Pálnik Ferenc: Túzokország fővárosa

A természetvédelem fontos feladata megőrizni az utódok számára egy-egy táj jellegzetes arculatát, egy-egy terület sajátos élővilágát, megakadályozza ritka növény- és állatfajok kipusztulását. Napjainkban megnövekedett a természetvédelem feladata és felelőssége. A káros környezeti hatások mindjobban fenyegetik a megőrzendő területeket, védett, ritkuló fajokat. Ma már csak az állatok fenntartására törekvő, passzív védelem sok esetben kevés. A természetvédelem aktív védelme eredményesebb. Jó példa akar rá a hawaii-lúd esetében. Az alig félszázra csökkent állományt befogták, kedvező környezetben sikeresen tenyésztették, majd rendszeresen visszatelepítették. És ismét ezres tömegekben él eredeti élőhelyén. A magyar természetvédelem szintén hasonlóan cselekszik. A kaszálásokkal veszélyeztetett túzokfészkekből az egyébként pusztulásra ítélt tojásokat keltetőgépben kikeltetik, a felnevelt madarakat tenyésztik, s visszatelepítik. Ezt a célt szolgálja a Dévaványa határában felépült túzokkeltető és nevelő tenyész telep. Alig egy esztendeje működik, s már a nemzetközi érdeklődés középpontjában áll.

Hazánkban él Európa túzokállományának fele. A magyar vadbiológiai kutatás érte el a legjobb eredményeket a túzok megmentésében. Ez pedig kötelez. Ezért épült fel a túzoktelep, amely a magyar természetvédelem és vadbiológiai kutatás büszkesége.
A Kárpát-medence túzokállományát a századfordulón 12 ezerrel becsülték. 1941-ben már csak 8850 madarat számláltak. A túzokállomány a hatvanas évek végén érte el a mélypontot: mindössze 2300-2500 túzok élt hazánkban. A csökkenés még nagyobb fokú volt a többi európai országban.
A vészjósló jelzésekre Európa több államában védelem alá helyzeték a kontinens legnagyobb testű madarát, vadászatát megtiltották, vagy lényegesen korlátozták. Az elsők között volt Magyarország is. 1969-ben a vadászható vadfajok közül kiemelve a teljes védelem oltalma alá került.
AZ ELSŐ ÉVEK TAPASZTALATA azt mutatta, hogy a faj megmentésére nem elegendő a passzív védelem. 1972-ben a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács (ICB) Magyarországot kérte fel a gyakorlati teendők kidolgozására és kivitelezésére. A magyar természetvédelem átérezve ennek a feladatnak felelősségét, gyors és hatékony intézkedéseket hozott.
1975-ben az Országos Természetvédelmi Hivatal Dévaványa határában – ahol aránylag nagy számban él a túzok – 3500 hektáron tájvédelmi körzetet létesített. Idézet a határozatból: „Biztosítsa a kipusztulással fenyegetett európai túzok géntartalékát képező túzok populációk fennmaradását és szaporodását.”
Ezt megelőzően már évekkel korábban a Vadbiológiai Állomáson a túzok mesterséges keltetési és nevelési technológiáján eredményesen dolgoztak. Egyre világosabbá vált, hogy komoly előrelépésre a védelemben csak akkor lehet számítani, ha az agrotechnikai munkák során veszélyeztetett fészekaljak mentését szerezetté teszik. Ezt központosítani kellett a mesterséges keltetés és a sok nehézséggel járó felnevelés eredményessége miatt.
A Dévaványai Tájvédelmi Körzet központjában 1978 őszére felépült a mentett túzoktojások fogadására és a csibék nevelésére alkalmas épületcsoport. A tájba illő, minden igényt kielégítő épületek mellett létesült egy hathektáros kifutó, ahová a korábbi években mentett, fiatal kakasok és tojók kerültek. Ez a terület később tovább bővíthető.
A telep helyének kijelölésekor az elsődleges szempont volt, hogy minél közelebb legyen a legsűrűbb túzokpopulációhoz. Ugyanis a mesterséges keltetés eredményességének egyik lényeges tényezője éppen a tojások rövid és szakszerű szállításában rejlik. A hazai túzokállomány háromnegyed része a Tiszántúlon él, ennek is az egyik legsűrűbb „túzoklakta” része Dévaványa határa.
A TELEP HÁROM ÉPÜLETBŐL ÁLL: technológiai épület, fogadóépület, szolgálati lakás. A technológiai épületben találhatók azok a helyiségek, amelyek a túzoknevelést közvetlenül szolgálják – laboratórium, keltető szoba, nevelőszoba, takarmányraktár, iroda.
A nevelőszoba közvetlenül egy 300 négyzetméteres alapterületű nevelőtérhez kapcsolódik, ez lényegében egy füves udvar. Itt szoktatják az egyébként melegigényes túzokcsibéket pár hetes korukban a külső környezethez. Ez a kifutó négyhónapos korukig alkalmas a számukra. A belső nevelőteret folyosóval kapcsolja össze a 300X200 méter nagyságú külső nevelőtérrel. Ez utóbbi területet úgy alakították ki, hogy amikor a madarak elérik a tenyészérettségi kort – ez kakasnál 5 év, tyúknál 3-4 év – háborítás mentes, kerítéssel védett természetes fészkelő helyet találjon magának. A szikes puszta növényzete mellett a túzok által kedvelt növényekkel (repce, búza, lucerna) vetették be, ami biztosítja a fészkelő helyet és a mesterségesen felnevelt anyamadár által kikeltett túzokcsibék táplálékának egy részét. Így biztosítható, hogy a második generáció „embermentesen” nevelődjön fel. Ezzel a módszerrel elérhető, hogy az így nevelt túzokok a szabad természetbe visszatelepíthetők, az embert nem szokták meg.