Ante portas (Nimród, 1980. október)
Fodor Tamás: Ante portas
Hannibal ante portas! – jelentette a hírnök a római szenátusnak. Most nem Hannibál, de a vadgazdálkodás szempontjából hasonlóan veszélyes, „ellenség”, hívatlan vendég áll országhatárunk észak-nyugati kapui előtt: a mosómedve.
Állatkertek népszerű lakójaként sok ember előtt jól ismert a mosómedve (Procyon lotor). Játékos magatartása, névadó tevékenysége közkedveltté tette, szorgalmas „mosását” reklámként is felhasználják. Ártalmatlan, kedves állatnak vélik – pedig ez nem így van! Eredeti hazája Észak-Amerika, ahol Kanada déli területeiről egészen Panamáig megtalálható. A medvék rokonságához tartozik, legközelebbi rokonai a panda-félék. Testnagysága a borzhoz hasonló: hossza 80-100 centiméter, amelyből 20-25 centiméter a farka, súlya 4,5-8 kilogramm, de ismert 15-20 kilogramm súlyú példány is. Bundája szürkés sárga, amelybe fekete szőrszálak is keverednek. A szőrzet színezete nagy elterjedési körzetén belül az élőhelytől függően kisebb-nagyobb mértékben változik: a sötét feketés-barnától egészen az ezüst szürkéig. Szőrzetében az aljszőrzet és a koronaszőrök egyaránt megtalálhatók. Szeme körül fekete „álarc” – ot visel a szem fölött a halántékig és az orrig sárgásfehér szőrzet húzódik. Farka jellegzetes: a tömött, szürkés barna szőrzeten fekete gyűrűk láthatók, s a farok vég is fekete. Lábai rövidek, lábfeje megnyúlt. A borzhoz hasonlóan talpon járó, hátsó lábának nyomképe kisgyermek lábnyomához hasonló. Fülei kicsinyek, felállók.
Amerikában értékes gereznájáért vadászták. A század első évtizedeiben erősen megfogyott – ekkor évenként 3-400 ezer bőrt adtak el a vadászok. Bundája félnemes prém, amely a legsűrűbb – s így a legértékesebb is – november és február hónapok között. A mosómedve élőhelye a dús aljnövényzetű lomberdő, de szívesen tartózkodik az erdővel szomszédos nádasokban is. Legszívesebben víz közelében tanyázik, kedvelt tartózkodási helyez az erdők, átfolyó patakok környéke. Folyók erdővel benőtt ártereit is kedveli. Jó rejtő színezete miatt nehéz felfedezni a fatörzseken, ágakon meghúzódó mosómedvét. Tápláléka vegyes, mivel úgyszólván mindent megeszik. A növényi száraktól, gyökerektől, magoktól kezdve a kagylón, csigán, rovarlárvákon át a tojásig, apró állatig bővelkedik valóban változatos étlapja. Táplálékát – innét kapta nevét is – többnyire vízbe mártja, se mellső végtagjaival mosó-mozdulatokat tesz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden táplálékát „megmosását”. Inkább játékos, unaloműző tevékenységnek vélik.
Vadgazdálkodási és természetvédelmi szempontból egyaránt káros, mivel a madarak fészkét kirabolja. A madár és az emlősállat fiókáit – így a mezei nyúlfiakat is – elpusztítja. Ősszel a bő táplálkozás eredményeként hájréteget növeszt, amelyet a téli szűkebb táplálkozások idején felemészt. Szapora állat. Párzása már januárban megkezdődik, főidénye azonban február. Vemhessége ideje 60-65 nap. Vackát odúkban, kotorékban, üregekben, odvas fákban, rőzsekötegek alatt építi, s itt vet almot is. Kölykeinek száma általában 4-6. Születési súlyuk 65-120 gramm. A vakon született kölykök szeme két hetes korban nyílik ki, 6-8 hetes korig szopnak, az ivarérettséget 9-10 hónapos korukban érik el. A mosómedve életkora 8-10 esztendő. Illatmirigyéből származó váladékával jelöli meg területének határait. Ürüléke a rókáéhoz hasonló, s rendszerint vackának bejárata közelében ürít, amellyel fajtársainak jelzi, hogy „foglalt” a kotorék. Napi mozgáskörlete rendszerint 4-5 kilométer. Érzékszervei kiválóak, különösen tapintó érzéke fejlődött ki orrán és mellső végtagjain. Óvatos, de nem bizalmatlan állat. A nagy téli hidegek idején vackába húzódik és heteket átalszik.
Könnyen alkalmazkodik a környezeti változásokhoz. Ez tette lehetővé, hogy a század elején mosómedve tenyész telepeket létesítettek, amelyeken sikeresen szaporították a befogott példányokat. Az amerikai kezdeményezés hatására az 1920-as években, Európában is elkezdték a tenyésztését. Németországban több tenyésztelep létesült, s mint más állatfajok (pézsma nutria, nyérc) esetében is elfordult: néhány példány kiszökött. Rejtett életmódja miatt hamar „eltűntek”, s csakhamar megfeledkeztek róluk. Pedig ezek a példányok nem pusztultak el hanem alkalmazkodtak a közép-európai környezethez, s ha kezdetben nem is szaporodtak el észrevehetően, a kis állományok néhány helyen fennmaradtak. Kártételük kevés példányszámuk miatt nem volt számottevő, s ami valóban előfordult – a fácán és a fogolyfészkek feldúlása – azt más kártevőnek tulajdonították. A németországi Waldeckben viszont 1934-ben telepítettek fauna gazdagítási céllal kísérletképpen mosómedvét, majd a háború vége felé, a harcok idején a strausbergi prémesállat tenyésztő telepről szabadult el több mosómedve. Ezek képezték magvát az Európában meghonosodott mosómedve állománynak.
Nem helytálló az a vélemény, hogy a mosómedve azért terjedt el gyorsan, mert a német faunában szabad hely, „ökológiai rés” lett volna. A mosómedve elterjedését képlékeny és alkalmazkodó természete, rejtett életmódja és természetes ellenségének hiánya, valamint a kedvező táplálkozási viszonyok okozták. Az 1950-es években a Szovjetunióban is történtek honosítási kísérletek. Itt ügyeltek arra, hogy a kialakuló populációk könnyen szabályozhatók legyenek – s így ellenőrizhetők az állományok. Közép-Európában a gondok az 1960-as esztendőkben kezdődtek. Az NSZK és az NDK területén élő populációk megerősödtek, feldúsult az állomány, s megkezdődött a faj terjeszkedése. Az NSZK-ban az 1960-as évektől, az NDK-ban 1970-től tilalmi idő nélkül vadászható. A két ország összesített éves terítéke átlagosan 6-8 ezer darab. Ennek ellenére számuk tovább nő és a szomszédos országokban is egyre gyakrabban fordul elő. A mosómedve az utóbbi évtizedben átlépte a határt Svájcba és Ausztriába is, sőt megjelent Lengyelország nyugati, erdős területein és Csehszlovákiában is. Várható, hogy ez a nem kívánatos vendég hamarosan megjelenik a magyar faunában is: 1977-ben Ausztria hazánkkal határos részén, Burgerlandban két példányt ejtettek el.
Terjedési útvonala jól kiszámítható: mindenütt a vízfolyások menti erdőkben „haladt”, így valószínűleg hazánkban első előfordulása Győr-Sopron megyéből – elsősorban a Szigetközből és a Fertő tó környékéről – várható. Jelenlétét nehéz megállapítani rejtett életmódja miatt. Nappal alig mozog, táplálék után a szürkületi órákban és éjszaka jár. Éppen ezért vadászata is nehéz. Gyakorlatlan szem a borzzal téveszti könnyen össze. Hazájában régebben fáklyavilágnál, manapság fényvető lámpa segítségével vadásszák. Nélkülözhetetlen segítőtárs a vadászkutya: hajtó ebeket (spanielt) és vizslákat használnak a vadászok. A kutyák elől a mosómedve a fára menekül, és sörétes fegyverrel ejtik el. A lövéshez 8as sörétet használnak. A sérült állat sarokba szorítva éles fogaival csúnya, súlyos és nehezen gyógyuló sebet tud okozni, ezért sem megfogni, sem a kutyát ráengedni nem ajánlatos.
Zsákmányolásának másik – kényelmesebb – módja a csapdázás. Ennek előnye, hogy a gerezna épen marad. Aránylag könnyen csapdázható, mert élelemszerzés közben nem gyanakvó természetű. Elfogásához egyaránt használják a tányérvas csapdát és a ládacsapdát. A tányérvas csapda nagysága azonos a rókára használtéval. Legeredményesebb lakott kotorék bejáratánál felállítani. A rejtetten elhelyezett tányérvas mellé a hús csalifalat elhelyezése rendszerint biztos eredményt ad. A csapdát viszont ajánlatos lánccal jól rögzíteni, mivel a mosómedve a csapdát kilométerekre is elhurcolhatja. Jól bevált a német vadászoknál a ládacsapda. Erre a célra legjobban az 50x50x100 centiméter nagyságú felel meg. Mivel gyümölcsérés idején szívesen keresi fel a gyümölcsösöket, a megbontott kerítés mellett elhelyezett ládacsapda könnyen foglyul ejti.
Ugyancsak német vadászati mód a lesből való lövése. A mosómedve nyomait figyelve könnyen kiismerhető mozgási köre és iránya. Gyümölccsel, húsfalatokkal, hallal beetethető és amint rendszeresen elfogyasztja a kihelyezett csali falatokat, lesből elejthető. Les vadászatnál az eredményes megfigyelés érdekében hasznos úgy elhelyezni a csalétket, hogy a nedves talajon kivehető legyen a mosómedve jellegzetes, nyújtott lábnyoma. Környezetéhez, sőt az emberi környezethez való jó alkalmazkodását jelzi az is, hogy szívesen húzódik lakott helyek, sőt táborozó helyek közelébe is, ahol az elszórt szemét és hulladék között gyakran nappal is mutatkozik. Megfigyelték, hogy ilyen helyen a „táplálékkonkkurens” patkányokat is megtámadja. Bár jogi helyzete tisztázatlan: nem szerepel sem a védett, sem a vadászató vadfajok listáján, elejtése a kártétele miatt a farkashoz hasonlóan indokolt.
Az európai tapasztalatok alapján ott, ahol intenzív apróvad gazdálkodás folyik, jelentős kárt okoz, amelyet még prémértéke sem ellensúlyoz. Ezért vadgazdálkodási megítélése egyértelműen a károsító vadfajok közé sorolja. Előfordulásának, megfigyelésének, vagy elejtésének bejelentése nemcsak tudományos – faunisztikai – szempontból, hanem vadgazdálkodásunk érdekében is fontos. megjelenése várható, de nem örvendetes. Mint a hívatlan vendégé…