Fegyvertartás az USA-ban 1. - Szabadság, őrület, vagy lobbi?

Nem könnyű európai fejjel 654ewqmegérteni, hogy egész pontosan mi a helyzet az Egyesült Államokban a fegyvertartás kapcsán, hiszen egyfelől egy a történelemből itt ragadt furcsaságról, másfelől „népszokásról”, harmadrészt pedig valami egészen másról van szó. Amerikában annyi lőfegyver van civil kézben, hogy a hivatalos adatok szerint is 100 főre 89 darab jut. És bizony ismerjük mindennek negatív hatásait is, ha máshonnan nem, hát a híradóból. Ugyanis szinte nem telik el év úgy, hogy ne jutna rá legalább egy iskolai, vagy hasonló mészárlás. Legutóbb a charlestoni incidens rázta meg a közvéleményt, ezúttal talán egy kicsit erősebben is a megszokottnál.

Obama is megszólalt

Az ámokfutást követően az USA aktív, ellenzéki szervezetei is elsősorban az etnikai problémák kapcsán és a konföderációs zászló használatának betiltását hangoztatva tartottak megmozdulásokat, ám nem igazán volt szó az okról, nevesen a szinte teljesen szabad fegyvertartásról. Barack Obama beszédében azonban igen jelentős szerephez jutott a kérdéskör. Szerinte érdemes volna végre elgondolkodni rajta, hogy miért is lehetséges, hogy például Japánhoz képest 297-szer több fegyveres gyilkosság történik az USA-ban évente, s hogy ez a szám még arányait tekintve is vezeti a világranglistát.

De a fegyvereket el kell adni

Az USA alkotmányának furcsaságait és a nemzeti identitás irányadó szempontjait igen alaposan kihasználják a fegyverkereskedők. Mindennek köszönhetően szinte teljesen mindegy, hogy Obama mit mond és tesz, mivel a fegyverlobbi karjai bizony a legfelsőbb körökig is bőségesen elérnek: olyat ma már nem lehet csinálni Amerikában, hogy betiltjuk a szabad fegyverviselési jogot, hiszen a legnagyobb ipar egyike épül rá közvetlenül. Nos kérem, ilyen a kapitalizmus.

További lehetőségek?

Hosszú távon az jelenthetne megoldást, ha a felelősségteljes állampolgárok jogai nem sérülnének, ugyanakkor a potenciális őrültek és terroristák sem kapnának fegyvert. Mindezen elgondolás azonban legfeljebb az ilyen cikkekben kaphat helyet, a valóságban esély sincs a megvalósításra. Mert azt sajnos nem igazán lehet mérni, hogy kiből lehet maholnap tömeggyilkos. Jelen pillanatban tehát úgy tűnik, hogy még jó ideig nem változnak a dolgok a tengerentúlon fegyver ügyben.

Scroll to Top
HUF
  • HUF
  • EUR