Akit a tigrisek állítottak talpra
A tigrist általában emberre és állatra egyaránt veszélyes ragadozónak ismerjük, de előfordult − mint ahogyan minden rosszból származhat jó is −, hogy tekintélyhez, vagyonhoz, pénzkeresethez juttathat egyeseket ez a gyönyörű, hatalmas macska.
Gondoljunk csak az indiai maharadzsák letűnt világára. Egy-egy viszonylag szerényebb jövedelemmel, de gazdag tigrisállománnyal rendelkező fejedelemnél valóságos „államvagyonnak” számított e „királyi vad”. A szerencsés maharadzsa leányainak kezéért a leggazdagabb nábobok versengtek, hogy ilyen módon jussanak a tigrisek birtokába. A meghívott legtekintélyesebb, legbefolyásosabb fejedelmek, államférfiak boldogan vettek részt a díszvadászatokon, és hálából egy-egy szép trófeáért minden kaput megnyitottak a vendégszerető tigris-tulajdonos előtt.
Ám nemcsak egyik-másik maharadzsa, hanem például John Hagenbeck is − akiről már volt szó e könyv lapjain − végeredményben a tigriseknek köszönhette talpraállását. Hogy megtudjuk, miképpen, ahhoz több mint ötven évet kell visszalapoznunk a naptárban: vissza kell nyúlnunk egészen az első világháború időszakáig. Mindazok, akik az első világháború kitörésekor ellenséges ország alattvalóiként brit fennhatóság alatt álló területen tartózkodtak akár Afrikában, akár Ázsiában, gyűjtőtáborba kerültek.
Ez a sors érte a mi Kittenberger Kálmánunkat is. Gyönyörű trófeáit, fényképező felszerelését, fegyvereit, gyűjteményeit elkobozták. Ugandából, ahol vadász- és gyűjtőúton tartózkodott, Indiába − Ahmednagarba − szállították, és ott internálták. Sajnos, magyar honfitársai sem igen törődtek vele, hiába üdvözölte megcenzúrázott leveleiben − virágnyelven – „Mister Komisz Bánásmódot” és „Mister Rossz Ellátást”. Amikor 1920-ban visszaérkezett az internálótáborból, minden vagyona egy ócska hátizsák volt, benne kis motyójával.
John Hagenbecknek − Ceylonban mindenét hátrahagyva − sikerült elmenekülnie Indiából. Tönkrement emberként érkezett vissza hazájába. Amikor a háború befejeztével újra visszahúzta a szíve a tigrisek és gaurok földjére, mindent elölről kellett kezdenie. Volt társával, a holland származású Pieterrel, akit − mint semleges állampolgárt − alig érintett a vihar szele, az akkor Hollandiához tartozó gyarmaton, Szumátra szigetén kezdett hozzá új alaptőke szerzéséhez.
Az élő tigris a háború következményeképpen az egzotikus tájaktól évekig elzárt országokban rendkívül keresett „árucikk” volt. Arannyal fizettek érte. A cél tehát az volt: minél többet zsákmányul ejteni a nemes vadból.