Vadászat sólyommal

A sólyommal, vagy az egyéb ragadozómadarakkal (réti sas, ölyv) folytatott vadászat az egyik leghumánusabb és legnagyobb odaadást igénylő válfaja a sportnak.

Sőt! Nem is túlzás azt állítani, hogy a solymászat valójában egy komoly elköteleződést igénylő életforma, a vadászat legnemesebb változatainak egyike.

Érdekes, hogy a közel-keleten mind máig hatalmas divatja van a solymászatnak, míg Európában lényegében újra meg kellett honosítani. Nem ritka látvány az Egyesült Arab Emirátusban a sivatagban luxusautóval száguldó solymász, aki épp madarát igyekszik követni GPS és egyéb jelzőberendezések segítségével, s nem vicc: ezek a madarászok autóban ülve, komoly sebesség mellett végzik a kézre hívást is…

A solymászat Magyarországon

Hazánkba olasz közvetítéssel jutott a sport a 15. század környékén, bár egyes szakértők úgy vélik, hogy honfoglaló őseink is foglalkoztak már ragadozómadár-idomítással, ám ennek bizonyítékait ezer év elteltével nem egyszerű felmutatni.

A solymászat elterjedésével a mindenkori magyar királynak saját udvari solymásza lett, aki elkísérte az uralkodót vadászataira, s mindenkor a király rendelkezésére állt, lett légyen szó kisebb állatok elejtéséről, vagy izgalmas bemutatók prezentálásáról.

A 20. század elejére kritikusan megfogyatkozott a solymászok száma, s majdhogynem el is tűnt a sportág, mire aztán az 1990-es évek második felében ismét teret nyer ez a gyönyörű hagyomány.

Ma fő egyesületként  a Magyar Solymász Egyesület felel a szakma ügyeiért.

Mekkora a solymászat felszerelésigénye?

Egy jó minőségű solymászkesztyű nélkül lehetetlenség kézre hívni a madarat, hiszen az állat a karmai segítségével kapaszkodik meg, s amit megragad, azt addig nem ereszti el, ameddig szükségesnek érzi a szorítást.

A sapka szintén elengedhetetlen. A sólyom fejére méretezett sapka célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben kizárjon minden zavaró tényezőt, s elősegítse a solymász és madara közötti harmonikus egyensúly megvalósulását. A madarász dönt a vadászat megkezdéséről, amit egy nyugodt, kiegyensúlyozott madár mindig örömmel vesz (persze ehhez szükséges az etetések megfelelő ütemezése is, hiszen a madaraknak mindig részesülniük kell a zsákmányból).

A béklyó, a forgókarika és a póráz arra szolgálnak, hogy a vadász mindig képes legyen rögzíteni a sólymot, ha szükséges. Nagyon fontos természetesen, hogy ez a rögzítés soha ne okozzon fájdalmat az állatnak.

Ha minden tökéletesen együtt áll, az ülőkéivel, állványaival, csörgőével és tarisznyájával felszerelt solymász és hűséges madara előtt nincs akadály.

A solymászat ugyanis nem csupán gyönyörű sportág, de a vadászat egyik legeredményesebb válfaja is.

Scroll to Top
HUF
  • HUF
  • EUR