 1000 hektáronként 3-4 darab, s ebből vadászat révén vagy egyéb módon 2-3 példány terítékre kerül. Gyakorlatilag ez a szám eltűrhetőnek, a biológiai egyensúly érdekében szükségesnek tekinthető. Ez 1000 hektáronként 1-1,5 darabos törzsállománynak felel meg.
A róka évi húsfogyasztása 310 kilogramm vegyes táplálék, kereken 40 százaléka, azaz 124 kilogramm vadhús. Ennek döntő hányada – a gyomorvizsgálatok alapján – apróvad. Ez a szám még akkor is magas, ha nem hagyjuk figyelmen kívül annak lehetőségét sem, hogy az elfogyasztott állat egy része beteg, legyengült, esetleg elhullott vad lehetett. Vadásztársaságunkra vonatkoztatva ez azt jelenti – ha csupán a kézre került 70 rókát veszem alapul – 70 x 124 = 8680 kilogramm fácán/kilogramm – hogy fácánban kifejezve 8680 fácán kell évente rókáink eltartására. Elképesztő szám! Még a fele is. Persze csak fácánra vetítettem, de számunkra igazán mindegy az a tény, hogy ő is unhatja a fácánt, és néha foglyot, nyulat, vadrécét olykor fácán helyett egy-egy házi baromfit fogyasztva teszi változatossá étlapját.
A fiak nevelése idején fantasztikus az a táplálékmennyiség, amit a fajfenntartás érdekében elpusztít. Ha ezek után is lehetséges a kétkedés, vegyük a fáradtságot egy rókavár környékének megszemlélésére, amelyben a jövő rókanemzetség nevelkedik. Fogolytól – ha van a területen – őzgidáig minden vad maradványa fellelhető. És gondolkozhatunk azon, vajon hova lett a kiengedett 6000 fácán vagy miért nem gyarapszik vadon élő fácánállományunk még terültünknek azon a részén sem, ahol mindeddig szép számmal szaporított.
A rókagond nem egy-egy vadásztársaság elszigetelt problémája. Ezt országos és nemzetközi szinten sem így kezelik. Mégis hallani felelőtlen kijelentéseket, hogy „mi nem lőjük a rókát nyáron, majd csak október végétől, ha jó lesz a szőre”. Nem mondom, a róka különleges zsákmány, mindenkit lázba hoz, elejtése mindenki számára élmény. magam is legjobban szeretném mindet téli vadászaton söréttel szépen terítékre hozni, de közegészségügyi és állategészségügyi káros hatása, az apróvadállományban mutatkozó jelentős kártétele miatt minden más állományapasztási módot is fel kell használnunk arra, hogy a rókák számát a kívánt, biológiai egyensúly szempontjából is elviselhető szintre szorítsuk vissza.