Nosztalgia

David Hall

David Hall David Hall neve Európában is ismerősen kell, hogy csengjen azok számára, akik komolyan érdeklődnek az amerikai sporthorgászat és vadászat iránt, hiszen Hall volt az, aki 30 évvel ezelőtt elindította a mára a szakmában kultikusnak számító Fisherman magazint, de a Match Fishing és a Pole Fishing lapok is az ő nevéhez fűződnek. Hall nélkül […]

David Hall Read More »

Pumát fotóztak Tennesseeben!

Pumát fotóztak Tennesseeben! Szenzációs fotó járta be az amerikai online vadászújságok és természetvédelemmel, állatvilággal foglalkozó weboldalak egészét. Valóban szenzációról van szó. Egy Nashville nyugati részén található erdőben kihelyezett éjjellátó kamera fotókat készített egy pumáról. Nincs ebben semmi érdekes, mondhatnánk. Aki viszont kisit is jártas a terület élővilágával kapcsolatban, tudja, hogy minden tudós, vadász és természetjáró

Pumát fotóztak Tennesseeben! Read More »

A tacskó (Nimród, 1978. szeptember)

A tacskó (Nimród, 1978. szeptember) dr. F.T.: A tacskó Sajátságos megjelenésű, jellegzetesen rövid lábú kutyák. Eredetük a kopókra vezethető vissza – ezt igazolja nemcsak fejformájuk, farok tartásuk, hanem jellemző belső tulajdonságaik: rámenősségük, fogósságuk, csapázási hajlamuk. Rövid lábú kutyák szinte a világ minden kultúr területéről ismertek, így megjelenésük több helyen, különböző időkben, de régen – legalább

A tacskó (Nimród, 1978. szeptember) Read More »

Baklövés?! (Nimród, 1978. szeptember)

Baklövés?! (Nimród, 1978. szeptember) Bodor Miklós: Baklövés?! Öregembe ült a farönkön. Bicskájával farigcsált valamit és félhangosan énekelt:„…Látod, milyen ködös időLátod hogy esik az eső…” Nem szeretem általában az erdőn való zajongást, de most megálltam egy percre. mert szép volt az ének. Jó hangja volt az öregnek. Végigzengett a völgyön. A fák zümmögő kórusként vele daloltak.

Baklövés?! (Nimród, 1978. szeptember) Read More »

Egy régi libázás (Nimród, 1978. szeptember)

Egy régi libázás (Nimród, 1978. szeptember) Tóth Vendelné: Egy régi libázás Ősz van már újra, napsugaras, ökörnyálas vénasszonyok nyara. Szeretem az őszt, kedvenc évszakom.Minden évben újra visszahozza ifjúságunk vadászélményeit. Alighogy befejeződött a vadászidény, máris az új őszre vártunk. Mennyi boldog, izgalmas várakozás. Nagyboldogasszony napján kezdődött a fogolyvadászat. Ó azok a csodálatos őszbe hajló hajnalok és

Egy régi libázás (Nimród, 1978. szeptember) Read More »

Rendhagyó szarvasvadászat (Nimród, 1978. szeptember)

Add meg ittRendhagyó szarvasvadászat (Nimród, 1978. szeptember) a címsor szövegét Tóth László: Rendhagyó szarvas vadászat Úgy kezdődött, mint minden szeptember végi szarvas vadászat. Huszadika körül kaptam az értesítést, hogy a hűvösödő éjszakák meghozták a jó bőgést. esténként és hajnalonta harsog az erdő; de még a falu szélére is bemerészkednek a bikák.Gyors készülődés és 23-án indulás

Rendhagyó szarvasvadászat (Nimród, 1978. szeptember) Read More »

Metszéspontok (Nimród, 1978. szeptember)

Metszéspontok (Nimród, 1978. szeptember) Rakk Tamás: Metszéspontok Vásárfia A magasles megtágult eresztékei fáradtan nyikordultak, amikor Günther mozdult egyet-egyet a deszkán.Igazán gondoskodhatnának kényelmesebb ülésről is azért a pénzért, amit egy bikáért elkérnek. Ezek a magyarok sohasem tanulnak meg szervezni! Könnyű ennek a vadőrnek, más dolga sincs az életben, mint a vadat figyelni és csendben maradni…Bezzeg nekem

Metszéspontok (Nimród, 1978. szeptember) Read More »

Az őzagancs bírálata (Nimród, 1978. augusztus)

Az őzagancs bírálata (Nimród, 1978. augusztus) Útmutatás a bírálat elvégzéséhez (A bírálat a C.I.C. képlet alapján történik.) PONTÉRTÉKEK: Méretek: Pontok:1. A két szár hosszának átlaga, cm x 0,52. Agancssúly kiskoponyával, g x 0,13. Agancs-köbtartalom cm3 x 0,3Szépségpontok:4. Szín 0-4 pont5. Gyöngyözés 0-4 pont6. Rózsa 0-4 pont7. Terpesztés 0-4 pont8. Ágvégek 0-2 pont9. Szabványosság, szép nemes

Az őzagancs bírálata (Nimród, 1978. augusztus) Read More »

A vizsla megtanítható csapázásra (Nimród, 1978. június)

A vizsla megtanítható csapázásra (Nimród, 1978. június) ifj. Illy Bertalan: A vizsla megtanítható csapázásra A mai korszerű lövedékek az őzön még rossz lövés esetén is olyan kilövést ejtenek, hogy az bő vérnyom miatt kutya nélkül is gyakran megkerül. Mégis megtörténik – az esetek 8-10 százalékában -, hogy a sebzett őz elvész.Az évente terítékre hozott őzmennyiség

A vizsla megtanítható csapázásra (Nimród, 1978. június) Read More »

Így történt! (Nimród, 1978. augusztus hó)

Így történt! (Nimród, 1978. augusztus hó) Farkas Pál: Így történt! Amikor a vadászatból még csak a vadgazdálkodás érdekelt, a mesének is beillő vadászkalandokat, vadászélményeket magam is csak mesének tűnő vadászélmények többnyire nem mesék, valóságos esetek. Így hát az élmény és az izgalom nálam is igaz történet. Eddig minden nagyvad elejtéséhez élmény fűz, amely ma is

Így történt! (Nimród, 1978. augusztus hó) Read More »

Őzhívás (Nimród, 1978. augusztus)

Őzhívás (Nimród, 1978. augusztus) Mikó István: Őzhívás A nyárád menti völgy csöndben várta a napfelkeltét: szél nem rezdült, eső nem vert, hallgattak a madarak s a távol alvó falu felől hallatszó kutyaugatás szinte növelte ezt a némaságot. Mégis érzett, hogy az egész táj valamikét egy történés részese – közeledik hozzá a hajnal.Végtelen lassan világosodott, másodpercnyi

Őzhívás (Nimród, 1978. augusztus) Read More »

A mai sörétes puskák III. (Nimród, 1978. augusztus)

A mai sörétes puskák III. (Nimród, 1978. augusztus) vadr. Zalay József: A mai sörétes puskák III. A LAKATSZERKEZET feladata a puska elsütése. Fő részei: a kakas a kakast előrefeszítő ütőrugó, az ütőszeg a ravasz és a ravaszt a kakashoz szorító rugó. A ravasz (elsütő billentyű) nem kapcsolódik közvetlenül a kakashoz, hanem csak egy rudazat, az

A mai sörétes puskák III. (Nimród, 1978. augusztus) Read More »

Szép puska – jó puska (Nimród, 1978. augusztus)

Szép puska – jó puska (Nimród, 1978. augusztus) dr. Heltay István: Szép puska – jó puska Egy hét szabadságom volt még és a családommal úgy döntöttünk, hogy azt Galyatetőn, illetve annak közelében egy csendes kis erdészházban töltjük. Nagyokat sétálunk, gombázunk, meg szedrezünk a gyerekekkel, szóval kedvünk szerint töltjük el ezt a pár napot.Miután a vadászterület

Szép puska – jó puska (Nimród, 1978. augusztus) Read More »

Szép puska – jó puska (Nimród, 1978. augusztus)

Szép puska – jó puska (Nimród, 1978. augusztus) dr. Heltay István: Szép puska – jó puska Egy hét szabadságom volt még és a családommal úgy döntöttünk, hogy azt Galyatetőn, illetve annak közelében egy csendes kis erdészházban töltjük. Nagyokat sétálunk, gombázunk, meg szedrezünk a gyerekekkel, szóval kedvünk szerint töltjük el ezt a pár napot.Miután a vadászterület

Szép puska – jó puska (Nimród, 1978. augusztus) Read More »

A mai sörétes puskák II. (Nimród, 1978. július)

A mai sörétes puskák II. (Nimród, 1978. július) dr. Z. J.: A mai sörétes puskák II. A zár teszi lehetővé a puska nyitását és csukását, ezért olyan erősnek és tökéletesnek is kell lennie, hogy kinyílás nélkül kibírja a töltény robbanásakor keletkező nyomást. A zár a cső végét elzáró zárótestből, a csöveket rögzítő reteszekből és az

A mai sörétes puskák II. (Nimród, 1978. július) Read More »

A mai sörétes puskák II. (Nimród, 1978. július)

A mai sörétes puskák II. (Nimród, 1978. július) dr. Z. J.: A mai sörétes puskák II. A zár teszi lehetővé a puska nyitását és csukását, ezért olyan erősnek és tökéletesnek is kell lennie, hogy kinyílás nélkül kibírja a töltény robbanásakor keletkező nyomást. A zár a cső végét elzáró zárótestből, a csöveket rögzítő reteszekből és az

A mai sörétes puskák II. (Nimród, 1978. július) Read More »

A tolvaj (Nimród, 1978. július)

A tolvaj (Nimród, 1978. július) Albin Krynski: A tolvaj AMIKOR A LŐÁLLÁSOMAT elfoglaltam, akkor fogtam csak föl igazán, mekkora szerencse ért. Türelmesen vártam…és most itt vagyok. Nem „kibicként” vagy szívességből meghívott vendégként, hanem egy család teljes jogú tagjaként…amely számomra – nem is olyan régen még – megközelíthetetlennek tűnt. A mai napra egész életemben emlékezni fogok.

A tolvaj (Nimród, 1978. július) Read More »

A tolvaj (Nimród, 1978. július)

A tolvaj (Nimród, 1978. július) Albin Krynski: A tolvaj AMIKOR A LŐÁLLÁSOMAT elfoglaltam, akkor fogtam csak föl igazán, mekkora szerencse ért. Türelmesen vártam…és most itt vagyok. Nem „kibicként” vagy szívességből meghívott vendégként, hanem egy család teljes jogú tagjaként…amely számomra – nem is olyan régen még – megközelíthetetlennek tűnt. A mai napra egész életemben emlékezni fogok.

A tolvaj (Nimród, 1978. július) Read More »

Medvevadászat (Nimród, 1978. július)

Medvevadászat (Nimród, 1978. július) Stanislaw Zaborowski: Medvevadászat Amikor felnyitottam a szemem, sehogyan sem jutott eszembe, hol is vagyok.A kemence előtt, amely akkora volt, mint egy átlagos varsói lakás hálószobája, báránybekecsbe bújt alak térdelt és a tüzet fújta.Hol vagyok, és egyáltalán mit keresek itt? Ébren vagyok-e, vagy mindez még álom? Vakítóan fehér szoba, ahol még sohasem

Medvevadászat (Nimród, 1978. július) Read More »

Medvevadászat (Nimród, 1978. július)

Medvevadászat (Nimród, 1978. július) Stanislaw Zaborowski: Medvevadászat Amikor felnyitottam a szemem, sehogyan sem jutott eszembe, hol is vagyok.A kemence előtt, amely akkora volt, mint egy átlagos varsói lakás hálószobája, báránybekecsbe bújt alak térdelt és a tüzet fújta.Hol vagyok, és egyáltalán mit keresek itt? Ébren vagyok-e, vagy mindez még álom? Vakítóan fehér szoba, ahol még sohasem

Medvevadászat (Nimród, 1978. július) Read More »

Két nap a vaddisznók nyomában (Nimród, 1978. július)

Két nap a vaddisznók nyomában (Nimród, 1978. július) Amikor Zielona Gorából elindultunk, piszkosszürke pocsolyák búcsúztatták a társaságot, itt viszont minden megfelel a kalendáriumnak. Igazi tél van, amilyet az utóbbi időkben oly ritkán élvezhettünk. Még nem tudjuk, hogy két nap múlva majd éppen olyan váratlanul eltűnik, mint ahogyan jött.A Dzik vadásztársaság hivatásos vadásza, Tomasz Smilen azzal

Két nap a vaddisznók nyomában (Nimród, 1978. július) Read More »

Elsütőgombos puska: Egy bock duplagolyós puska a vadászathoz

Elsütőgombos puska: Egy bock duplagolyós puska a vadászathoz A lőfegyverek történelmében bőségesen találhatóak érdekes találmányok. De ezek nagy része soha nem tudott érvényesülni. Ezekhez tartozik a Bonnból származó Emil Martin úgy nevezett elsütőgombos puskája. De tulajdonképpen milyen fegyver ez? Utánajártunk ennek a kérdésnek. Az elsütőbillentyű-kengyel és elsütőbillentyűk helyett E.R. Martin elsütőgombos puskája csak egy kis

Elsütőgombos puska: Egy bock duplagolyós puska a vadászathoz Read More »

Medvevadászat (Nimród, 1978. július)

Medvevadászat (Nimród, 1978. július) Stanislaw Zaborowski: Medvevadászat Amikor felnyitottam a szemem, sehogyan sem jutott eszembe, hol is vagyok.A kemence előtt, amely akkora volt, mint egy átlagos varsói lakás hálószobája, báránybekecsbe bújt alak térdelt és a tüzet fújta.Hol vagyok, és egyáltalán mit keresek itt? Ébren vagyok-e, vagy mindez még álom? Vakítóan fehér szoba, ahol még sohasem

Medvevadászat (Nimród, 1978. július) Read More »

A mai sörétespuskák I. (Nimród, 1978. június)

A mai sörétespuskák I. (Nimród, 1978. június) dr. Zalay József: A mai sörétes puskák I. A sörétes puskának a múlt század végéig kialakult szerkezeti felépítése megközelíti az ideális megoldást, amit mutat az is, hogy azóta is csak kisebb módosításokra volt szükség, illetve lehetőség. Lássuk hát a fő szerkezeti elemek leggyakrabban alkalmazott felépítési módját és működését.

A mai sörétespuskák I. (Nimród, 1978. június) Read More »

Ártéri vendégségben (Nimród, 1978.június)

Ártéri vendégségben (Nimród, 1978.június) Rakk Tamás: Ártéri vendégségben Tibor alatt sisteregtek a Lada kerekei és minden porcikáját jóérzés járta át, mert ez a száguldás kézzelfogható biztosíték, hogy négy napra feledkezhet munkahelyi és családi gondjairól, lazíthat a hétköznapok feszes tempóján és az elkövetkező rövid idő alatt minden pillanatát a vadászatnak szentelheti.Kihajolt az ablakon és élvezte, ahogy

Ártéri vendégségben (Nimród, 1978.június) Read More »

Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló részlet (Nimród, 1978. június)

Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló részlet (Nimród, 1978. június) Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló …Elindultunk. Méla és lándzsása vezette a menetet a csapáson, az árnyékot meg-megszakította a lombok között áttűző napfény. Az erdő hűvös, kora reggeli szaga helyett most valami undok büdösséget éreztem, olyat, mint a macskapiszok szaga.-Mi ilyen büdös? – súgtam Tatának.-Páviánok – mondta.Egész törzsre való

Ernest Hemingway: Afrikai vadásznapló részlet (Nimród, 1978. június) Read More »

A keleti sztyeppéken (Nimród, 1978. június)

A keleti sztyeppéken (Nimród, 1978. június) Fodor: A keleti sztyeppéken Lassan már hagyománnyá válik évről évre számot adni a NIMRÓD hasábjain a tavaszi hónapokban a legnagyobb európai madárról. Hazánk túzokállományát jl ismerjük, szintén pontos adatokat tudunk Közép-Európa túzoklakta országainak: Ausztriának, Csehszlovákiának, Jugoszláviának, Lengyelországnak, a Német Demokratikus Köztársaságnak és Romániának madarairól.Jóleső érzés, hogy szomszédaink és barátaink

A keleti sztyeppéken (Nimród, 1978. június) Read More »

Vaddisznó (Nimród, 1978. június)

Vaddisznó (Nimród, 1978. június) Páll Endre: Vaddisznó (Sus scrofa) Egész Európában őshonos, de a Skandináv félszigetről, a Brit-szigetekről, Dániából és újabban Hollandiából teljesen kiirtották.Szardínia szigetén, Észak-Afrikában, a Szovjetunió ázsiai részén is megtaláljuk.Ázsiában egészen a Himalája északi lejtőjéig és a Tien-San hegység erdeiig elterjedt.Hazánkban őshonos. Legnépesebb állományai erdősült megyéinkben találhatók. Újabban alföldi előfordulása sem ritka, terjeszkedése

Vaddisznó (Nimród, 1978. június) Read More »

Kajtatóebek (Nimród, 1978. május)

Kajtatóebek (Nimród, 1978. május) dr. Fodor Tamás: A kajtató ebek A sűrű, bozótos, nádas fedett terepek legjobb vadászkutyája. A sűrűben meghúzódó apróvad csak finom szaglású, kitartó, nyugodt természetű vadászebbel zavarható fel, amely hangtalanul vagy rövid jelzésekkel kajtat. Néhány kajtató eb alaposabban átfésüli a bozótot, nádat, mint tíz-tizenkét hajtó. A velük való vadászat ritka élvezetet nyújt:

Kajtatóebek (Nimród, 1978. május) Read More »

A sörétespuska és a sörétlövés (Nimród, 1978. május)

A sörétespuska és a sörétlövés (Nimród, 1978. május) dr. Zalay József: A sörétes puska és a sörétlövés Az elöltöltő puskák töltése még nehézkes, működése pedig – különösen esős időben – meglehetősen bizonytalan volt.A puskát nem lehetett kiüríteni, így balesetveszélyt is rejtett magában. Ezen hibák kiküszöbölésére a 19. század elején foglalkozni kezdtek hátultöltő puskák kialakításával.A hátultöltő

A sörétespuska és a sörétlövés (Nimród, 1978. május) Read More »

A somogyi őzbak (Nimród, 1978. május)

A somogyi őzbak (Nimród, 1978. május) dr. Studinka László: A somogyi őzbak 1975 május tizedikén délidőben fordultam be a Nagybajom-böhönyei országútról – a vadászházhoz vezető – homokútra. Ott már várt T. János hivatásos vadász, a területnek már hosszú évek óta gondozója és vadállományának igen jó ismerője. Régóta ismerjük mi is egymást, de régen nem találkoztunk.

A somogyi őzbak (Nimród, 1978. május) Read More »

Elveszett a sebzett bivaly (Nimród, 1978. május)

Elveszett a sebzett bivaly (Nimród, 1978. május) Nagy Gyula Csaba: Elveszett a sebzett bivaly Hajnalban indultunk a Nemzeti Park szomszédságában levő Kilingéba! Panasz érkezett az ültetvényüket féltő bennszülöttektől, hogy a kukorica és a bab vetéseket a bivalyok és a vízi bakok előszeretettel látogatják. A kár elhárítására dr. Nagy Endrét kérték meg! Még sötétben ültünk fel

Elveszett a sebzett bivaly (Nimród, 1978. május) Read More »

A Sásos-laposi nagy bak története (Nimród, 1978. május)

A Sásos-laposi nagy bak története (Nimród, 1978. május) dr. Horváth Béla: A Sásos-laposi nagy bak története Február végén vadőrünk rendkívül vastag, magas, hosszúágú hullott őzagancsot hozott lakásomra. A Sásos-lap környékén találta. Öreglegény fejdísze volt. Elhatároztam, tavasszal megkeresem a gazdáját.Elmúlt a szalonkavárás tavaszi öröme. Benépesült az erdő-mező. Nyugtom nem volt. Nap, mint nap jártam a bak

A Sásos-laposi nagy bak története (Nimród, 1978. május) Read More »

Közelre és távolra: A ZEISS Victory V8 céltávcső

Közelre és távolra: A ZEISS Victory V8 céltávcső A ZEISS Victory V8 4,8-35×60 céltávcső összességében a ZEISS legerősebb optikája. Számos technikai újítással és javítással állít fel mércéket és a távoli lövésekhez készült. Egy ambiciózus vadász elment vadászni a ZEISS Victory V8 4,8-35×60 céltávcsővel. Itt olvasható az izgalmas jelentés az első vadászatról a céltávcsővel. Én tényleg

Közelre és távolra: A ZEISS Victory V8 céltávcső Read More »

Kutyaiskola (Nimród, 1978. április)

Kutyaiskola (Nimród, 1978. április) Melyek a vizsla leglényegesebb fegyelmi gyakorlatai? – kérdezik sokan. A legnevesebb idomítók könyveiben tallózva, a legfontosabb feladatként általában a hasalást, más néven a droppot találjuk meg. Félix Endre kiváló kutyaszakértőnk és idomítónk valamennyi könyvében, cikkében a legnagyobb teret ennek a gyakorlatnak szenteli. De már elődje, Fónagy József felfedezte a hasaltatás fontosságát.

Kutyaiskola (Nimród, 1978. április) Read More »

A dámszarvas (Nimród, 1978. április)

A dámszarvas (Nimród, 1978. április) Szabolcs József: A dámszarvas A szarvasfélék családjába tartozik, a gímszarvasnál jóval kisebb.Hímjét bikának, nőstényét tehénnek, a szaporulatát borjúnak nevezzük. A bika testi fejlődése az ötödik életévéig tart, a tehén egy-két évvel korábban éri el fejlődése tetőfokát. A fejlett bika testsúlya augusztus-szeptemberben a legnagyobb és megközelíti a mázsát, míg a tehén

A dámszarvas (Nimród, 1978. április) Read More »

A sörétes puska és a sörétlövés (Nimród, 1978. április)

A sörétes puska és a sörétlövés (Nimród, 1978. április) dr. Zalay József: A sörétes puska és a sörétlövés(A sörétes puska fejlődéstörténete) Az első tűzfegyverek megjelenésétől – a XIV. század elejétől – a mai sörétes puskák kialakulásáig a fegyvergyártás jelentős fejlődésen ment át. Ezt a fejlődést a sörétes puska szempontjából a puska fő részeinek változásain keresztül

A sörétes puska és a sörétlövés (Nimród, 1978. április) Read More »

Jávorbikára a vilniusi erdőkben (Nimród, 1978. április)

Jávorbikára a vilniusi erdőkben (Nimród, 1978. április) Tóth László: Jávorbikára a vilniusi erdőkben Igen elterjedt a nyest-kutya (jenotovidnaja szobáka).Elég volt a kedélyek felizgatásához az a kijelentés, hogy ezek közül bármelyik lőhető és 4, azaz négy jávorbika kilövésére is lehetőségem lesz.Ez legmerészebb álmaimat is túlszárnyaló ígéret volt! Eddigi jávorszarvas-vadászataimnál szerzett tapasztalatok birtokában arra gondoltam, hogy jó,

Jávorbikára a vilniusi erdőkben (Nimród, 1978. április) Read More »

Őzselejtezés (Nimród, 1978. április)

Őzselejtezés (Nimród, 1978. április) Páll Endre: Őzselejtezés Sok tapasztalt vadász szájából hallottam már: a legnehezebben meghatározható trófeás vadunk az őzbak! A szarvasbika korát és az agancs minőségét rövid megnézés után többnyire biztosra meg tudom állapítani, de az őzbaknál már számtalanszor becsapódtam.BEVALLOM ŐSZINTÉN, magam is így vagyok vele. Sokszor lőttem, vagy a vendégem lőtt öregnek vélt

Őzselejtezés (Nimród, 1978. április) Read More »

Manyarai szafari (Nimród, 1978. március)

Manyarai szafari (Nimród, 1978. március) Nagy Gyula Csaba: Manyarai szafari Az 1950-es években Kittenberger Kálmán nagy Afrika-vadász egy fényképet dedikált: „A leendő big game Hunter and Naturalist”.„Nagy Csaba öcskösnek öreg barátja: Kitti bácsi!” Ekkor még nem gondoltam rá, hogy egyszer én is kijutok Afrikába és a nagyhírű szerény vadász kemény munkával, izzadsággal megtett útját követni

Manyarai szafari (Nimród, 1978. március) Read More »

Varjúcsapda (Nimród, 1978. március)

Varjúcsapda (Nimród, 1978. március) Alexay Zoltán: Varjúcsapda A varjak természetes ellenségeit az ember annyira kipusztította, hogy ezek a nagytermetű, intelligens jól alkalmazkodó madarak rendkívüli módon elszaporodtak, s nagy tömegeik veszélyeztetik a hasznos vadállományt. Számuk apasztására tett kísérletek nem jártak eddig számottevő eredménnyel.Az NSZK-ban régóta ismeretes egy olyan módszer – a varjú csapdával történő befogása –

Varjúcsapda (Nimród, 1978. március) Read More »

A gímszarvas (Nimród, 1978. március)

A gímszarvas (Nimród, 1978. március) Vadásznyelvünk csak egyszerűen szarvasnak nevezi, míg a tudományos neve gímszarvas (Cervus elaphus). Hímje: bika, nősténye: tehén, szaporulata egy éves koráig: borjú. A borjúkorból már kinőtt nőnemű szarvast első ellésig – tehát rendszerint kétéves koráig – ünőnek nevezzük.A vemhesség ideje 34 hét. Az üzekedés (bőgés) szeptember-októberre, míg a borjazás május-júniusra esik.

A gímszarvas (Nimród, 1978. március) Read More »

Akkor és most: A Winchester ’94 alsókulcsos puska

Akkor és most: A Winchester ’94 alsókulcsos puska Winchesterek Lassan sétáltam, vonakodva követtem a feleségemet a házba, ami előtt a „Kiárusítás az udvarban” tábla állt. Habár ő és a gyerekek nagyon izgatottak voltak attól, hogy vajon milyen kincseket találnak a száz éves ház sötét rejtekhelyeiben, én kételkedtem abban, hogy tartogathat bármit, amitől megemelkedne a pulzusom.

Akkor és most: A Winchester ’94 alsókulcsos puska Read More »

Bolyongás (Nimród, 1978. március)

Bolyongás (Nimród, 1978. március) Bársony István: Bolyongás Borzasztó lehetett a Robinson sorsa!…Kivetődni a tenger viharos hullámai közül egy vad szigetre, ahol isten képére teremtett lény egyetlen egy sincsen, s ott érezni a véghetetlen, kietlen magányt: bele lehetne ebbe bolondulni!…Nem a magány miatt, hanem annak rettenetes állandósága miatt.Mert a magány, időszakilag, annyi időre, amennyit mi határozunk

Bolyongás (Nimród, 1978. március) Read More »

Erazmus (Nimród, 1978. február)

Erazmus (Nimród, 1978. február) Paulics Tibor: Erazmus Kettős lelke – már több, mint egy negyed évszázada – elköltözött az örök vadászmezőkre.Lekonyuló vastag bajusza, átható tekintete most is kísért. Szikár alakja, keményvonalú arca, sasorra valamilyen archaikus ragadozóra emlékeztet.Fején nagy, lehajló karimájú kalapot viselt télen-nyáron. Valaha, új korában alighanem zöld lehetett, de arra nem emlékszem, mert a

Erazmus (Nimród, 1978. február) Read More »

A halálkórus (Nimród, 1978. február)

A halálkórus (Nimród, 1978. február) MÉG MINDIG VÉGIGFUT a borzongás gerincemen, ha visszagondolok arra az emlékezetes éjszakára, amelyet 1931 januárjában éltem át, Észak-Ontarióban. Pedig ez már nagyon régen volt, akkor még fiatalember voltam, erős, kitartó, tele ambícióval, amíg ma kissé meghajolt háttal, ezüstös hajjal és ujjaim között bizonytalanul fogva a tollat, írom 1978-at.A húszas évek

A halálkórus (Nimród, 1978. február) Read More »

Sível és kutyával a nagy kanok nyomában (Nimród, 1978. február)

Sível és kutyával a nagy kanok nyomában (Nimród, 1978. február) Saád Ferenc: Sível és kutyával a nagy kanok nyomában Egyszer karácsony és újév között kiadós havazásra ébredtem. Másnap szombat lévén, lovas szánnal, puskával, sílécekkel és Plútó nevű vérebemmel kikötöttem egy kis vadászházban. A lovas szánt visszaküldtem, befűtöttem a kis vaskályhába. Mivel még kora délelőtt volt,

Sível és kutyával a nagy kanok nyomában (Nimród, 1978. február) Read More »

Rókák (Nimród, 1978. február)

Rókák (Nimród, 1978. február) Janisch Miklós: Rókák Akár erdőhajtás közben jut el fülünkhöz a „Róka, rókaaa előre!” kiáltás, akár a körvadászataink alatt a kör valamelyik pontjáról hangzik fel, hogy: „Róka van a körben! Róka jobbraaa!” – mindig felcsillan a szemünk, és fegyverünk nyakát szorosabban markoljuk át.Hogy miért vagyunk így, miért érzünk így a rókával kapcsolatban,

Rókák (Nimród, 1978. február) Read More »

Azonosítás (Nimród, 1978. február)

Azonosítás (Nimród, 1978. február) Szilágyi Virgil: Azonosítás Kedvelt „feketesörtéseink” – a vaddisznók – életmódjukon, szokásaikon kívül nappali fekhelyük kiválasztásában és azok előkészítésében is különböznek többi csülkös vadunktól. Nem elégszenek meg azzal, hogy kiválasztott helyükön egyszerűen leheverednek és csak nagyságuknak megfelelő méretű lepréselt fűcsomó vagy kiolvasztott hófolt árulja el jelenlétüket, hanem szabályszerűen „ megágyaznak” maguknak, teknőszerű

Azonosítás (Nimród, 1978. február) Read More »

Mintha látnám… (Nimród, 1978. január)

Mintha látnám… (Nimród, 1978. január) Rakk Tamás: Mintha látnám…. Attila meghívást kapott egy napon disznóvadászatra a Bakonyba. A meghívás kézhezvételekor tisztában volt azzal, hogy ő csak „sokadik vendég” lesz, mégis örült, mert ismerte a területet és tudta, izgalmas, jó vadásznapra van kilátása.A kitűzött időben és helyen pontosan megjelent. Reggelivel fogadták a vendégeket, aztán következett a

Mintha látnám… (Nimród, 1978. január) Read More »

Lőjünk minél többet – de válogatva! (Nimród, 1978. február)

Lőjünk minél többet – de válogatva! (Nimród, 1978. február) Lőjünk minél többet – de válogatva! Több, mint egy év telt el, hogy Szidnai László a vaddisznó védelmében írt cikke lapunkban napvilágot látott, s ezzel – jól lehet akkor még nem tudtuk – kezdetét vette a vadászat szempontjából ellentétes véleményeket hordozó vadfaj feletti vita. Kitűnő szakírónk

Lőjünk minél többet – de válogatva! (Nimród, 1978. február) Read More »

Párválasztás (Nimród, 1978. február)

Párválasztás (Nimród, 1978. február) dr. Bertóti István: Párválasztás Szakadozik, rongyosodik erdő-mező hótakarója. Tűnőben a tél és a télutói napsugár melengető simogatása már a megújhodást, a közelgő tavaszt juttatja eszünkbe. De erre emlékeztet foglyaink máról holnapra bekövetkező életmód változtatása, a párokra szakadás is. A kikelésüktől mind ez ideig szüleik vezetésével szorosan összetartó fogolycsapatok egy szép télvégi

Párválasztás (Nimród, 1978. február) Read More »

Születésnapi ajándék (Nimród, 1978. január)

Születésnapi ajándék (Nimród, 1978. január) dr. Horváth Béla: Születésnapi ajándék Levelet hozott a posta.„Jó szívvel küldöm Béla bácsinak születésnapi ajándékul a mellékelt muflon-lelövési engedélyt. Remélem, decemberben mindkettőhöz gratulálhatok a Mátrában. Laci”.Forgatom a zöldnyomású, kos fejet ábrázoló, névre szóló engedélyt, évek óta dédelgetett álmom megvalósulásának ígéretét. Nem akarok hinni a szememnek!Így kezdődött…December van…hó nincs. Nyirkos ködöt

Születésnapi ajándék (Nimród, 1978. január) Read More »

Speciális vadásztöltények (Nimród, 1978. január)

Speciális vadásztöltények (Nimród, 1978. január) Hegedűs Gyula: Speciális vadásztöltények Előzően a Brenneke-típusú töltényekkel foglalkoztunk, most a H-Mantel jelű speciális töltények kerülnek sorra. A 30-as évek közepe táján az RWS lőszergyár új típusú golyós vadásztölténnyel lepte meg a vadászokat, amely ölőerő tekintetében felülmúlt minden eddigi konstrukciót. Az átütőerőre jellemző a mkp-ban kifejezhető becsapódási energia. AZ ölőerő

Speciális vadásztöltények (Nimród, 1978. január) Read More »

A kedvenc puskám: Winchester Model 1890

A kedvenc puskám: Winchester Model 1890 Írta: Dave Duran A puskám eredetileg a nagypapámé volt, aki egy szénbányász és favágó volt egész életében. Eléggé szegény volt, ami azt jelentette, hogy ez a .22 WRF nem csak egy tokban pihent, hanem minden évben többször bevetésre ment. Majdnem minden nap tett ételt az asztalra. Persze kopott és

A kedvenc puskám: Winchester Model 1890 Read More »

Tűzkeresztség (Nimród, 1978. január)

Tűzkeresztség (Nimród, 1978. január) Schmidt Egon: Tűzkeresztség A távoli lövés moraja végighullámzott az erdőn, nyomban utána hangosan riasztva rigó suhant át a nyiladékon. A százados bükk óriás törzséhez simulva Miklós önkéntelenül is a karórájára pillantott.-Mesteri szervezés – állapította meg magában. Percnyi pontossággal kezdődött el a hajtás!Megmarkolta a puskáját és előre meredt arrafelé, ahol még nagyon

Tűzkeresztség (Nimród, 1978. január) Read More »

Vértelen vadászat (Nimród, 1978. január)

Vértelen vadászat (Nimród, 1978. január) Szalay István: Vértelen vadászat Az öreg Rátkai már egy hete járta a falut és toborozta az embereket. A nyúlbefogó háló már két napja megérkezett és a társaság tagjai rendbe hozták a ládákat is.-Csak ne lágyuljon az idő, – sóhajtozott Rátkai és álmaiban már maga előtt látta az ezer nyulat, amint

Vértelen vadászat (Nimród, 1978. január) Read More »

Perzsiai kirándulás (Nimród, 1978. január)

Perzsiai kirándulás (Nimród, 1978. január) dr. Studinka László: Perzsai kirándulás Öreg este volt már, amikor a leszállásnál a gépmadár nagy kört húzott a millió fény előtt, amelyek Teheránt jelezték.A hivataloskodásokon aránylag könnyen túlestem – ott még beszéltek angolul. A taxisofőrrel azonban már csak annyit tudtam társalogni, hogy „hotel”. Aztán átadtam magam a halálfélelemnek, mert ahogyan

Perzsiai kirándulás (Nimród, 1978. január) Read More »

Vadmacska (Nimród, 1978. január)

Vadmacska (Nimród, 1978. január) Schmidt Egon: Vadmacska Külsejében a feketével mintázott „cirmos” szürke házi macskához hasonlít, de annál jóval termetesebb. Farka viszonylag rövid, vaskos, fekete gyűrűkkel díszített. Vége teljesen fekete. A kifejlett állat súlya általában 7-9, de kivételesen 14-18 kilogramm is lehet.A vadmacska Európa középső és déli tájainak nagy részén, ezen kívül a Kaukázusban, Elő-Ázsiában

Vadmacska (Nimród, 1978. január) Read More »

A rózsabányai kos (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám)

A rózsabányai kos (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám) Tóth László: A rózsabányai kos A vadászház csendjét halk mocorgás motoszkálás törte meg. Aztán, hirtelen éles fénykéve villant fel, és megállapodott az óra számlapján. Négy óra lesz három perc múlva. A vadász némi elégtétellel állapította meg, hogy – szokása szerint – pontosan ébredt.Soha nem használt ébresztő órát. Agya

A rózsabányai kos (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám) Read More »

Szarvasvadász, 1944. (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám

Szarvasvadász, 1944. (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám Rakk Tamás: Szarvasvadász, 1944. Gábor figyelte a szemközti ágon bajlódó cinkét, és azon töprengett: honnan szerezhette a kukoricát.Ismerte a széncinke szokásait, tudta, hogy nagyobb magokkal nem repül messze, hanem egy közeli bokorra telepedve fogyasztja el a csírakibúvásnál található lágyabb részeket. Tisztában volt azzal is, hogy házuk táján a legjobb

Szarvasvadász, 1944. (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám Read More »

Fácán körítéssel (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám)

Fácán körítéssel (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám) Avar Péter: Fácán körítéssel Aznap olyan rekkenő meleg volt délidőben, hogy hozzá foghatót augusztusban sem mindig találni. Pedig már jócskán bent jártunk az őszben, és szándékomban volt: vizslát tanítandó, fácánokat lőni. De a lustaság majdnem eluralkodott rajtam, és arra gondoltam: a hőség nem fog kedvezni a dolognak, hisz a

Fácán körítéssel (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám) Read More »

Búcsú egy őszi hajnalon (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám)

Búcsú egy őszi hajnalon (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám) Fusch Antal: Búcsú egy őszi hajnalon Halovány derengés jelezte a keleti égbolton, hogy a szarvasbikák harsogásától hangos, szeptemberi éjszaka búcsúzni készül. A vadászházban a kivilágított ablak mögött Kerekes Mihály fővadász azon a hajnalon is szokott időben lépett ki ágyából, pedig ettől a naptól kezdve a szolgálat már

Búcsú egy őszi hajnalon (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám) Read More »

A szerencsekő (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám)

A szerencsekő (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám) Schmidt Egon: A szerencsekő Már jócskán elharangozták a delet, amikor Feri sietve belökte a kertkaput, és befordult az udvarra. A kapu árulkodóan nyikorgott egyet, és Feri, ki tudja hányadszor, megint elhatározta magában, hogy megkeni a sarkokat valami jóféle zsírral. A szándékban nem is volt hiány, de hát az embernek

A szerencsekő (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám) Read More »

Azon az estén (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám)

Azon az estén (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám) Borzsák Benő: Azon az estén Kellemesen ringatóztam a nyeregben. Jó ez a pej. Négy éves és még csak két hónapja hozták át a bugaci kerületből. Azóta, hogy tanítgatom, s lám néha már szépen elereszti magát, nem olyan merev, mint az első hetekben. „Hopp ez a tiéd” – szabad

Azon az estén (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám) Read More »

A 28 legfigyelemreméltóbb fegyver a Remington 200 éves történelméből

A 28 legfigyelemreméltóbb fegyver a Remington 200 éves történelméből Egy ikonszerű amerikai cég 200 évét ünnepeljük A Remington név 200 éve társul lőfegyverekhez. A cég 1816-ban alapult, amikor a 22 éves Eliphalet Remington II elkezdett puskacsöveket készíteni. Az évszázad közepén már úton volt, hogy a Világ egyik fő lőfegyver gyártója legyen, az olyan kortársakkal egy

A 28 legfigyelemreméltóbb fegyver a Remington 200 éves történelméből Read More »

Az első (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám)

Az első (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám) Vasass Veronika: Az első Távcsöves golyós fegyveremet az öreg fegyvermester csodálatosan belőtte, a legyet is el lehet találni vele száz méterről.Jöhet a vad! Most már igazán semmi okom nincs az első igazi vadászat halogatására, minden megvan, ami kell, vadászvizsga, fegyver, tilalmi idő vége: a vadászjegyen is megszáradt a tinta.Május

Az első (Nimród, 1980. Karácsonyi különszám) Read More »

Történelem és ipar, egy túra a Remington két óriási üzemében

Történelem és ipar, egy túra a Remington két óriási üzemében Egy túra a Remington két óriási üzemében összeköti a gyár múltját és jövőjét. Huntsville egyik marógépének a kalibrálása a sok közül. Az apám azt mondta nekem, hogy nem igazán értette meg anyámat, míg évekkel a házasságuk után meg nem látogatta a gyerekkori otthonát Georgia-ban. Ott

Történelem és ipar, egy túra a Remington két óriási üzemében Read More »

Májusi találkozás (Nimród, 1980. karácsonyi különszám)

Májusi találkozás (Nimród, 1980. karácsonyi különszám) Gelencsér László: Májusi találkozó Május van. A Nap végleges győzelmének hónapja. A Tél erejét megtörték éltető, simogató sugarai, a világ megtelik élettel. Zöld ruhája már elkészült, ékszerei a virágok, ragyogva hirdetik a szépség, az élet, a vidámság újjáéledését. erdők mélyén, nádasok sűrűjében, mezők felett madárdal szól, a megújhodás legszebben

Májusi találkozás (Nimród, 1980. karácsonyi különszám) Read More »

A 15 legjobb terepjáró vontatási feladatokhoz

A 15 legjobb terepjáró vontatási feladatokhoz Azoknak, akik szeretnek a szabadban lenni, rengeteg idejük megy el a csónakok, utánfutók, jetski-k, motorok és egyéb dolgok vontatásával. Ezen kívül elég helynek kell lennie a járműben az egész család számára. Egy magas teljesítményű terepjáróra van szükség, aminek elegendő a vontatási kapacitása. A piac tele van választékkal, de itt

A 15 legjobb terepjáró vontatási feladatokhoz Read More »

A (bal) szerencse pillanata (Nimród, 1980. karácsonyi különszám)

A (bal) szerencse pillanata (Nimród, 1980. karácsonyi különszám) Ballagó László: A (bal) szerencse pillanata Ne áltassuk magunkat felebarátaim: nincs az a szépasszony, ki utána hajlandók lennénk annyit járni, mint némely vaddisznó után. Mert amíg az előbbinél a kudarc hervasztja a vállalkozó kedvet, az utóbbinál csak fokozza. Aztán valószínű az is, hogy a szép agyarasok utáni

A (bal) szerencse pillanata (Nimród, 1980. karácsonyi különszám) Read More »

Rókales téli éjszakán (Nimród, 1980. karácsonyi különszám)

Rókales téli éjszakán (Nimród, 1980. karácsonyi különszám) Magyar László: Rókales – téli éjszakán A szél vinnyogó nótákat dúdolt a fülembe, dermedtre csípte az arcomat, s a halottfehér föld felett feketén, súlyosan feszült az égbolt.A kezem még a vastag kesztyűben is elgémberedett, a térdem sajgott a meleg bunda alatt. Egyszer, ősz végén belegázolt a vízbe egy

Rókales téli éjszakán (Nimród, 1980. karácsonyi különszám) Read More »

A 14 Legjobb Off-Road jármű, amit valaha gyártottak

A 14 Legjobb Off-Road jármű, amit valaha gyártottak 1. Toyota FJ40 Land Cruiser (1974 – 1983) A Toyota FJ40 Land Cruiser volt az egyik legjobb terepjáró, amit valaha gyártottak. A Land Cruiser jól ismert arról, hogy a gyárból kikerülve szinte semmilyen változtatásra nincs szükség és az alap négykerék meghajtása a legtöbb akadályon átment, amit a

A 14 Legjobb Off-Road jármű, amit valaha gyártottak Read More »

A hajtó halála (Nimród, 1980. karácsonyi különszám)

A hajtó halála (Nimród, 1980. karácsonyi különszám) Panigay Róbert: A hajtó halála Tegnap még szél kavarta a havat, ágyat vetett az érkező télnek. Estére elcsendesedett, bámész csillagszemek nézték a földet, pislogva a nagy fehérségtől. Reggel bodrosan gomolygott elő a kémények füstje, károgó varjúcsapatok keringtek tájékozatlanul. Némán nyelte el az erdő a vadászok libasorát, frissen hasadt

A hajtó halála (Nimród, 1980. karácsonyi különszám) Read More »

Karácsonyi ajándék (Nimród, 1980. december)

Karácsonyi ajándék (Nimród, 1980. december) Viczián Antal: Karácsonyi ajándék Ünnep előtt néhány nappal Géza barátom frissen kivágott karácsonyfát küldött egy levél kíséretében: „26-án reggel érted megyünk apámmal. Egy kis házi vadászatot rendezünk, megmozgatunk néhány sűrűt. Csak hárman leszünk puskások.”Fehér karácsonyunk volt abban az évben, különösen örültem hát a meghívásnak. Az idő kitartott, s 26-án reggelre

Karácsonyi ajándék (Nimród, 1980. december) Read More »

Ballisztikai családfa: A kedvenc vadászlőszereink eredetének története

Ballisztikai családfa: A kedvenc vadászlőszereink eredetének története Gondolkodtál már azon, hogy honnan származik a kedvenc töltényed, amivel őzbakra vadászol? Gondolkodtál már azon, hogy honnan származik a kedvenc töltényed, amivel szarvasra vadászol, vagy mi inspirálta az utóbbi évek nagy durranásait? A jól informált, de szeszélyes tudósítónk mindenre válaszol ebben a töltények származásáról szóló hasznos ismertetőben. 1906

Ballisztikai családfa: A kedvenc vadászlőszereink eredetének története Read More »

Jim Bowie öröksége (Nimród, 1980. december)

Jim Bowie öröksége (Nimród, 1980. december) Homonnay Zsombor: Jim Bowie öröksége A jó kés a vadász legfontosabb szerszáma, de talán több is ennél, hiszen mindig ott lóg az oldalunkon, ha a területen járunk. Egy megszokott kés elvesztése bosszantó dolog, mert épp úgy ragaszkodunk hozzá, mint egy megszokott fegyverhez vagy kalaphoz.A vadászkés egyidős magával a vadászattal.Anélkül,

Jim Bowie öröksége (Nimród, 1980. december) Read More »

Hogyan lát a vadász és a vad? (Nimród, 1980. november)

Hogyan lát a vadász és a vad? (Nimród, 1980. november) dr. Vörösmarty Dániel: Hogyan lát a vadász és vad? A szemnek négy alapvető funkciója van: a tárgylátás, a színlátás, a mélységlátás és a megvilágításhoz történő alkalmazkodás.A szem optikai felbontóképessége és az ideghártya szerkezeti finomsága határozza meg a tárgylátás teljesítőképességét, a látóélességet. Az ideghártya fényérzékelő elemeinek

Hogyan lát a vadász és a vad? (Nimród, 1980. november) Read More »

Halottak napja (Nimród, 1980. november)

Halottak napja (Nimród, 1980. november) dr. Panigay Róbert: Halottak napja Egyre halkult az utolsó szekér zörgése. Előbb a kerekek nyikorgása maradt el, majd a paták dobbanását nyelte el a távolság, végül csak a saroglyadeszka ütemes kopogása hallatszott, aztán mindent beborított a csend láthatatlan burája.A két szénaboglya vadtakarmány kis dombon áll, nem messze a pataktól. Az

Halottak napja (Nimród, 1980. november) Read More »

A vérmedve (Nimród, 1980. november hó)

A vérmedve (Nimród, 1980. november hó) A.Bogacsev: Vérmedve Nyári termelési gyakorlatra a „Szokolovszkij” szarvastenyésztő gazdaságba irányítottak. A hely csodálatos – jobbról nem is álmodhattam. A falu, Barabas-Ledava, ahol a központi major volt, a Szica folyó kanyarulatában nem messze az államhatártól. Az ilyen helyek nemcsak félreesők, de egy kicsit elhagyatottak is. Ehhez a faluhoz közel kezdődtek

A vérmedve (Nimród, 1980. november hó) Read More »

Miért repülnek “V” alakban a vadludak? (Nimród, 1980. november)

Miért repülnek “V” alakban a vadludak? (Nimród, 1980. november) Sokan tették már fel a címben foglalt kérdést, de sokkal többen vannak azok, akik kérdezés nélkül is csodálattal néznek egy-egy vonuló vadlúd- réce- vagy darucsapatot. A szabályos és törvényszerű vándorlási (repülési) mód nem a véletlen műve: az aerodinamikai törvényszerűségeken alapszik. Minden repülő test méreteitől és repülési

Miért repülnek “V” alakban a vadludak? (Nimród, 1980. november) Read More »

Emlékezés (Nimród, 1980. november)

Emlékezés (Nimród, 1980. november) Őrszigety Frigyes: Emlékezés Hegedűs Gézának hívták. Alig egy éve temettük. Sok közös együttlét, színes élmény fonta közöttünk a barátságot évek hosszú során át. Vadőr volt, velem egykorú, szomorúszemű, hallgatag ember, akiről azt beszélték a faluban: „furcsa ember, története van!” Talán a mende-monda révén kialakult titokzatosság volt az, ami felkeltette feléje irányuló

Emlékezés (Nimród, 1980. november) Read More »

A kutyák parvo vírus okozta bélgyulladása (Nimród, 1980. november)

A kutyák parvo vírus okozta bélgyulladása (Nimród, 1980. november) dr. Vörös Károly: A kutyák parvo vírus okozta bélgyulladása A fővárosban tavasszal egy hazánkban eddig ismeretlen, veszélyes fertőző betegség jelentkezett. Április—májustól kezdődően egyre több, elsősorban fiatal kutya került az Állatorvos tudományi Egyetem Belgyógyászati Tanszékének Kisállat kórházába, amelyeknél előzetesen étvágytalanságot, ismétlődő hányást és hasmenést észleltek. Eddigi megfigyeléseink

A kutyák parvo vírus okozta bélgyulladása (Nimród, 1980. november) Read More »

“Vadászfegyver és lőismeret” (Nimród, 1980. november)

“Vadászfegyver és lőismeret” (Nimród, 1980. november) „Vadászfegyver és lőismeret” A szerző 3 földrész 22 országának 220 fegyver- és lőszerkészítő, valamint optikai felszerelést gyártó cégétől kapott tájékoztatások (ismertetések, prospektusok, egyéb anyagok), valamint igen jelentős számú forrásmunka (több, mint 100 szakkönyv, évkönyv, szakkatalógus és egyéb kiadvány, a világ legismertebb 20 szakfolyóiratában megjelent közlemények) feldolgozásával és a vadásztársadalom

“Vadászfegyver és lőismeret” (Nimród, 1980. november) Read More »

Felfedezők vadászkalandjai (Nimród, 1980. november)

Felfedezők vadászkalandjai (Nimród, 1980. november) dr. Pataki Béla Pál: Felfedezők vadászkalandjai; Mikluho-Maklaj Ritkán emlegetett, de sokfelé járt, jószemű, a nemzetközi tudományos életben elsimert kutató volt Nyikolaj Nyikolajevics Mikluho-Makláj. Életének mindössze negyvenkét évébe (1846-1888) annyi élmény és tudományos eredmény belefért, amennyi nagyon kevés embernek adatik meg.A pétervári vasútigazgatóság mérnökének fia négy testvérével együtt korán árvaságra jutott.

Felfedezők vadászkalandjai (Nimród, 1980. november) Read More »

Csenderesek, vadrejtők kialakítása (Nimród, 1980. október)

Csenderesek, vadrejtők kialakítása (Nimród, 1980. október) dr. Bencze Lajos: Csenderesek, vadrejtők kialakítása A csenderesek és egyéb vadbúvók (vadgazdasági fásítások) jelentősége a jelenkor – és még inkább a jövő – mezőgazdasági termelési viszonyai között általában ismert, és külföldi szakemberek által sokoldalúan bizonyított. Vadkímélő, vadrejtő hatásuk egyaránt kimutatható nem csupán a természetes szaporulat mentésében és az ivadék

Csenderesek, vadrejtők kialakítása (Nimród, 1980. október) Read More »

Őszi libázás (Nimród, 1980. október)

Őszi libázás (Nimród, 1980. október) dr. Magyar László: Őszi libázás Napközben még teljes erővel tűzött a nap és a rétek fölött fáradt ökörnyálat sodort a nyirkos őszi szél, este azonban megcsikorgatta fogát az idő, az öreg szelet fiatalok váltották fel és hideg lett, kegyetlenül hideg. Október vége volt.-Le kellene mennünk – mondta Laci.-Le – egyezett

Őszi libázás (Nimród, 1980. október) Read More »

A mi bikánk (Nimród, 1980. október)

A mi bikánk (Nimród, 1980. október) Bodor Miklós: A mi bikánk Képzeld, felszáll a metróra egy zöld kardigános férfi ma reggel. Irtó nagy tömeg volt. Az egész kocsi – minden utas – csattogó fogakkal, szikrázó szemekkel szorongott. A zöldkardigános nem! Az révülten vigyorgott, mint akit simogatnak! Össze tudtam volna karmolni! Én még hülyébb alakot életemben

A mi bikánk (Nimród, 1980. október) Read More »

Puska nélkül a szafari parkban (Nimród, 1980. október)

Puska nélkül a szafari parkban (Nimród, 1980. október) Schmidt Egon: Puska nélkül a szafari parkban Ha külföldön járok, soha nem mulasztom el felkeresni az állatkerteket. Rengeteget tanul így az ember, hiszen olyan állatfajokat van alkalma természetes mozgásuk közben megfigyelni, amelyeket távoli hazájukban valószínűleg soha nem tudna felkeresni.Legutóbb a Csehszlovákiában és az NDK-ban tett út során

Puska nélkül a szafari parkban (Nimród, 1980. október) Read More »

Szarvasbőgés után (Nimród, 1980. október)

Szarvasbőgés után (Nimród, 1980. október) Fusch Antal: Szarvasbőgés után A verőfényes októberi reggelt gyorsan közeledő csörtetés zavarta meg. Szarvasborjú rohan ki a vadföldre, nyomában feltűnően nagy testű tehén a borjával. Eleinte nem tudtam mire vélni ezt a szokatlan jelenetet, de aztán hamarosan világossá vált, mi is történik itt. Árva borjút kergetett az a kegyetlen nagy

Szarvasbőgés után (Nimród, 1980. október) Read More »

Ante portas (Nimród, 1980. október)

Ante portas (Nimród, 1980. október) Fodor Tamás: Ante portas Hannibal ante portas! – jelentette a hírnök a római szenátusnak. Most nem Hannibál, de a vadgazdálkodás szempontjából hasonlóan veszélyes, „ellenség”, hívatlan vendég áll országhatárunk észak-nyugati kapui előtt: a mosómedve. Állatkertek népszerű lakójaként sok ember előtt jól ismert a mosómedve (Procyon lotor). Játékos magatartása, névadó tevékenysége közkedveltté

Ante portas (Nimród, 1980. október) Read More »

Disznóra várva (Nimród, 1980. szeptember)

Disznóra várva (Nimród, 1980. szeptember) Schmidt Egon: Disznóra várva A nap még magasan járt az égen, amikor Jóska bácsi komótos, megfontolt lépteivel felballagott a kis dombhátra az erdőszélen. Megállt egy százados tölgy árnyékában és végigpillantott a jól ismert tájon. A fák lombja szürke volt a rájuk rakódott portól, az ágak lustán nyújtózkodtak az ég felé.

Disznóra várva (Nimród, 1980. szeptember) Read More »

A szarvasagancs kifőzése (Nimród, 1980. augusztus hó)

A szarvasagancs kifőzése Legtöbbször napokat, heteket, gyakran hónapokat, sőt olykor éveket szánunk egy-egy különösen kívánatos vad elejtésére. Ha ez végre sikerült, akkor szánjuk még rá türelmesen azt a néhány órát, amely a szemet –lelket gyönyörködtető trófea szakszerű kikészítéséhez szükséges! Ehhez segítségül ajánljuk Szidnai László: Trófeák kikészítése és bírálata című könyvét, amely 1978-ban jelent meg a

A szarvasagancs kifőzése (Nimród, 1980. augusztus hó) Read More »

Swarovski X5 és X5(i), egy teljesen új céltávcső széria

Swarovski X5 és X5(i), egy teljesen új céltávcső széria Az ausztriai székhelyű Swarovski Optik gyár 2015 márciusában mutatta be először a Swarovski X5 és X5(i) céltávcső szériát az IWA show-n. A teljes körű árusítás és elérhetőség 2015 szeptemberben kezdődött meg a legtöbb országban. Az ösztönösen egyszerű használatukkal és a legkorszerűbb tulajdonságok és technológiák beépítésével a

Swarovski X5 és X5(i), egy teljesen új céltávcső széria Read More »

Hogyan vadásszunk medvére

Hogyan vadásszunk medvére A szórakozáson kívül a hús és a bunda a legvonzóbb faktor a vadászok számára, akik medvére mennek. A grizzly medvétől a fekete medvéig, a medvevadászat elterjedt tevékenység volt már az őskorban is. Manapság ez az egyik törvény által elfogadott vadászat az Egyesült Államokat beleértve. Az északi féltekén mindenütt különböző medve fajok élnek

Hogyan vadásszunk medvére Read More »

Hajnaltól estig (Nimród, 1980. szeptember)

Hajnaltól estig (Nimród, 1980. szeptember) dr. Viczián Antal: Hajnaltól estig Hajnali három óra, – éktelen berregéssel szól a vekker.De goromba hangja van!A szobában kellemes meleget és barátságos fényt áraszt az olajkályha. Jó volna még egy kicsit aludni!…de erős vagyok, kibújok a takaró alól, s kikémlelek az éjszakába. Megcsap a hűvös levegő, hiába, hidegek már a

Hajnaltól estig (Nimród, 1980. szeptember) Read More »

Csodatöltény? (Nimród, 1980. szeptember)

Csodatöltény? (Nimród, 1980. szeptember) Simkó Imre: Csodatöltény? A Remington gyár egy golyóstöltény újdonságot fejlesztett ki a .31-06 és a .30-30-as Winchester kaliberben, amelyeknél az „accelerátor”, azaz „gyorsított” jelölés utal a különleges tulajdonságokra. Az ismertető szerint a füst nélküli lőpor feltalálása óta a legforradalmibb találmány. A történeti hűség kedvéért azonban meg kell jegyezni, hogy a poroszok

Csodatöltény? (Nimród, 1980. szeptember) Read More »

A bagócs fertőzöttségről (Nimród, 1980. szeptember)

A bagócs fertőzöttségről (Nimród, 1980. szeptember) dr. Sugár László: A bagócs fertőzöttségről Gyakorta visszatérő gond a szarvas- és őzállománnyal gazdálkodó vadásztársaságoknál az orr-torokbagócs és a bőrbagócs károsítása. Segítő szándéktól vezérelve kértük fel a szerzőt a kételyek eloszlatására: mi a helyzet, hogyan védekezhetünk és miként előzhető meg a súlyos bagócs fertőzöttség? Az idei tavasz elején az

A bagócs fertőzöttségről (Nimród, 1980. szeptember) Read More »

Récevadászat “Búzaországban” (Nimród, 1980. szeptember hó)

Récevadászat “Búzaországban” (Nimród, 1980. szeptember hó) dr. Studinka László: Récevadászat „Búzaországban” Unokatestvérem és jómagam a végtelen Kanada fölött repültünk nyugat felé. Az Atlanti-óceán partján fekvő Montreálból a Saskatchewan állambeli Saskaton városba igyekeztünk, amely már a „közép-nyugat” szívében fekszik. Egy ilyen kanadai provincia olyan nagy, mint fél Európa! Csaknem egész nap repültünk olyan hosszú útvonalon, amelyen

Récevadászat “Búzaországban” (Nimród, 1980. szeptember hó) Read More »

Scroll to Top
HUF
  • HUF
  • EUR