Rakk Tamás: Mintha látnám….

Attila meghívást kapott egy napon disznóvadászatra a Bakonyba. A meghívás kézhezvételekor tisztában volt azzal, hogy ő csak „sokadik vendég” lesz, mégis örült, mert ismerte a területet és tudta, izgalmas, jó vadásznapra van kilátása.
A kitűzött időben és helyen pontosan megjelent. Reggelivel fogadták a vendégeket, aztán következett a program ismertetése, majd a biztonsági rendszabályokról tájékoztatta őket a vadászat vezetője. Kiosztották a „Kisfüzeteket”, amelyekben a meghajtandó területek vázlata, és a lőállások voltak jelölve, továbbá a vadászokat szállító gépkocsik rendszáma, valamint minden olyan tudnivaló, ami szükséges a vadászat biztonságos és zavartalan lebonyolításához.
Attila kíváncsian lapozta végig a tájékoztatót és elkedvetlenedett, mert – a területet részben ismerve – megállapította, hogy – egy kivételével – a legkevésbé jó lőállásokat kapta.
Belső háborgásait csillapítva kezdte magában sorolni azokat a tényezőket, amelyek esetleg mégis kellemessé tehetik ezt a vadásznapot:
-társas vaddisznóvadászaton vehet részt, amely ha jól szervezett és van disznó, önmagában is nagy élmény,
-az idő szépnek ígérkezik, ez pedig az egész napi erdőn tartózkodásnak megadja a jó hangulatát,
-ma nem kell semmi mással törődnie, csak a vadászat izgalmas fordulatainak figyelésével és ez egy kicsit megszabadítja a hétköznapok idegfeszítő gondjaitól…
Nem volt azonban ideje tovább töprengeni, mert a vadászkürtök indulásra szólították a részt vevőket. Attila is megkereste helyét a számára megjelölt gépkocsiban és nagy sóhajtással, hangtalanul foglalta el az ülést.

Az első hajtás: EGY KAN ÉS EGY SÜLDŐ

A felállás szervezetten, gyorsan és hangtalanul történt a tájékoztató füzetekben rögzítettek szerint. Attilát a vadászat vezetője megkérte – hisz’ jó ismerősök voltak – hogy vezesse az 1-es lőálláshoz a kijelölt puskást, ő pedig a 2-es lőálláson foglalja el a helyét.
Ritka, öreg bükkösben volt az állása, amelyben természetes újulat alkotott néhány szobányi foltot. Jobbra tőle a terep völgybe hajlott, mögötte pedig enyhén emelkedett. A szél félkeresztben fújt a hajtás felé, elég erősen ahhoz, hogy az esetleg közeledő disznó zörgését elnyomja.
Két gyors lövés dörrent a hajtás túlsó végén. Önkéntelenül puskája felé nyúlt, de mozdulatát félúton megállította, mert ismét agyába villant lőállásának reménytelensége.
-„Aztán ha elérne hozzám mégis egy disznó, a négysoros puskásvonalon egyre gyorsulva már nem is rohanna, hanem repülne – gondolta – a repülő disznó lövésében pedig igazán nincs gyakorlatom!”
Ismét lövések dördültek, de Attila már nem rándult össze, hanem azzal szórakozott, hogy számolni kezdte a lövéseket és igyekezett megállapítani talált vagy nem talált egy-egy lövés.
Időnként azért – csak úgy megszokásból elnézett jobbra, balra, de sehol semmi mozgást sem látott.
A tizennyolcadik lövés számbavételénél tartott, az ötödik tiszta becsapódást becsülte, amikor valami belső kényszer arra ösztökélte, hogy jobbra nézzen…és fejét elfordítva látta, hogy tőle vagy háromszáz lépésnyire, a kis völgyhajlat alján lassú futással egy koca öt malacot vezet. Felkapta fegyverét és célzás közben szidta magát, hogy otthon hagyta célzó távcsövét, mert az irányzékban célozhatatlanná törpültek a malacok, a koca kímélésére pedig mindenkit megkértek a vadászat elején.
A vadászat vezetője a hajtás előtt azt mondta, hogy ha a völgy alján akarnak kitörni a disznók, nyugodtan elhagyhatja lőállását a völgyfenék irányába, mert másokat ezzel nem veszélyeztet és őt sem veszélyeztetik mások.
Erre gondolva leeresztette fegyverét és futott a disznók elébe. A hó azonban bizonytalanná és hangossá tette lépteit. A kis konda egy pillanatra hallgatózva megállt. Minden idegszálát megfeszítve igyekezett lövéshez jutni, de végül is nem szánta rá magát a bizonytalan lövésre, hanem szomorúan nézett az eltűnő fekete pontok után.
Csendben ment vissza helyére, közben szitkokat szórt magára, hogy a nagy reményekkel nem bíztató lőállás elkedvetlenítő hangulatában nem figyelt elég éberen. Ha előbb észreveszi a közeledő disznókat, biztos lövéshez juthatott volna. Fegyverét ismét a bükknek támasztotta és most már igazán minden lehetőségről lemondva – várta a hajtás végét.
-„Legalább száz méterrel közelebb jöttek volna – morogta magában – akkor biztos feküdne mellettem is egy disznó.”
A szél közben erősödött és nem lehetett hallani, hol tartanak a hajtók. Attila egykedvűen helyezgette testsúlyát egyik lábáról a másikra és türelmetlenül várta, hogy megjelenjenek a hajtók.
Ekkor hirtelen tőle balra – vagy ötven méterre – a kocsiúton átugrott egy süldő majd még egy…
Kapta puskáját, de folytatás nem következett. Mindezek ellenére az előbbi irányba összpontosította figyelmét… – és igen! a kis sűrűben nagy fekete folt mozgott óvatosan, de gyorsan előre. Vállnál tartott fegyverrel, lövésre készen figyelte a kocsiutat, és amikor a disznó átlódult, az orra hegyét célozva lőtt, majd gyors ismétléssel még egy golyót küldött a sűrűben eltűnő után.
A következő pillanatban ismét a kocsiútra figyelt, amelyen átrepült egy süldő – Attila lőtt…aztán még egy süldő és megint lőtt…A szél zúgását és a kutyák közeledő csaholását hallani. Pár pillanat múlva átrohannak a kocsiúton az újulat foltokban eltűnt disznók után és az úttól kétszáz méterre már egyhelyben ugatnak tovább.
Attilában az izgalmat megnyugtató jóérzés váltja fel az egy helyből hangzó ugatás hallatára. – „Ez biztosan megvan” – gondolja és ugyanakkor belévillan egy rossz, bizonytalan érzés is: „hátha koca volt?” Vegyes érzésekkel, izgulva várja a hajtás lefújását.
Végre szólnak a vadászkürtök és ő – a hajtók kérdezősködésére nem figyelve – siet a csaholás irányába. Hamarosan megpillantja a disznót ráncigáló kutyákat, óvatosra fogja lépteit, de amikor megállapítja, hogy a disznó csupán a kutyák húzkodásaitól mozog, odalép és félretolva az egyik erőszakosan csimpaszkodó kutyát megtapogatja a disznó orrát…-kan! sóhajt fel boldogan.
Mire a hajtók odaérnek megnyugodva állapítja meg, hogy a vaddisznót mindkét lövés érte, öröme pedig – úgy érzi – nem fokozható tovább, amikor – gratulációk közben – meghallja, hogy egy süldő is esett lövéseitől, nem messze a kantól.