Utazás a Föld körül

A vadászat változásai a Szafarin
A vadászat már az ősidők óta fontos szerepet tölt be az emberiség életében. A szafariknak is fontos eleme volt, jelentősen áthatotta a társadalmat. A XIX-XX. század során azonban átalakultak a szokások. A szafariknak mindig fontos eleme volt a vadászat. Természetesen kezdetben a túlélés és az élelemszerzés miatt volt hangsúlyos, később azonban új szempontok is érvényesültek. A kereskedelmi karavánok élelmezése, valamint az elefántagyarak és a rinocérosztülkök miatt vadásztak, illetve a tudományos, felfedező expedíciók közben, és kedvtelésből is elejtettek egy-egy vadat.

Vadászat, mint létfenntartási 

A kelet-afrikai közösségek vadásztechnikái igen széles skálán mozogtak. A mérgezett hegyű nyíltól elkezdve egész a csapdákig, dárdákig és vermekig sok mindent felhasználtak. Ehhez a későbbiekben hozzátartoztak már a különböző vadászfegyverek is. Az állattartó és földművelő népek sok hagyományt megőriztek a vadászó életformából, de a XIX. század eleji gyarmatosítás sok változást eredményezett.

A változás szele

A XIX. század közepétől kezdődött el a gyarmatosítás. A betelepülő családok arisztokratikus életvitelt honosítottak meg Kelet-Afrikában. A XX. századra már egész kis társadalmak épültek fel, amelyek úgy működtek, akárcsak az európai országokban. A vadászatnak, csakúgy mint ott, jelentős szerepe lett. Emiatt alaposan átalakult a helyi vadászkultúra is. A régebben élelemszerzésnek számító tevékenységet betiltották, és vadorzónak tekintették mindazokat, akik hivatalos engedély nélkül vadásztak. A gyarmatosítás korában a vadászat a politika fontos elemévé vált.

A vadász-szafarik kialakulása

Idővel egyre több jómódú család engedhette meg magának, hogy Afrikába utazzon. Ennek hatására kialakultak a vadász-szafarik, amelyek az egyik legfontosabb munkahelyforrássá váltak. A kiszolgáló személyzet körében kitüntetett pozíció jutott a vezető vadásznak, aki a terepet jól ismerte vezette az érkező vendégeket. Ő volt a kapcsolattartó a helyiek és az ügyfelek között, aki megszervezte a vadászatokat és mindkét kultúrában járatos volt. A vadászat a kelet-afrikai népek életében is fontos szerepet töltött be, de a gyarmatosítás nagy változást hozott a szokásokban. Még ma is hangsúlyos ez a tevékenység, de már nem a létfenntartás az alapvető célja.

Scroll to Top
HUF
  • HUF
  • EUR