Ezt tedd, ha sérült madarat találsz!

Bizony, nem árt tisztában lenni azzal, hogy mik a teendők, ha beteg, sérült madarat találunk. 

Az első percek

Mindenekelőtt fontos, hogy megőrizd a lelki nyugalmad. Egy sérült madár állapota rohamosan tud romlani, minden perc számít! Próbáld meghatározni a madár fajtáját! Ha erős lábakkal, és csőrrel rendelkezik, akár meg is sérülhetsz. A kicsi bagolyfiókáknak például pici, éles karmaik vannak. Minden beteg madárra igaz, hogy fél az embertől, ezért számíts rá, hogy próbál majd védekezni.

Fogd meg!

Bánj vele nyugodtan, csendesen. Ha tudod, takard le a fejét egy csat, vagy cipzár nélküli (a plusz sérülések elkerülése végett) ruhadarabbal. Ettől megnyugszik még a legsokkosabb állapotban lévő madár is. Amennyire csak lehetséges, fogd meg a madár csűdjét egy védőkesztyűvel, simítsd a szárnyait a testéhez, és fogd a hónod alá. Ne fogd meg a szárnyánál, vagy a lábánál, mert „dulakodás” közben eltörhet a csontja! Ablaküvegnek ütközött? Vidd háziállatmentes, nyugodt helyre. Sokszor saját magától rendbejön, hiszen általában elveszíti az egyensúlyát, és irányt téveszt.

Tedd dobozba!

Végy egy madár méretéhez igazított kartondobozt (az a jó, ha csukott szárnnyal, és maga alá húzott lábbal elfér benne, szárnycsapásokat pedig nem tud tenni). A mozgásteret nem adó doboz megakadályozza, hogy rongálódjon a madár tollazata, sérüljenek a farktollai, és elejét vesszük a sérülések súlyosbodását. Szúrj lyukakat a doboz tetejére, vagy az oldalára, így nem fullad meg a kis védenced. A dobozt kösd le kötéllel, ragasztószalaggal, stb. Így biztosan nem fog tudni kiszabadulni. A dobozra írd rá, hol és mikor találtad a madarat. Ha meggyógyul, lehetőség szerint az eredeti helyszínen engedik szabadon. Biztosítsd a nyugalmát! Ne mutogasd, ne nézegesd folyton. Pláne ne tartsd magadnál napokig! A félelem okozta stressz végzetes is lehet.

Milyen körülmények között találtad?

Ha villanyvezeték, villanypózna közelében leltél rá, lehetséges, hogy áramütés érte szegényt. Ez veszélyes üzem, mert az első pár nap teljesen tünetmentes. Van más tetem a közelben? Erős a gyanú a mérgezésre! Vizsgáld meg a széklet, hányadék állagát! Ha van körülötte csalétek, szedd össze, jól szolgálatot tehet mintavételezésnél. Vérzik? Élénkpiros vérzés esetén feltehetsz egy nyomókötést a sérült testtájékra. Ha nem sikerül hamar szakemberhez vinni, 2 óránként ellenőrizd a kötést! Ha végtagtörése van a madárnak, fontos, hogy a kötés magába foglaljon két ízületet, egyet a törés alatt, egyet pedig felette. A nyílt törés miatt szabadon lévő csontvégeket tartsd nedvesen, alkalmazz nedves kötést, vagy antibiotikumos kenőcsöt. Ideális választás a Betadin. Szomjasnak tűnik? Akár az ujjaddal is csepegtethetsz némi vizet a csőrébe, de segítségül hívhatsz egy szívószálat, kiskanalat, vagy fecskendőt is.

Ellenőrizd, hogy létfontosságú-e az etetés! Ha a szegycsont kitapintása közben érzed, hogy a csont gerince kiáll, a madárnak nincsenek tartalékai. A jól táplált egyedek  szegycsont körüli zsír-és izomrésze domborodik. A kisméretű madarak etetése fontosabb. De vajon mit adhatsz neki? Jó tudni, hogy a magevő madarak kúpos csőrrel rendelkeznek. Nekik napraforgómagot, és egyéb magkeveréket adhatsz. Állatkereskedésben is beszerezheted. A kampós vagy hegyesedő végű egyenes csőr gazdája  ragadozó vagy rovarevő. Etetheted lisztkukaccal, vagy nyers állati szervekkel. Ha a madár beteg, számíts rá, hogy nem fogadja majd el a táplálékot. A méret is lényeges! Az összes madárfajta esetében fontos, hogy tápláléka könnyen lenyelhető legyen. A csőrénél semmiképp se hosszabb, és maximum a csőr átmérőjének felét érheti el a vastagsága.

Szívesen felnevelnéd a fiókát? Nem olyan egyszerű feladat, hiszen heteken át éjjel-nappal óránként kell etetni. A fiókákat még a magevő madarak is rovarokkal etetik… Vidd el egy hozzáértőhöz! Amint lehetségessé válik a madár biztonságos szállítása, vidd el egy állatgondozóhoz, állatorvoshoz, ingyenes madármentő állomásra, de legalábbis kérj tőlük segítséget telefonon. Szakértői tanács híján soha ne kezeld házilag a madarat, sokat árthatsz vele. Ne a Te lelkeden száradjon az élete!

Scroll to Top
HUF
  • HUF
  • EUR