Vadaskertek, kerítések (Nimród, 1980, június)
dr. Fodor Tamás: Vadaskertek, kerítések
A múlt gyökereit kutató számára sokszor adnak útbaigazítást a régi helységnevek. Az egykori vadaskertek nyomára így visz a Temesvár melletti Vadászerdő vagy Soltvadkert, Érsekvadkert.
A Duna-Tisza közi helység környéke Solt vezér vadászberke volt, míg utóbbi tulajdonosának rangját őrizte meg. Budán utcanévként található az egykori nyéki vadaskerthez vezető út emléke a Vadaskerti út nevében.
Hogyan alakultak ki a vadaskertek, milyenek voltak – és milyenek ma?
A középkorban kibontakozó hűbéri rendszer a vadászatban is előjogokat biztosított a földesuraknak. A frank és germán területeken a várak környékén az orvvadászat megakadályozására bekerítettek területeket, ahová beterelték, vagy messziről szállították a vadat. A közeli és távoli tájakról összegyűjtött élővilág a kastélyok környékén a bibliai édenkert világát is szimbolizálta.
A HONFOGLALÓ MAGYAROKNAK ősi jussa volt a vadászat, amely sokaknak a megélhetést is biztosította. A vadászat módot adott az ifjúnak, hogy csillogtassa bátorságát, a tapasztalt öregnek, hogy bizonyítsa, megőrizze rátermettségét, tudását. Később a vadászat egyre inkább szórakozássá vált, a megélhetést a földművelés és az állattenyésztés jelentette. A vad „res nullius”, szabad préda volt, nem léteztek törvénybe iktatott megszorítások, azonban a királyi birtokon szóbeli tilalom korlátozta a vadászatot.
I.István esztergomi palotájától nem messze létezett egy vadaskert, majd Kézai krónikája említi, hogy Orseolo Péternek Pesten állott vadaskertje. Zolnay írja, hogy I. László az Arad megyei Vadkertet a titeli prépostságnak ajándékozta. Bereg, Máramaros és Ung vármegyék területe királyi vadasnak számított, bár kerítés nem övezte. (Az uralkodók főleg a nagyvadat vadászták, innét is a jelzőjük: királyi vad).
A királyi vadászatokat az udvari vadászispán szervezte, a királyi vadászok települései az uralkodó számára fenntartott vadászterületek környékén voltak (Szentgál, Szentkirályszabadja, Várpalota, Belényes, stb.). A királyi vadászok előjogokat, például adómentességet élveztek.
Bár írott törvény még nem rekesztette ki a köznépet a vadászatból, a tiltott területeken egyre gyakoribbá vált a vadorzás és az orvvadászat. A király és a főurak kedvelt vadászterületeik egy részének bekerítésére kényszerültek. IV. Béla a Szepességben létesített fallal körülvett vadaskertet szarvasok számára. Nagy Lajos egy 1362-ből származó feljegyzés szerint a liptói Csemicén építtetett vadaskertet, Mátyás királynak pedig a zólyomi Véghlesen volt vadaskertje és kastálya …írja Molnár László, a felvidéki vadaskertek történetének feldolgozója.
A VÁRAK KÖRÜL KIALAKULÓ vadaskertek tulajdonképpen hármas céllal létesültek: megvédeni az orvvadászoktól az értékes vadállományt, gondtalan és eredményes vadászatot biztosítani, valamint bármikor szállíthattak innen a konyhára friss vadhúst. A központi hatalom gyengülésével a helyi főurak, kiskirályok, – Csák Máté a Felvidéken, Kán László Erdélyben – saját vadasaikban igyekeztek túltenni az uralkodón, így is fitogtatva hatalmukat. II. András amikor meglátogatta Csák Mátét Trencsén várában, a vár ura nagyszabású vadászatot tartott a vadaskertjében: a kétnapos vadászat után 20 falu szekerei hordták a várba az elejtett vadat.
A vadaskertek – főleg a reneszánsz alatt indultak fejlődésnek. Nagy Lajos szívesen kereste fel diósgyőri, nagyszombati és zólyomi vadászkastélyait, amelyek mellett kőfallal körülvett kiterjedt vadasok terültek el. Zsigmond király is szívesen vadászott, bár kedves szepességi vadaskertjének gyakori felkeresésében köszvénye gátolta. Sok vadaskert mellett létesült egyházi intézmény (a nyéki vadaskertnél a budaszentlőrinci, a börzsönyi vadaskert mellett a márianosztrai pálos kolostor), mivel így az uralkodó vallásgyakorlása csak kissé kurtította meg a vadászati szórakozást. A kedvelt vadászkastélyokhoz azonban nemcsak a vadászat szenvedélye vonzotta az uralkodókat. A világ elől elhúzódva, szerelmi kalandokra is adódott alkalom. Ezért kereste fel szívesen Zsigmond a Csallóközben kismegyeri Vadászkertjét, s Szép Ilonka és Mátyás szerelme is vadászat során szövődött. Mátyás börzsönyi vadászatait a mai napig számos emlék, elnevezés őrzi. Krónikása, Bonfini írja le messze földön híres nyéki vadaskertjét és palotáját: „Buda határában egy másik kisvárosi palotája volt a harmadik mérföldkőnél, ahol erdei vadkanoknak valóban terjedelmes kertjei láthatók”. Oláh Miklóstól tudjuk, hogy a nyéki vadaskertet kőfallal vették körül, s „a legkülönfélébb vadban bővelkedik”.
Mátyás halála után az országgal együtt a vadászat is hanyatlott. II. Ulászló idején a hatalomra törő nemesség a főpapság mindent elkövetett, hogy törvényesen is megszerezze a vadászat kizárólagos jogát. Az 1504-ben kiadott dekrétum végül kizárta a vadászatból nemcsak a jobbágyokat, hanem a polgárságot és az idegeneket is.
Még a török idők előtt legendás híre volt a csepeli „vadas”-nak. Vadbőségét jelzi- főleg apróvadra volt alkalmas a folyó alkotta természetes kerítéssel körülzárt sziget -, hogy egyaránt itt telepítették le a királyi solymászok és kutyapecérek egy részét. Így mindig kéznél voltak, ha vadászatot rendeztek.
A TÖRÖK IDŐK ALATT a vadaskertek elpusztultak, csak a töröktől nem dúlt részeken maradt fent néhány. Így egy levélből tudjuk, hogy 1551-ben Lázár István székely főember Gyergyószékből négy bölényt küldött Nádasdy Tamás nádor fogarasi vadaskertjébe. Feljegyzés maradt arról, hogy Szulejmán meglátogatta Mátyás híres, de akkorra már romjaiban heverő nyéki vadaskertjét. A sárvári vadaskertből pedig a portyázó törökök dámot szállítottak a konstatinápolyi Portára.
A XVIII. és XIX. században ismét virágzott a vadaskerti kultúra. Az egymáson-túltevés, a vagyonmutogatás nemcsak a paloták pompájában, díszkertek létrehozásában, hanem a vadaskertek nagyságában is minél több látványos vadászat megrendezésében is megmutatkozott. Pozsony vármegyében a Pálffy-uradalom kerített be Malackán 6300 hektárt nyugatról hozatott szarvasok és dámok számára. Vöröskő mellett 1200 hektáron mármarosi szarvasokat, a pudmeritzi és szomolányi birtokon 6000 hektáron szarvasokat, vaddisznókat tartottak. Külföldön is híre volt a XIX. század elején a hg. Esterházy uradalom ozorai vadászatainak. A mai Gyulaj határában megtartott vadászatokat német mintára tartották. Rengeteg jobbággyal, szakszemélyzettel beszorították messze környék vadjait a főfalon nyitott kapukon át a vadaskertbe, ahol mintegy 300 hektárt palánkcsalittal (vászonfallal) vettek körül. Aztán az itt felállított lőállások elé terelték a vadat. E látványos vadmészárlásokhoz rengeteg vadra volt szükség. Közel 6000 gímszarvast és dámot, valamint 800 vaddisznót tartottak. A mérhetetlen vadkár ellensúlyozására a herceg évenként 40 000 forint kárpótlást fizetett ki a környék birtokosainak.
VOLTAK AZONBAN olyan főurak, akik valóban szakmailag megalapozottan kezelték vadaskertjeik virágait. A Nyitra megyei Ghymesen Forgács Károly 9000 hektáros vadaskertjéből kihasított külön területen 1868-ban megpróbálkozott a muflon vadaskerti, majd szabadtéri meghonosításával – sikerrel. A Magas-Tátrában és a Bélai-havasokban fekvő javorinai uradalomban idegen földrészekről származó fajok meghonosításával próbálkoztak – sikertelenül. Sem az amerikai bölény, sem az ázsiai szarvas fajok és kőszáli kecskék nem maradtak meg, pedig hihetetlen pénzt adtak ki a vadaskert sikeres fejlesztésére. A kistapolcsányi vadaskert 1906-ban létesült, összesen 12 000 hektárt kerítettek be, ahová a szarvasok mellé bölényeket és muflonokat is hozattak.
Az első világháborút megelőzően közel másfélszáz kerített vadaskert volt Magyarországon, nagyságuk a 100 hektártól a 12 000 hektárig terjedt. Jó néhányuk neve még ma is fogalom a magyar vadgazdálkodás történetében: Füzérradvány, Sellye, Betlér, Bajna, Bonchida. A két világháború között csak néhány vadaskert működött, ezek egy része is tovább pusztult. Megmaradt a fehérvárcsurgói vadaskert, ahol az ország egetlen szika szarvas állományát őrzik. Aránylag épen maradt a gyarmatpusztai történelmi vadaskert, amelynek kőfala az ország legnagyobb vadgesztenyését öleli körül. Ez a kőlapokon nyugvó téglából készült 2,2 méter magas kőfal 8 kilométer hosszú. A beépített 2 millió téglát helyben égették ki.
Egykori tulajdonosa – Sándor Móric, „az ördöglovas” – gímet és dámot tartott a kertben.
A felszabadulást követő időkben a magyar vadgazdálkodás nem számolt a vadaskertekkel. Ami volt, az tovább pusztult – ma a legtöbb egykori vadaskertnek csak néhány kerítésdarabját találni. Kivétel csupán az előbb említett két történelmi vadaskert. Nemrég a vadaskertet még amolyan úri pénzpocsékolásnak ítélték. Aztán a valóság és a kényszer megtanított a helyes megítélésre.
A nagyvadállomány túlszaporodott. A szarvas és a vaddisznó megjelent olyan területeken is, ahol azelőtt soha nem fordult elő, s megnövekedett mind a mezőgazdasági, mind az erdőgazdasági vadkár. A megváltozott környezet, és az átalakult mező- és erdőgazdasági művelés is „segített” széthúzni a vadállományt. És nem sikerült sem papírral, sem tollal, sem pedig vadászfegyverrel visszakényszeríteni eredeti élőhelyére, az erdőbe a szarvast és a vaddisznót. Ekkor kezdődött el – a hetvenes évek elején – a kerítések építése, Gemencen kísérletezték ki a faoszlopos, 5X5 centiméter lyukbőségű vastag drótfonatos vadkerítés alaptípusát. Nem olcsó, kilométerenként 250-300 000 forint, de néhány esztendő alatt a lecsökkent vadkár révén megtérül. Viszont állandójelleggel gondozni, javítani és ellenőrizni szükséges, mert nemcsak a négylábúak rongálják, hanem a kétlábúak is…
GÖDÖLLŐ, BUDAVIDÉK, majd Gyulaj vadászterületeinek egy részét kerítették be, és még jó néhány területet vettek körül vadkerítéssel.
A szomszédos országok némelyike is hasonló gondokkal küzd: sok a nagyvad, egyedül a kerítés segít. Igen, segít, de csak akkor, ha a körülkerített területeken sokkal magasabb igényű és szakszerűbb vadgazdálkodást folytatnak. Ide már alapos szakmai ismeret, örökléstanban és élettanban jártas, a takarmányozást, vadföldművelést és tenyésztést jól értő irányítás szükséges. Bebizonyosodott, hogy az állat magatartást, évszázadokon át kialakult szokásait, mozgását, vonulását figyelembe nem vevő kerítésépítés, amely nem keríti az erdőszéli vadlegelőt a vadaskerthez, hatalmas károkat, elhullást és minőségi visszaesést okozhat a bezárt vadállományban. Máig is tart a vita a vadbeugrókról. Ez a feudalizmustól öröklött irigységből táplálkozik: „Ugorjon be hozzám a szomszéd vadja, majd meglövöm én!” Ismeretlen számú, állandóan ellenőrizhetetlen minőségű vadállománnyal hazai méretű kerített területeken is előbb-utóbb minőségromlás következik be.
A zártterületű vadtartás elterjedése, népszerűsége és kényszere vitte a vadaskertek ügyét 1974-ben a CIC Rezervátum és Vadaskerti Bizottsága elé. Az alapdokumentum minősítette a zártterületű vadtartást és meghatározta, hogy vadaskertnek minősül minden terület, amely a vadon élő állatfajok érdekét szolgálja.
A HAZAI KERÍTETT vadászterületek többsége valójában hatalmas. A 10 000 hektárt is meghaladó méretűekre nem szerencsés a vadaskert kifejezést használni, helyette megfelelőbb zárttéri nagyvadgazdálkodásról beszélni. Az 1000 hektár alatti területekre a vadaskert kifejezés helytálló.
A távlati vadgazdálkodási tervezés egyaránt számol a jövőben a kisebb, speciális vadaskertekkel és a nagyobb, zártterületű vadgazdálkodást folytató vadászati egységekkel. A kisebb vadaskertek egy-egy vadfaj számára ajánlottak. Ilyen a vadásztársasági kezelésben lévő devecseri vaddisznós kert, vagy az állami területeken létesült isaszegi, tímári vaddisznós kertek, a gyarmatpusztai muflonkert vagy az ugyan ott lévő egyes hasznosítású kőfalas vadaskert. Újabb nagy területek bekerítése csak indokolt esetben ajánlott, mivel a meglévő kerítések visszaszorították a nagyvadat azokról a helyekről, ahol jelentősen károsítottak. Ez tenyésztési szempontból is meggondolandó, mivel egy helytelenül vezetett kerítésnyomvonal elvághatja a szarvas természetes vonulását, s így egyes területeken lecsökkenhet az állomány, sőt minőségi leromlás is bekövetkezhet egy-egy tájegységen belül.
A föld racionális kihasználása érdekében a gazdaságosan nem művelhető területeken kisebb vadaskertek, esetleg ideiglenes jelleggel szoktató kertek – muflon és dám számára – épülhetnek. Például az Északi- és Dunántúli Középhegység déli lejtőin több helyen gyenge minőségű, úgynevezett rontott erdők találhatók, amelyek többnyire csatlakoznak a lejtős területek alacsony hozamú földjeihez.
NAPJAINKBAN SZÁMOS HELYEN szívesen telepítenek dámot és muflont a vadásztársaságok. Mindkét vadfaj jól kötődik helyéhez, de az eredményes telepítés első lépcsőjeként elengedhetetlen 1-2 esztendeig a szoktató kerti tartás. Ezek nagysága az állatok számától, korától és nemétől függ, többnyire 2-20 hektár nagyságú kerített területek, amelyekben – mint minden vadaskertben – alapvetően fontos a vízforrás, vadlegelő és árnyékos terület.
Épült még hazánkban 1971-ben Tatán egy kisebb vadaskert, pontosabban vadbemutató, amely mellett azóta is az állami gazdaságok szakember továbbképzését tartják. Alig egy esztendeje nyílt meg egy vadaspark az európai országokban már korábban elterjedt bemutató vadaskertek mintájára Budakeszin és Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság kezelésében. Ez az országban az egyetlen vadaspark, amely a vadállományt természetes élőhelyén sétautak mellett vadetetőket, sózókat, dagonyákat és magasleseket „üzem közben” mutat be.