Az éltető víz

Ha rövidebb vagy hosszabb időre az erdőben ragadunk bizonyos dolgokról nem szabad megfeledkeznünk az egészségünk megóvása érdekében. A menedéképítés segít a lelki és a fizikai védelemben, a tűz melegen tartja a testünket. Ezek mellett pedig a szükséges folyadékpótlásról is gondoskodnunk kell.

Az ember vízigénye

Egy átlagos ember kb. 3-4 napig marad életben víz nélkül, ezért a rendkívüli helyzetekben, például a túlélés során, az egyik legfontosabb feladat az azonnali vízszerzés.

Az emberi test mintegy 70 %-át víz alkotja. Ebből az izzadással és a vizelettel megközelítőleg napi 2-3 liter távozik a szervezetből. Ez az érték azonban szélsőséges hőmérséklet, vagy megerőltető fizikai tevékenység hatására sokkal magasabb is lehet. Ahhoz, hogy elkerüljük a kiszáradást minden nap szükségünk van a folyadékpótlásra.

De hogyan szerezzünk vizet, ha az erdőben ragadtunk?

A sivatag kivételével mindenhol találhatunk felszíni vízforrást. Az állatok megfigyelése, illetve a különböző nyomok követése segítségünkre lehet ezek megtalálásában.

Amennyiben mégsem lelünk közvetlenül vízre, a megfelelő helyen talajvízhez is juthatunk. Ezeket kiszáradt folyómedrek alján, zöld burjánzó növények közelében érdemes keresni.

A különböző csapadékok, az eső, a hó, de még a harmat összegyűjtésével is vizet nyerhetünk.

Mindezek mellett mélyedésekben, pocsolyákban vagy sziklaüregekben is találhatunk összegyűlt folyadékot.

Na de hogyan gyűjtsük össze a vizet?

Legegyszerűbben a felszíni vizeket szerezhetjük meg, kulacsba, pohárba vagy edénybe töltve. Ugyanígy juthatunk hozzá a talajvízhez, az egyes csapadékokhoz és a különböző helyeken összegyűlt vízhez is. A reggeli harmatot a bokánk köré csavart, vagy a nedves aljnövényzetre kiterített nedvszívó anyaggal szerezhetjük be. Azonban a legfontosabb, hogy akárhonnan akármilyen módszerrel gyűjtjük a vizet, azt minden esetben tisztítsuk meg.

Víztisztítás lehetőségei

A fertőzött víz fogyasztása hányást, hasmenést okozhat, ami tovább növeli a szervezet kiszáradását. Ezért mindenképpen tisztítani és fertőtleníteni kell a szabadban összegyűjtött vizet. Először is szűréssel távolítsuk el a mechanikai szennyeződéseket. Nem túl sokszor van az embernél szűrőberendezés, ezért a természet adta lehetőségekből kell rögtönöznünk. Minél több rétegűt készítünk, annál hatékonyabb, de lassabb is lesz a folyamat. Ezt követően fertőtleníti kell a vizet. Ennek legegyszerűbb módja a forralás, ami tíz perc alatt elpusztítja a kórokozók nagy részét. Ezen felül vízfertőtlenítő tablettát vagy jódot is használhatunk. Mindezeken felül ne feledjük a túlélés egyik aranyszabályát. Ha elegendő vizünk van is, azt minden körülmény között alaposan osszuk be, mert nem tudhatjuk, hogy meddig kell kitartania.

Scroll to Top
HUF
  • HUF
  • EUR