dr. Bencze Lajos: Csenderesek, vadrejtők kialakítása

A csenderesek és egyéb vadbúvók (vadgazdasági fásítások) jelentősége a jelenkor – és még inkább a jövő – mezőgazdasági termelési viszonyai között általában ismert, és külföldi szakemberek által sokoldalúan bizonyított. Vadkímélő, vadrejtő hatásuk egyaránt kimutatható nem csupán a természetes szaporulat mentésében és az ivadék védelmében, hanem a törzsállomány megőrzésében, az apróvad táplálékának biztosításában és helyhez kötésében éppen úgy, mint a mesterségesen kihelyezett fácánállomány utónevelésében és annak eredményes, gazdaságos levadászásában, esetenként nagy terítékű vadászatok szervezésében.
Azonban nem csak a vadászat, illetve a vadgazdálkodás ügye látja hasznát a csendereseknek, hanem a tájgondozás, a környezet-, illetve természetvédelem és a tájesztétika is. A kisebb-nagyobb facsoportok, csenderesek, erdősávok és erdő foltok megtörik, feloldják az erdőkben szegény tájak és a nagytáblás (monokulturás) mezőgazdaság egyhangú arculatát, védelmet nyújtanak a madárvilágnak és sok más állatfajnak, enyhet hoznak a szorgos munkában tikkadt mezőgazdasági munkásoknak, turistáknak, minden természetszerető embernek.
A mezővédő erdősávok kedvező hatása a mezőgazdasági termelésre is sokoldalúan bizonyított a világ minden táján, így hazánkban is.
Minden vadgazdálkodó egység keresse meg, tárja fel azokat a területrészeket, amelyeket mezőgazdaságilag gazdaságosan nem lehet hasznosítani, vagy amelyek a nagyüzemi gépi megmunkálásra nem alkalmasak, és a tulajdonjogot tisztázva kössön megállapodást vagy haszonbérleti szerződést a területileg illetékes mezőgazdasági (esetleg erdőgazdasági) üzemmel az ilyen területek hosszú távú hasznosítására A hasznosítás formáját ez a megállapodás adja meg: rövid távú átengedés esetén a vadföld, vadlegelő kialakítása, hosszú távú hasznosítás (netán terület-átengedés) alkalmával a vadgazdasági fásítás, csnederesek létesítése lehet a legcélszerűbb megoldás. Az előbbi esetben a hasznosítás tekintetében célszerű mezőgazdasági, az utóbbi esetben erdőgazdasági szakember tanácsát igénybe venni.

MILYEN FA- ÉS CSERJEFAJOKAT ÜLTESSÜNK A CSENDERESEKBE?

A választásnál két fő szempont vezérelhet bennünket a termőhely (termőhely igény) és a vad igénye. A termőhely területrészenként és a talaj minőségétől függően igen széles skálán változik, a vad igénye viszont nagyjából azonos és állandó (búvóhely, menedék, táplálék, stb.).
A különböző termőhelyre ültethető fa- és cserjefajok a szakirodalomban megtalálhatók. (Erről áttekintő táblázatot állított össze e sorok szerzője is: „A vadállomány fenntartásának lehetőségei” című munkájában. Akadémiai Kiadó, 1979.)
Célszerű a csendereseket különböző, eddig kevésbé alkalmazott, gazdag bogyó- illetve magtermésű cserjefajokkal is gazdagítani. Így például a Rosa rugosa-val, amelynek bőséges vitamindús termését a fácán szívesen fogyasztja, a zárt bokrok alja pedig kiváló búvóhelynek bizonyul, tüskéi nincsenek, ezért hajtás alkalmával az áthaladás az ilyen bozótoson nem kellemetlen.
A hazai tölgyfajok (kocsányos, kocsánytalan stb.) mellett ajánlatos néhány apró makkot termő, alacsonyabb növésű és gazdag termésű tölgyet is beelegyíteni, amelyek tápanyagokban gazdag termését (makkját) a fácán szívesen fogyasztja. Ilyenek a QUercus palustris (sártölgy), a Quercus cocinea (bíbortölgy), a Quercus ilcifolia (a magyallevelű tölgy). Számításba jöhet többek között a mályvacserje is (Hibiscus syriacus) is, amely szerény termőhely igényű félcserje. Csemetenevelése magról megoldható, magvait a szárnyas vad szívesen fogyasztja. Eddig nálunk kevésbé ismert a fanyarka (Amelanchier), amelynek sok változata van. Bőséges bogyótermő, alacsony növésű cserje, szárazságtűrő, magról szaporítható. Elterjesztése célszerű lenne éppen úgy, mint sok más, a továbbiakban felsorolt, többé-kevésbé ismert vagy a vadgazdák előtt eddig ismeretlen cserjefajé. Ezek nagyban fokoznák a mezővédő erdősávok, csenderesek illetve a terület vadeltartó képességét és a vad biztonságát. A fehérakác (Robinia pseudoacacia) magja kiváló vadeleség (virágja ismert mézelő) és beszállófaának is alkalmas, a madárberkenye (Sorbus aucuparia) piros bogyóját a madarak szívesen fogyasztják éppen úgy, akár a gyalogakác (Amorpha fruticosa) apró magvait, vagy a húsos som (Cornus mas) és a veresgyűrűsom (Cornus sanguinea) magvas piros, illetve fekete termését. Jó szolgálatot tesz a csenderesekben a közönséges orgona (Syringa vulgaris). A szikes talajokra is sikerrel ültethető a tamariska (Tamarix tetranda) és az ezüstfa (Eleagnus angustifolia). Termésüket keresi a fácán. A hóbogyó (Symphoricarpus albus) termése télen is a cserjén marad, jó vadeleség és kellemes rejtőzést nyújt a fácánnak és az egyéb madárvilágnak. A vesszősfagyal (Ligustrum vulgare), a fekete bodza (Sambucus nigra) apró fekete bogyói jó minőségű madáreleségként ismertek éppen úgy, mint az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), továbbá a nagylevelű madárbirs (Cotoneaster tormentosa), a másodrendű fává növekvő kései meggy (Prunus serotina), valamint a hasonló tulajdonságú sajmeggy (Prunus mahaleb) és még sok más sikerrel telepíthető fafaj vagy cserjeféle termése.
Beszállófáknak általában a fenyőfélék és a törzsre merőlegesen elágazó fafajok alkalmasak, míg a fűzfélék sima kérgét, továbbá a hársak és a kőrisek puha kérgét a nyulak fogyasztják előszeretettel, a ledöntött fák hajtásai pedig az őznek és a nyulaknak is jó téli táplálékot nyújtanak.
E néhány példával csak érzékeltetni kívántam azt a gazdag választékot, amely esetenként a vadgazdák rendelkezésére állhat.

HOGYAN ALAKÍTSUK KI A CSENDEREST?

A csenderest és az egyéb vadvédő fásirtást úgy alakítsuk ki, hogy tompaszögben az uralkodó szél felé nézzen. Az így kialakított vadgazdálkodási fásítás, amelynek peremén széltörő fafajokat telepítünk, hófúvásmentesen tartható és a vad szívesen tartózkodik benne, különösen, ha annak belső része búvóhelyet és táplálékot is nyújt.
A cserjékkel, bokrokkal le nem zárt, keskeny, hófúvással belepett, gyér aljnövényzetű mezővédő erdősáv vagy csenderes és egyéb fásítás télen nem alkalmas a vad megtelepedésére; abban ritkán tartózkodik, mert hideg és széljárta. Legfeljebb a fészkelés vagy a fialás idején nyújt szerény védelmet az oda húzódó apróvadnak és őznek.
Az egyes cserje- és fafajokat termőhelyigény és rendeltetés szerint kell telepíteni: a szegélyeken váltakozó sávokban, a csenderes, vadbúvó vagy erdősáv közepén kisebb-nagyobb foltokban. A fenyőféléket, amelyek jó búvóhelyet, száraz almot biztosítanak és beszállófának is alkalmasak, mindig foltokban telepítsük. Kivétel a szegélyre ültetett fenyőféle, amelynek rendeltetése a hófúvás megtörése és a hó lefogása, hogy az erdősávok vagy az erdőfoltok belső részén a hóréteg felhalmozódását megelőzzük.
Az új csenderesekbe vagy fásításokba a félcserjék egy része (például a Rubus-fajok) természetes úton hamarosan betelepülnek, de mindez mesterségesen is elősegíthető. Jelenlétük kedvező, jó vadrejtők, termésük madáreleség, sokáig fennmaradó (olykor tavaszig kitartó) zöld leveleiket a fácánok is csipegetik, őznek, nyúlnak pedig szinte nélkülözhetetlen táplálékot nyújtanak.

A TELEPÍTÉS SZEMPONTJAI

Csendereseket, vadbúvókat elsősorban mezőgazdasági területeken telepítünk. A telepítés előtt minden esetben végeztessünk talajmintából vegyszer vizsgálatot, mert a vegyszerek bizonyos koncentráció feletti jelenléte kizárhatja a fák és cserjék megmaradását.
A megfelelő elegyben javasolt cserjefajok beszerzésére már a nyár folyamán tegyük meg a szükséges intézkedéseket, és az ősz folyamán végeztessük el a mélyszántást. Ha a terület korábban rét, illetve legelő volt, célszerű a talajművelést előhántó ekével végeztetni. A tél végén a még szükséges további talajmunkák, tárcsázás, fogasolás – befejezése után tavasszal végeztessük el a telepítéseket.
AZ ültetési anyagot is tavaszi szállításra rendeljük, kérve egyben a szállítót azok tavaszi kiemelésére. Az anyag átvétele és a helyszínre szállítása után mielőbb ültessük ki, – akadályoztatása esetén viszont vermeljük el. Fontos, hogy a csemeték, suhángok gyökerei a tavaszi szárító szelek idején rövid időre se maradjanak takaratlanul.
A gyors záródás és magtermés biztosítása érdekében célszerű fenyőkből 3-4 éves fácskákat (40-60 cm magas anyagot), lombos fákból félsuhángokat, cserjékből pedig legalább 2 éves, esetleg egyszer már visszavágott töveket vásárolni. A cserjéket 1X1 méteres, a lombos fákat 1,5X1,5 méteres, míg a fenyőfácskákat maximum 2X2 méteres hálózatba (tő- és sortávolságban) telepítsük.
Jó minőségű anyag, gondos munka és szakszerű ápolás, illetve legalább 80 százalékos eredményesség esetén pótlásra általában már nincs szükség.
A telepítést gondosan ápoljuk mindaddig, amíg az nem záródott, és nem nyomta el a lágyszárú és magas kórós konkurens növényeket. A kapálást egyéként évente legalább három alkalommal végezzük el, a tél végén pedig a tőről hajtó lombos fákat és cserjéket egy ízben vágassuk vissza. Ahol az őzön kívül egyéb nagyvad is (szarvas, vaddisznó) előfordul, az első két télen célszerű a telepítést egyszerű kerítéssel, vagy vadriasztó szerrel esetleges károsításuktól megvédeni.
A záródást követően a fafajoktól és azok fejlődésétől függően 6-10 éves korban először, majd később is több ízben ápolóvágást (tisztítást, gyérítést) kell végrehajtani a fák koronaképzése, illetve magtermésük fokozása érdekében.
A termőhelyi adottságoktól, az alkalmazott fa-, illetve cserje fajoktól, a rendelkezésre álló terület nagyságrendjétől és a telepítés gondos kezelésétől függően számíthatunk arra, hogy a létesített csenderes néhány éven belül éreztetni fogja kedvező hatását nemcsak a vadgazdálkodásban, hanem a tájesztétikában és a madárvédelemben is.

EGYÉB LEHETŐSÉGEK

Az elkövetkező terv időszakokban hazánkban mintegy 100 ezer hektár eddig mezőgazdaságilag hasznosított területet terveznek kivonni a mezőgazdasági művelés alól. E területek jelentős része erdősítésre, fásításra kerül, ami új távlatot nyithat egyes tájak vagy tájrészletek arculatának átalakítása és a vadállomány életfeltételeinek javítása szempontjából.
Különösen az Alföldön és a Duna-Tisza közi tájakon lehetne a vad számára is kedvező összetételű és szerkezetű erdőket, erdősávokat és egyéb fásításokat telepíteni. De a Dél-Dunántúl ez idő szerint apróvadban szegény mezőgazdasági tájrészleteinek fásítása is nagyban hozzájárulhatna a területek vadgazdálkodási viszonyainak javításához és jobb hasznosításához. Az új erdőtelepítések, mezővédő erdősávok, és a vadgazdálkodás érdekeit, valamint a madárvédelmet is szolgáló fásítások ezért a leírtak figyelembe vételével létesüljenek.
A mezőgazdasági területeken ma még létező természetes vadbúvók (nádasok, csenderesek) és az erdősávok, valamint a kisebb-nagyobb erdőfoltok jó vadkibocsátási körzeteknek is bizonyulnak, és a vadat összetartják. A vadászerdő jellegű úgynevezett tömberdők pedig a nagyterítékű vadászatok szervezéséhez nyújtanak megfelelő keretet. Ezek kialakítására is nyílhat esetenként lehetőség.
A mezőgazdasági üzemek a korszerűtlen vagy a termelés intenzitását zavaró erdősávokat csakis a megfelelő nagyságrendű erdősítési kötelezettség vállalása mellett számolhatják fel. Ezért a mezőgazdaság és erdőgazdaság területileg illetékes szerveivel való együttműködés ebben az esetben is a siker feltétele és záloga.
Az érdeklődők figyelmébe ajánlom, tekintsék meg a Tatai Állami Gazdaság területén, Remeteségen Kiss Miklós tervei alapján létesített bemutató területet, amely meggyőző példája annak, hogyan kell csenderest kialakítani.