Amit a természetben való tájékozódásról tudni érdemes 1.

A tájékozódás elengedhetetlen feltétele annak, hogy bármilyen környezetből szerencsésen hazatalálhassunk. Különösen igaz ez az erdei „programok” esetében, hiszen ilyenkor ez nemcsak a hazavezető út, de a túlélés titka is. Szerencsére nem kell aggódnunk, hiszen a természetben megannyi jelzést találhatunk, ami biztosan a jó irányba terel minket.

A napfelkelte

Aki épp túl van egy hideg, erdei éjszakán, annak a napfelkelte egyszerűen gyönyörű látvány. Ám emellett ez a jelenség nagyszerű segítséget nyújthat a navigációban is, mert tökéletesen megmutatja a keleti irányt. Hiszen mint ahogy mindenki tudja, a nap keleten kel fel, és nyugaton nyugszik le. Bár a pillanatbeli helyzettől és időszaktól függően ez némileg eltérhet az „igazi” kelettől, de alapvetően igen sokat segíthet a tájékozódásban. Főleg, ha a rövid versikét is ismered hozzá, „előttem van észak, hátam mögött dél, balra a nap nyugszik, jobbról pedig kél”.

Az „árnyékbot”

Nem tudod, hogy éppen merre jársz, de abban biztos vagy, hogy dél van? Ebben az esetben a nap elég információval szolgálhat a számodra, főleg ha néhány apró botból iránytűt készítesz a talajon. A jó hír, hogy ezt igen könnyű létrehozni, és iránymutatóként is nagyszerű szolgálatot tesz majd. Legelőször is, fontos tudni, hogy a nap keletről nyugatra halad, minden órában 15 fokot változtatva saját helyzetén. Keress egy területet, amit semmi nem árnyékol be, és közben gyújts néhány faágat. Szúrj le a földbe egy gallyat, és egy apró kaviccsal (vagy egy másik faággal) jelöld, hogy hol ér véget az árnyéka. Majd néhány óra múlva ismét jelöld be a gally árnyékát. Ha a két jelölést összekötöd, akkor egyértelműen megállapíthatod a Kelet-Nyugat vonalat. Ez alapján könnyen megállapíthatod a továbbhaladás irányát. A túlélés során a természetet valószínűleg te is egy hatalmas „szörnyetegként” könyveled el, hiszen újra és újra rádöbbensz, hogy csakis ez állja útját a hazajutásodnak. Azonban ha megismerjed az apró titkait, akkor könnyen megtalálhatod a megfelelő utat vagy irányt. Így maga a természet segít majd a hazajutásban.

Scroll to Top
HUF
  • HUF
  • EUR