Miért kell felismerni a fafajtákat télen is?

Már korábban is kiderülhetett a számodra, de sosem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ha te egy „túlélő” akarsz lenni, akkor a növényeket mindenképp ismerned kell. A különböző virágok, bokrok és fák (levéllel és levél nélkül) azonosításának képessége ugyanis rengeteget segíthet a túlélésben. Íme néhány bizonyíték – miért is éri meg felismerni a különböző fákat.

Élelemszerzés

Ha megtanulod a bükk- és a tölgyfa felismerésének fortélyát, akkor tudni fogod, hogy merre kezdj élelem után kutatni. Ugyanis a fák nagyszerűen jelzik, hogy hol is találhatóak meg a termések. Hiszen ezek környezetében az elszáradt levelek alatt megannyi kincsre bukkanhatsz. Ezek az apró finom falatok pedig igazán értékesek lehetnek, főleg akkor, ha már éhes vagy.

Vízszerzés

A megfelelő fákból igazán friss és biztonságos víz nyerhető ki. A juharfákban például rendszeresen igen értékes nedvesség ragad meg. Ezzel gyakran üvegbe zárva, szirupként találkozhatunk, de emellett ez igazán biztonságos folyadékforrás is. A platán-, a nyír- és a fekete diófákban szintén találhatunk ivóvizet, vagy ezt a szirupot palackozva is felfedezhetjük. Ezek mind a széles levelű, lombhullató fák, amelyeket meg kell tanulnod felismerni – főleg mivel általában csak a leveleik alapján tudják őket azonosítani az emberek.

Tűzrakás

A tűz akár életmentő is lehet egy szorult helyzetben, de még sokkal fontosabb a téli időszakban. Ha ismered az adott terület lehetőségeit és a különböző fákat, akkor sokkal könnyebben rakhatsz tüzet – hiszen maga az erdő fog ebben segíteni. Mert itt több száz növényt találhatsz, amely a segítségedre lehet a tűzgyújtásban. Ehhez azonban érdemes tudni, hogy mely fa alkalmas gyújtósnak, melyik táplálja a már lobogó tüzet, és melyiknek milyen a fűtőértéke.

Scroll to Top
HUF
  • HUF
  • EUR