Hogyan éljünk túl egy gyorssodrású folyót?

Az amerikai kerékpáros története

Egy gyors sodrású folyó rendkívül életveszélyes. Könnyen előfordulhat, hogy a víz sokáig a mélybe rántja az embert, így igencsak lekorlátozva a lélegzés lehetőségét. Vagy akár egy sziklának is csaphatja, ami komoly zúzódásokat vagy törtést is eredményezhet. Rendkívül nehéz túlélni egy ilyen helyzetet, de mégis lehetséges. Mark Lyonsnak sikerült. Mark Lyons egyike volt a legerősebb hegyi kerékpározóknak, amikor novemberben egy folyó torkolatánál találta magát, miközben szökdécselve, a vállára emelve vitte a biciklijét.  Az 55 éves amerikai biciklista a Ruta de los Conquistadores-on, egy 67 mérföldes túrán vett részt, amikor hirtelen lecsúszott a lába a pedálról és egyenesen beszáguldott a folyóba.

A kezdeti sokk

Lyon belekapaszkodott a biciklijébe, úgy gondolta nemsokára partra vergődik és folytatja a versenyt. De ez nem volt olyan egyszerű. A folyó annyira gyors sodrású volt, hogy elragadta a cipőjét. Végül úgy döntött, hogy hagyja magát sodorni az árral, és kiszabadította a lábát, hogy azzal tudjon védekezni a sziklák ellen. De minden egyes rúgás után bepörgött és elvesztette az irányzékát. A víz kb. tíz percen át vitte magával, időről időre lerántva a mélybe. „Ez volt az egyetlen pillanat, amikor azt hittem nem fogom tudni megcsinálni. Lemerültem, majd újra éreztem a levegőt az arcomon néhány pillanatig, mielőtt újra a mélybe kerültem.” – emlékszik vissza.

Mit kell tenni?

Lyons-nak nem igen volt tapasztalata a folyókkal. Mégis megtett mindent, ami a legfontosabb egy helyzetben. „A legveszélyesebb amit tehetett volna, hogy megpróbál felállni minden egyes alkalommal, amikor a víz a mélybe rántja” – mondta Isaac Ingram, aki 15 éve foglalkozik raftinggal. Ellenben Lyons hagyta magát sodorni, abszolút passzív volt, és a lábát maga előtt tartva el tudta kerülni a vízben előforduló sziklákat. Lyons helyzete nem volt egyszerű. Egyedül volt egy trópusi esőerdőben, és senki nem tudta, hogy a vízbe esett. Végül a férfi egy nappal később visszaért a versenypályára. A tüdeje és a mája nem működött megfelelően. Hat napot töltött a kórházban lábadozással, míg végül rendbe jött. „Ő egy igazi túlélő” – mondta Ingram.

Scroll to Top
HUF
  • HUF
  • EUR