Mikor a fa alá mentünk, már nem tudott elmenni a beteg állat. Sajnos az utolsó hüvely beszorult, így kegyelemlövést nem adhattam. (Ekkor jutott eszembe, mi lenne, ha egy támadó bivaly jönne, amikor a puskám használhatatlan?) Muhere – aki a közelben várta a jeladást – sietett segítségünkre és vetett véget a pávián szenvedésének!
Az embereket ott hagytuk a cserkész utakat tisztítani , mi pedig tovább indultunk.
DÉLUTÁN LÁTTUK A BIVALYOKAT, de a Nemzeti Park területén. Nem tudtuk velük a találkozást megszervezni, mert a kitelepített eland antilopok közül öten idő előtt megléptek a karámból. Egész estig kerestük őket, de nyomuk veszett. Kitia és Muhere kinn maradtak, hogy korán reggel folytathassák a kutatást. A kocsit a két emberrel én hoztam haza.
Egy „mozgalmas” éjszaka után – valami megárthatott a gyomromnak, mert harmadik napja futkostam – szulfaguanidint és széntablettát reggeliztem, s készültünk dr. Nagy Endrével az erdészházhoz, hogy az elandok szökéséről közelebbi információt szerezzünk. Fölfelé menet sok zsiráfot láttunk, és egy népes páviáncsapat is kiült elénk (a Nemzeti Parkban) valószínűleg csúfoltak bennünket.
Sajnos az elandok nem kerültek elő. Így a mesterséges betelepítés „természetessé” vált. Reméltük, ha nem jönnek vissza, csatlakoznak a Nemzeti Park 15 darabból álló csapatához, vagy valahol megállapodnak és a Merun régen őshonos vad újabb fajjal gazdagítja a csodálatos vadállományt. Egyelőre várni kell, hogy biztosat mondhassunk! Előfordulhat, hogy az őserdőben szép számmal élő leopárd a kisebb borjakat elpusztítja, de az oroszlánnal is szembeszálló mama talán meg tudja védeni azokat.
Délután végiggyalogoltuk a 3-as les környékét. Csodálkozó varacskosokat távcsöveztünk. Az ember el sem hinné, milyen jó a látása, hallása és szaglása ezeknek a torz, de mégis nagyon a környezetbe illő disznóknak. Egyedülállóan görbítik a farkukat felfelé. Mint egy harci zászló, úgy leng utánuk, ha futásnak erednek. Sokat szórakoztam komikus mutatványaikon.